Az időutazó
Rutinos határátlépő. A sokoldalú énekes és gitáros gyermekként elsősorban az AC/DC és Jimi Hendrix lemezeit hallgatta, középiskolásként viszont már inkább Bartók szerzeményei gyakoroltak rá nagy hatást. Both Miklós nevéhez az elmúlt két évben két különleges vállalkozás is kötődött. Úgy készültek a lemezei, hogy közben kilépett a saját világából, kulturális, életmódbeli és országhatárokat lépett át.
Egy tehetségkereső program, a „Palimo Story” keretében több mint tízezer kilométert utazva bejárta Magyarország leghátrányosabb helyzetű térségeit, hogy zenei tehetségekre bukkanjon, majd lemezt készítsen velük. Legutóbb pedig a kínai zenészekkel készített utazólemezt, amely több hónapos kínai útja során állt össze.
„Egy alkotó embernek néha muszáj elhagynia a komfortzónáját, mert ilyenkor sokkal élesebb lesz az érzékelése, az antennáival a legfinomabb dolgokat is észreveszi. Kínába elmenni olyan volt, mint egy időutazás. Négy hónapot töltöttem ott, és a magánéleti kérdésektől kezdve a szakmai problémákig minden átértékelődött bennem. Földet művelő emberekkel élni, benn, a hegyek között – miközben a parasztság már rég megszűnt Magyarországon –, látni, hogy milyen körülmények között dolgoznak, óriási élmény és tapasztalat volt. Egy városi embernek szerintem nem árt időről időre szembenéznie ezekkel a dolgokkal, és ehhez képest megfogalmaznia a saját igényeit” – magyarázza Both Miklós.
Találkozni régi világokkal
Kérdés, persze, hogy miért akar valaki régi világokkal találkozni, a válasz pedig nem is olyan bonyolult. Ma már itt, Európában az emberek többsége hasonló közegben, a nyugati kultúra tanításain nő fel. Így aztán eléggé hasonlóan nézzük az élet dolgait.
„Egy ilyen utazás során teljesen más rendszerben élő emberek szemével kezdem látni magamat és a saját világomat is. Az ő egészen eltérő gondolkodásuk rávilágít általam korábban nem látott összefüggésekre, egyáltalán: kiszakít a szokásos gondolkodási sémákból.”
A zenész szerint valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint amikor öten néznek egymás mellett egy hegycsúcsot. Mind ugyanazt látják, mégis mindenkinek más jut eszébe a látványról: van, aki félelmet érez, másban felmerül a gyerekkora, vagyis egészen különböző gondolatokat hív elő ugyanaz a kép.
Both Miklós először hátizsákos turistaként járt Kínában, majd később koncertezett is az ázsiai országban, tehát már ismert muzsikusokat. A legutóbbi utat úgy szervezte meg, hogy vagy együtt élt az ottani zenészekkel, vagy rendszeresen átjárt hozzájuk, vagyis nagyon sok időt töltöttek együtt. De olyan is volt a muzsikus barátai között, akivel hetekig együtt turnézott.
Élni mások életét
Nem Kína volt az első ilyen inspirációs útja, amikor helyi zenészek életének a részévé válva próbált minél többet megtudni önmagáról és a világról: a Napra zenekar első lemezére készülve Erdélyben, Kalotaszegen töltött hosszabb időt.
„Ezeken az utakon elsősorban a helyi népzene érdekel, ugyanis a parasztok, amikor egy dalt kitalálnak, énekelnek, továbbgondolnak, ezt azért teszik, mert így tudják kifejezni, hogy szerelmesek vagy valami nagyon fáj. És minden érzésüket beleéneklik a dalba. Egy parasztembernek eszébe se jut, hogy ezáltal híres lesz. Ezzel szemben a popzene arra épül, hogyan lehet minél több pénzt keresni, ami óriási különbség.”
Minden kísérlete arról szól, hogy látszólag össze nem illő dolgokat akar összeilleszteni, mondjuk a gitár hangzását a népzenével vagy a kínai és a magyar népzenét. Próbálja megtalálni a közöttük lévő, elsőre nem egészen nyilvánvaló kapcsolatot. És hogy miért?
„Ettől izgalmas az élet. Ha az ember elveszti a saját hajtóerejét, akkor az élet értelme tűnik el. Persze, nem feltétlenül kell sok ezer kilométert utazni, hogy inspirációra találjunk, nekem néha futás közben támadnak új gondolataim.”
Ahol a zene megszületik
A kínai utazólemeznek még csak most ősszel volt a magyarországi bemutatója, de a zenész azóta már újra részesévé vált egy „időutazásnak”: nemrégiben jött haza Kelet-Ukrajnából.
„Ennek az útnak az az előzménye, hogy a Naprával játszottunk egy fesztiválon Ukrajnában, Kijevtől nem messze. Ha autentikus ukrán parasztzenét akarok hallani, akkor nézzek meg három nénit, akik nemsokára énekelnek – mondták a szervezők. Tényleg fantasztikus volt a produkciójuk, semmi ehhez foghatót nem hallottam korábban. Az is nagyon szíven ütött, hogy itt vannak a szomszédban, nem egy földrésszel odébb, mégsem tudunk róluk semmit. Akkor döntöttem el, hogy muszáj meglátogatnom őket valamikor.”
És ha Both Miklós elhatároz valamit, az úgy is lesz. Kéthetes ukrajnai útja során felkereste az idős asszonyokat is, sokat beszélgettek, és rengeteg hangfelvétel született.
„Ezek az emberek úgy énekelnek három szólamban, hogy a világ bármely pontján színpadképesek, és közben hihetetlen szegénységben élnek. Földúton lehet csak bemenni a faluba, amikor megérkeztem, az egyikük épp trágyát lapátolt: hatalmas kezek, a munkától fekete körmök. Ez a kontraszt mindig megdöbbent. Ugyanakkor ebben a közegben még megvan az az izgalom, hogy tényleg arra használják a zenét, amiért eredetileg megszületett.”
Még nincs hozzászólás