Az, hogy szeretnek minket, annál nagyobb ajándék nincs!

2019. november 29. | Írta: Malina Adrienn

Peller Anna és Peller Mariann gyerekkorukban azt játszották, amit most csinálnak: műsort vezettek közösen. Anna és Mariann, Mariann és Anna mintha csak ikrek lennének, és ezt nem csak ők mondják magukról, hanem az emberek is összekeverik őket. Már megszokták. Életük az RTL Klub Reggeli című műsorának háziasszonyaként összefonódott, de nem ez az egyetlen munkakapcsolat közöttük.

• Ne rögtön a gyerekkorotokkal kezdjük, hanem azzal, hogy milyen volt az életetek tíz évvel ezelőtt?

Mariann: Jaj, én olyan boldog vagyok, hogy eltelt ez a 10 év! Sokkal kevesebb mind a kettőnkben a görcs és a megfelelési kényszer. Azért a kényszert mondom, mert a megfelelési vágy valószínűleg meg fog maradni életünk végéig. Bizonyos dolgokat megtanultunk elengedni, és ez nagyon ránk fér.

Anna: De Mariann ebben előrébb tart, mint én.

Mariann: Nekem küzdelmesebb volt az elmúlt tíz év. Hosszú évekbe telt, mire megszoktam, vagy inkább elfogadtam, hogy megismernek az emberek az utcán. Az elején azt éreztem, hogy az ismertségem nincs egyensúlyban azzal, hogy még nem vagyok eléggé jó abban, amit csinálok, de ezen már túl vagyok. Akkor nem éreztem jogosnak.

Anna: Ebben annyira különbözünk! Amikor 2008-ban Mariann műsorvezetői munkát kapott az RTL Klubnál, és megjelentek róla az első óriásplakátok, akkor én már azt élveztem, hogy összekevernek vele, és felismernek mint Peller Mariannt. Én arra, hogy ismert legyek, a pályám első percétől vágytam.

Mariann: Jó, de te színésznő vagy. Kiállsz a színpadra, ragyogsz, és ezt élvezed. Valahol megvan bennem is ez az exhibicionizmus, csak én azt gondolom a műsorvezetésről, hogy az a jó műsorvezető vagy riporter, aki az alanyát akarja felemelni, és nem saját magát tolja előtérbe. Azt érzem, hogy az RTL Klub Reggeliben ezt az elképzelésemet meg tudom valósítani.

Anna: Ez nagyon igaz Mariannra, figyelem őt, amióta partnerem a műsorban. Ő pedig arra figyel, aki ott ül – ez az ő terepe. Amióta ezt tapasztalom, azóta én is jobb lettem. A személyisége olyan napsugaras és olyan szeretetteljes, hogy azonnal betölti a teret. Én csodálom őt, aki egy nagyon öreg lélek, és nagyon sokat tanulok az ő fegyelmezettségéből.

• Ez a leosztás gyerekkorotokban is megvolt? Hiszen általában a nővér a bölcsebb, a húg pedig a szeleburdibb.

Mariann: Igen, és ez valahogy később is így maradt. Én a Színház- és Filmművészeti Egyetem műsorvezető szakán is fegyelmezettséget tanultam.

Anna: Nekem pedig a színész szak inkább a bohémságról szólt, nehéz volt, de más.

• Néztelek titeket a fotózás közben, imádtátok az egészet, és egyszer sem felejtettétek el megdicsérni a másikat. De mintha ezt nem hinnétek el. Szépnek látjátok magatokat?

Anna: Ááhhh, dehogy! Én a lelkemben egy dagadt kislány vagyok.

Mariann: Én is. Ez egy örök kihívás. A testünkkel mind a ketten komoly feladatot kaptunk az élettől. Hízékony alkatok vagyunk, és ezt csak az utóbbi években tudjuk jól és tudatosan kezelni. De az iskolás években a csúfolódások középpontjában álltunk, és ez nagyon erős nyomot hagy a személyiségen.

Anna: Engem Mariann nagyon motivál ebben is. Kevesebb kilóval mind a ketten jobban érezzük magunkat, és akkor az önbizalmunk is nagyobb. Néha az is eszembe jut, milyen jó, hogy tinédzserkorunkban akadt olyan fiú, akinek tetszettünk, pedig borzalmasan néztünk ki.

• A gyerekeiteknél figyeltek arra, hogy nekik ne legyenek ilyen problémáik?

Anna: Hajjaj, nagyon! De a mi szüleink is úgy neveltek minket, hogy gyönyörűek vagyunk, talán azért lettünk viszonylag normálisak, mert tőlük ezt kaptuk. Azt a sok bántást, ami ért, nem tudom, hogy dolgoztuk volna fel, ha a családunk nem ilyen. Én is ezt csinálom Annabellával, mert folyamatosan mondogatom neki, hogy milyen gyönyörű.

