Az óriások földjén, Patagóniában
Majdnem száz évvel ezelőtt, 1930-ban egy Olaf Stapledon nevű angol filozófus és sci-fi-író arról írt, hogy Patagónia lesz a civilizáció új központja, amikor Európa és Észak-Amerika már lemaradt a fejlődésben és végleg elszegényedett. "Az utolsó és az első emberek" című könyvből 2020-ban film is készült, és Stapledon jóslata annyiban máris bevált, hogy a környezetváltozás miatt valóban egyre többen költöznek élhetőbb helyekre, mint a mai világvárosok, és Patagónia kétségkívül ilyen.
Nemrég írtunk arról, hogy bolygónk maradék hidegebb területei egyre vonzóbb utazási és letelepedési célok, és az olyan bevett nyaralási kedvencekkel együtt, mint például a Földközi-tenger vidéke, Skandinávia és a Balti-tenger környéke ugyancsak divatosak lettek.
Most bemutatunk egy másik ilyen helyszínt, amely a mi közép-európai szemünkben már-már a világvége, a tengeri nemzetek azonban ötszáz éve tudják, hogy Patagónia Paradicsom lehet, vagy ha nem, hát az utolsó menedék.
Kimondod a nevét – ’Argentína’ –, és pezsdül a véred
Patagóniába tartunk, amelynek túlnyomó része ugyan Argentínában van, de azért a chilei oldalról se feledkezzünk meg. A Csendes-óceán felé néző chilei patagón föld meredeken ereszkedik le az Andok csúcsaitól, jeges, havas, fjordoktól csipkézett, tagolt, erdős partvonal. Az argentin oldal lassan süllyed az Atlanti-óceán felé, és egyes részei olyan óriási kiterjedésűek, hogy egészen más jellegzetességeket mutatnak.
Ami közös bennük, az a szemhatárig tartó háborítatlan nyugalom és a csend. A kelet-patagón világban minden létezik: alpesi hegyvidék gleccserekkel, jéghideg tavakkal, száraz és füves puszták, az óceánhoz igyekvő sivatagok. Fent fenemód vad hegycsúcsok szúrják a szemet, lejjebb lankás legelőkön pásztáz a tekintet, lent meg az ordítóan kietlen síkságban keresünk valami kapaszkodót.
Argentína! Zuhognak közhelyes ismereteink képei-szavai: a tangó, a foci, Maradona és Messi, lovaspóló, marhahús marhahússal, Buenos Aires, fűrészfogszerű gazdasági mutatók, fellendülés és csőd, semmi nyugalom, demokrácia és katonai puccsok, lovon száguldozó gauchók, guanakókat kergető pumák, Evita és a Peron család, a tenisz- és divatkirálynő Gabriela Sabatini, a mendozai borok, a Falkland-szigetekért vívott háború, az Iguazú-vízesés…
A középkorúaknak sokat mond a katonai diktatúra ellen született argentin rock és új hullám, a Soda Stereo és a Sobrecarga, az idősebbek pedig még olvastak olyan magas irodalmat, mint Jorge Luis Borges könyvei.
Hasonlóságok és különbségek
Argentína harmincszor nagyobb Magyarországnál, de népsűrűsége a miénknek csak hatoda, hetede. Van hát hely és lehetőség a növekedésre. Történelmi időszakonként jöhetnek olyan előretörések, amelyek alig felfoghatók: Magyarország is óriásit fejlődött a Monarchia időszakában, ám Argentína lakossága ugyanakkor meghétszereződött. Ez az időbeni egybeesés meglátszik fővárosaink építészeti örökségein, amelyek a későbbi felhőkarcoló-korszakig meglepően hasonlóak.
A ma negyvenhétmilliós Argentínába elsősorban európaiak, spanyolok, olaszok, németek vándoroltak be, így a népesség egész Dél-Amerikában a ’legeurópaibb’. Az álomszerű növekedést a gazdasági fellendülés fűtötte, hiszen az országnak igazán mindene megvolt és megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. A 20. század első felében Argentínát jóléte miatt irigyelték. Aztán…, aztán valami elromlott, és ez a művelt, életszerető társadalom hullámvasútra került. Nem kellettek háborúk ahhoz, hogy időnként elveszítsék az utat, és mindmáig minden nekilendülést csömör követett.
