Az ügyelő, Makkos Zsófia
Az ügyelőnek van az egyik legmozgalmasabb feladata a Ridikül felvételei során: hol egy vendég érkezik, hol újabb kellékre van szükség a stúdióban, vagy még egy kis igazításra kezdés előtt. Mindez olvasva is roppant fárasztónak tűnik, ám épp ez az, amit a pályakezdő Zsófi a legjobban szeret: a forgatásokkal járó pörgést és kihívásokat.
Még gyerekként szerettem bele ebbe a világba, édesapám révén, aki gyártásvezetőként dolgozik, én pedig kiskoromban gyakran kértem, hogy vigyen magával a forgatásokra. Hiába mondta, hogy unni fogom, mindig jól éreztem magam, tetszett a nagy felhajtás, olyannyira, hogy ebben az irányban is tanultam tovább: a Budapesti Kommunikációs Főiskola mozgóképkultúra és médiaismeret szakán vagyok harmadéves. Azonban nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is szerettem volna megtanulni a szakmát, így lettem a Ridikül másodasszisztense.
Az én feladatom az, hogy terelgessem a vendégeket, egészen addig, amíg helyet nem foglalnak a stúdióban: várom, hogy megérkezzenek, felkísérem őket az öltözőjükbe, ahol már a szerkesztő veszi őket pártfogásba, elnavigálom őket a fodrászhoz vagy a sminkeshez, utána pedig, mikor mindenki elkészült, együtt megyünk le a stúdióba. Emellett segítem az első asszisztens munkáját, aki közvetlenül a rendező alatt dolgozik (ő indítja el a felvételt például), és akivel walkie talkie-n kommunikálunk, de a rendezővel és a kameramanokkal is összeköttetésben vagyunk. Ha például az egyik vendég morózus hangulatban érkezik, arról is referálunk a stábtagoknak – hiszen az egész felvételre kihatással lehet, ha valakinek rossz a kedve –, de ha egy darab papírra vagy egy pohár vízre van szükség, azt is én szoktam intézni.
Inkább a civil vendégek izgulnak a felvétel miatt, aminek hangot is adnak, a rutinosabb közszereplők már kevésbé, de mindenki derűsen, lelkesen érkezik a forgatásokra. Mi pedig igyekszünk a lehető legkellemesebb légkört biztosítani a számukra, hogy minél jobban fel tudjanak oldódni, és önmagukat adhassák. Megtisztelő, hogy ilyen emberekkel vagyok napi kapcsolatban, szeretnék a továbbiakban is asszisztensként dolgozni, például egy utazási műsorban, vagy ha adottak lennének a lehetőségek, a távoli jövőben rendezőként is kipróbálnám magam.
Azért is szeretem ezt a munkát, mert változatos. Nekem az jelenti a kihívást, ha valami szokatlan történik, például gyerekek jönnek a stúdióba közönségnek, vagy állatokat hoznak be a szereplők. Témájukban pedig azok az adások állnak hozzám közel, amelyek az én korosztályomat is érintik, vagy komoly tabukat feszegetnek.
A pályakezdőknek azt üzenem, hogy nem szabad az első kudarcnál feladni. Eleinte én is annyira meg voltam illetődve, amikor húszévesen hirtelen szembetaláltam magam a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészekkel, hogy néha még a megszólításnál is zavarba jöttem. Ám egy év elteltével azt mondhatom, belerázódtam, sőt, a szakmai gyakorlat által fejlődtek a kommunikációs készségeim, és az iskolai feladataimmal járó szervezést is sokkal olajozottabban kezelem.
Még nincs hozzászólás