A kikötőiek lakta főváros
Buenos Airesből nem nagyon lehet kilátni, a város külső részei a horizonton túl vannak. Maga a tényleges város hárommilliós, de a közvetlen szomszédságban még tízmillióan élnek. Nekünk, magyaroknak ez egy kellemesen otthonos, mégis izgalmasan új és színes világ. Szerencsére, Buenos Aires kisebb pénzből is bejárható, ha idáig eljöttünk, innen már megfoghatjuk a költségeket.
A közösségi közlekedés jól szervezett, nem egyszerűen buszok mennek mindenhová, de emeletes buszok, és a fenti szintről pompás képeket lehet lődözni. A taxi is belefér, a metró pedig ajándék…, no jó, kifizethető. Van mit nézni, van hová menni. Ám ki érkezik ide tervek és látnivalók kipipálandó listája nélkül? Senki. Így aztán nem kell ajánlanunk a kikötőt (Puerto Madero), a klasszikus főteret (Plaza de Mayo), a kihagyhatatlan Avenida 9 de Julio sugárutat, a lüktető Palermo negyedet, és a festői San Telmo és a La Boca városrészt, és a többit.
A város bőven elég nagy ahhoz, hogy így vagy úgy lesétáljuk az ellenállhatatlan falatokat, melyeket két célpont között habzsoltunk magunkba. Ennyi húst és ilyen vastag pizzát sajthegyekkel ennyiért nem lehetett kihagyni!
A város neve eredetileg ’jó szeleket’ jelentett, ami fontos volt a vitorláshajókkal érkező felfedezők számára, azonban ’jó levegőnek’ is lehet fordítani. A friss szelek a jacaranda-fák illatába borítják a várost, de hétvégi piacok, így a Fería de Mataderos gyümölcseit nem tudják elnyomni. Az itteni piacok nem csak a vásárlásról, evésről-ivásról szólnak, hanem kulturális csemegét is tartogatnak.
Ha már ennyi ember összegyűlt, halljanak valami lélekindító zenét, lássanak valami érzéki táncot, mielőtt maguk is a hajnalig tartó táncra perdülnének. Egy ilyen éjszaka után elábrándozhatunk, milyen élvezetes lehet portenosnak (kikötőieknek) lenni, ahogy magukat a Buenos Aires-iek nevezik.
Ha éhes vagy, ezt a részt ne olvasd!
Argentína a világ egyik legfontosabb éléskamrája. Minden, ami fontos és jó, itt megterem, és bőven jut exportra. A változatos tájak mindegyike kiváló valamire. Az északi síkságokon, a pampákon rengeteg és remek búza terem, melynek lisztjéből sütik a kagyló alakú empanadast, amely egy hússal és sajttal töltött étel. Van belőle salta (csípős) és tacumán (édes-savanyú) változat. A facturas péksütemények garmadáját takarja, valamennyi felér a legjobb párizsi, bécsi vagy pesti cukrászda színvonaláig.
A beláthatatlanul tágas argentin tájakon milliónyi marha legel, hússal és tejjel bőven ellátva a helyieket és a fél világot. Egy pillanatra próbáld kiszámítani, mennyi marhahúst eszel egy évben. Megvan? Nos, egy argentin, a csecsemőtől az aggastyánig, 50 kilót. És rengeteg tejet iszik. De majdnem ugyanennyi bárányhúst is elfogyaszt. Kihagyni a nemzeti ételt, a marhahúsból fél napig grillezett asadot – vétek. A bife de chorizo, a jó vastag argentin bifsztek chimichurrival, azaz olajos-fűszeres mártással az igazi.
Az ország nyugati részéről, Mendozából való Malbec bor az ebéd koronája. Meg kell kóstolnod Patagónia fűszeres bárányraguját is, és hidegebb időben a locrot, ami egy húsos-kukoricás ragu. Végül, de nem utolsósorban, a mate tea a nemzet itala. Szárított és őrölt yerba levekre öntik a forrásközeli vizet, majd egy tökből készült edénybe töltik, s ebből ki-ki fémből készült szívószállal iszik. Az ital gazdag élettani hatása itt nem részletezhető, de a szertartás szociális áldása könnyen elképzelhető. Ezt a teát egész nap isszák.
Na, de most már tényleg induljunk Patagóniába!
Nem lesz rövid út. Argentína igen nagy ország, ’fejétől a talpáig’, azaz északtól délig 3710 kilométer hosszú. Buenos Airesből rövidebb eljutni Patagóniába, mert a fővárostól ’alig’ 500 kilométerre eltávolodva már Patagóniában találjuk magunkat, a semmi közepén. Ha nem volna alattunk egy jó minőségű autóút, kétségeink lehetnének, hogy nem a Holdra kerültünk-e. Miért jöttünk ide? Kinek az álma ez a vidék?
Nos, mára már sokaknak. Az 1510–20-as években, amikor az első európaiak elvetődtek ide, csak nagy ritkán találkoztak az őslakos indiánokkal, de akkor szó szerint nagyot néztek. Mert az indiánok jóval magasabbak voltak náluk. Azok az utazók, akik visszatértek Európába, valóságos óriásokról meséltek, de a modern kutatások szerint ezek az indiánok ’csak’ két méter körüliek voltak, igaz, az akkori európaiak meg jó másfél-, két fejjel kisebbek, mint a maiak, úgyhogy tényleg a helyiek derekáig érhettek.
Bár a Patagónia és Tűzföld közötti Magellán-szoros és a Horn-fok körüli hajóutak viszonylag forgalmasak voltak, a spanyol hódítók és a későbbi argentin államgépezet csak az 1800-as évek vége felé tudta ellenőrzése alá venni az egész területet. Utak és vasutak épültek. Telepesek jöttek, és állatok millióit kezdték legeltetni a másra alig jó földeken. A múlt század elején már turistaközpontok épültek ki az Andok hegyláncának legszebb helyein, például a Perito Moreno-gleccsernél, amely aztán nemzeti park lett, és a Fritz Roy, valamint a Cerro Torre hegycsúcsoknál megjelentek a hegymászók.
Az alpokbéli síközpontok pontos másai épültek fel az Andokban, még a fondue és a gőzgombócok sem hiányoztak. A hegyek lábánál megszámlálhatatlan tó rejtőzködött, és kiderült, a táj az Atlanti-óceán felé tartva pár száz kilométerenként más és más klímát kínál. Az óceánba benyúló Valdes-félsziget természetvédelmi területté változott, ahol naphosszat tanulmányozhatjuk a pingvinek, fókák, delfinek és bálnák rajzását.
Patagóniában, a nagyon magasan fekvő részektől eltekintve, kevés az eső, emiatt nem tudtak erdőségek kialakulni, viszont kiegyensúlyozottan kellemesen szellősek, hűvösek a nyarak, bár a nyári reggelek olykor fagyosak tudnak lenni. A déli meleg áramlatok viszont télen enyhítik a közeli Déli-sark hatását. S ha már az Antarktisz szóba került, a világ legdélebbre fekvő városából, Ushaiaból már egy évszázada hajójárat visz a Déli-sarkra, ahol Argentínának nagy területei vannak.
Hírességek fele királyságai
Míg a világ egyik fele kételkedik az éghajlatváltozásban, a gazdagabb és tudatosabb része földet, komoly birtokokat, olykor országrésznyi területeket vásárol itt. Élen az olasz Benetton család, amely néha túl mohónak tűnik, és nem nagyon tiszteli a kevés, de mégis létező őslakos érdekeit. Tiltakozások és perek hatásaként a terjeszkedés mára szabályozottabban halad.
Az amerikai Ted Turner neve talán keveset mond, de ha megemlítjük, hogy ő alapította és birtokolja a CNN hírcsatornát, akkor egyből kiviláglik a nagysága. Joe Lewist még kevesebben ismerik, akkor is, ha felsoroljuk mind a 15 országban működő 200 vállalatát, de hárommilliárd férfi a fejéhez kap, ha meghallja, milyen angol focicsapatok tulajdonosa. Lewist jó emberként ismerik a világon, igazi jótevőként, de Patagóniában vannak vitatott ügyei.
Például az, hogy nem engedi a helyieket a birtokain található tavakhoz, ami törvényellenes. Rengeteg földterületet vásárolt, hektáronként (azaz 10.000 négyzetméterenként) 4 dolláros áron… Tömegtüntetések zajlanak ellene. Egy Douglas Tompkins nevű üzletemberé volt a világ legnagyobb, 800.000 hektáros magánbirtoka (nagyobbrészt a chilei patagón földeken), amelyeket aztán az államra hagyott, és ezekből három nemzeti parkot tudtak kialakítani. De még neki is voltak összeütközései a helyiekkel. Sok filmsztár keres itt lakhatást, így Sylvester Stallone, Christopher Lambert, talán annak hatására is, hogy Ted Turner egykori feleségét Jane Fondának hívták…
Az egyik legrégibb és legszelídebb jövevény a francia énekes, Florent Pagny, aki szinte őslakosnak számít errefelé. A videomegosztókon látható ’Terre’ című klipjében ironikus módon hasonlítja össze Párizst a néptelen patagon vidékkel, ám éppen ez a hang az, ami megértést hoz, miért irigylésre méltó azok élete, akik itt lakhatnak. A videó vége felé láthatók azok, akiket ’helyieknek’ vagy ’őslakosnak’ neveztünk. Olyan emberek ők, akiket nemcsak a másutt kínzó forróság és a tömeg tart itt, hanem hogy egyek lehetnek a természettel. De el lehet-e menekülni a világ végére, ha nemrég ott is gáz- és olajmezőket találtak?
A jégtábláktól a szubtrópusi esőerdőkig
Említettük, hogy Argentína hatalmas ország, és jelentős részeiről még pár szóban meg kell emlékeznünk, mielőtt cikkünk befejeződnék. Ha módunk van rá, látogassunk el az Andokba, s aki szenvedélyes, gyakorlott hegymászó, próbálkozzék az Aconcagua 6961 méteres csúcsával. A hegy irtóztatóan magasnak tűnik, s valóban az, de a hozzáértők szerint ’könnyű’ megmászni. A csúcsra az 5950 méteren lévő 3. táborból kevesebb mint hat óra alatt ért fel a rekorder.
Amatőr sehogy se kísérletezzék, ráadásul engedélyeket is be kell szerezni a kalandhoz, de azok online is elintézhetők. A hegy olyan 1200 kilométerre van Buenos Airestől nyugatra. Az út nagy részét repülővel teszik meg Mendozáig, onnan buszok visznek felfelé, ameddig lehet.
Egy másik nagy szenzáció az Iguazú vízesésrendszer az argentin–brazil határon, 1300 kilométerre az argentin fővárostól. 16 órás autóút vezet a körülbelül 200 zuhataghoz, ahol mindig nagy a tömeg, a hőség és a víz robaja. Nem túl olcsó kaland, a belépők átszámítva 8-9000 forintba kerülnek, a jegyek a gumicsónakokra jóval olcsóbbak. A vízitúra nagyjából három óra hosszan tart.
A fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata ’az ország strandja’, ahová mindenki azért vágyakozik, hogy ne csak az óceánba csobbanjon bele, hanem a lehető legédesebb életbe is. Furcsa város, sajátos keveréke az angol, a francia és az olasz fürdővárosoknak egy kis New York-i beütéssel a Coney Islandről. Strand strandot követ, s hogy melyiket válasszuk, abban nagy segítség, hogy rájuk láthatunk a parton tekeredő sok-sok kilométer hosszú korzóról. Este ugyanitt álmodhatunk életünk kalandjáról.
Legvégül meg kell említenünk Argentína második legnagyobb városát, a másfél milliós Córdobát, amely északnyugatra, 700 kilométerre fekszik Buenos Airestől. Gazdag város, ahol a legjobb termőföldek találkoznak a hegyvidékkel. Püspöki székhely, az elsőként alapított argentin egyetem otthona. Élelmiszeripara rendkívül fejlett a textil- és az autógyártáson túl. A városban sűrűsödik mindaz, ami ezt az országot egykor gazdaggá tette, s ami most is reményt ad egy újabb fellendülésre.
Még nincs hozzászólás