Mariann: Igen, ezzel én is így vagyok. De odafigyelünk arra, hogy a gyerekeink sportoljanak. Kornél fiam úszik, ahogyan Annabella is, és ha Szilveszter nagyobb lesz, ő is fog. De az is fontos, hogy csak olyanra visszük őket, amit szeretnek. Kényszeríteni semmire nem fogjuk őket.

• Ha már gyerekkor… Az sosem zavart benneteket, hogy ikreknek néznek?

Anna: Én imádom. Mariannt sokszor zavarta.

Mariann: Persze, mert én vagyok a fiatalabb, én voltam a kis Anna.

Anna: Engem már Mariannoznak mindenhol. A legutóbb Lehoczky Zsuzsa az Operettszínház folyosóján Mariannak gratulált az én premieremhez…

• És mikor küzdötted le ezt, hogy Annához hasonlítanak?

Mariann: Talán amikor én is bekerültem a Reggelibe. Az volt az egyik mérföldkő, a másik pedig a saját műsor. Azért, mert addig azt éreztem, hogy igen, Anna a színésznő, és én vagyok a másik… De ha én nem tudok letenni valamit az asztalra, ami nagyon Mariann, ami nagyon én vagyok, addig hogyan fogok létezni?

A saját műsor óta megnyugodtam. Azóta összekeverhetnek, mert megvan az utam, a saját személyiségem, és tudom, hogy hogyan tovább.

• És a közös műsor?

Anna: Számunkra az egy gyerekkori álom beteljesülése volt. Mi ilyet játszottunk gyerekként. Tele voltak a magnókazetták, ahogy műsort vezetünk otthon. Én voltam mindig a riportalany, Mariann pedig kérdezett. Most mind a ketten a műsorvezetői székben ülünk, és ennél nincs csodálatosabb.

• Azért mondjátok, hogy veszekedni is szoktatok!

Anna: Hogyne! A mai napig össze tudunk veszni bárhol, bárki előtt. Az egyik fő vitaalap a gyerekek, hogy kinek mit szabad, mik a határok. De nekem az is nagyon rosszul tud esni, ha egy előadásom után Mariann elmondja a kritikáit. Kikészülök… Aztán megfontolom, majd rájövök, hogy tök jókat mondott.

Mariann: Én azon sértődöm meg, ha Anna azt mondja, hogy rosszul viselkedtem egy helyzetben. Nem voltam elég türelmes, vagy nem voltam elég kedves. Nagyon bosszant, de kiderül, hogy mindig igaza van. Amúgy, ha haragszunk is egymásra, az körülbelül egy órán át tart.

Nagyon jókat tudunk vitatkozni, de egy jó testvéri kapcsolathoz ez hozzátartozik. Csak így tudunk őszinték lenni. Nem nyírjuk ki egymást, de olykor azonnal meg kell beszélnünk, ha valami baj van közöttünk. Azt gondolom, hogy a legtisztábban éljük az életünket, és ezt nem is lehet máshogy.

Anna: Például nem tudunk elaludni addig, amíg nem tudjuk, hogy a másik biztonságban van. Ahogyan az is érdekes, hogy egy telefonos beköszönésből meg tudjuk állapítani, hogy a másiknak milyen kedve van. Ha arról van szó, hogy milyen lehet az ikrek élete, akkor mi azt tökéletesen hozzuk.

• Az ünnepek is közösen telnek?

Mariann: A december 24-e estét mindenki otthon tölti, hozzánk átjön az anyósom.

Anna: Hozzánk pedig anyáék és a férjem szülei. De utána a következő napokban Mariannék is jönnek hozzánk, és mi is megyünk hozzájuk. Sőt, a szilvesztert is együtt szoktuk tölteni, igaz, az nem tart éjfélig a gyerekek miatt.

Mariann: Ehhez az egész időszakhoz hozzátartozik, hogy imádjuk a karácsonyt! Már novembertől készülünk. Lakást dekorálunk, mézeskalácsot sütünk, kell az ünnepi hangulat és a várakozás izgalma. A karácsony ettől lesz csodálatos, hogy már jó előre meg tudjuk élni, és nem csak az a pár nap marad ott, december végén.

• Az, hogy ennyire pozitívak és kedvesek vagytok, sok munkával jár?

Anna: Én mindig arról álmodoztam gyerekkoromban, hogy jó ember legyek. Beírtam a naplómba, hogy: jó ember akarok lenni. És most megtalálnak az emberek a közösségi oldalakon, olyanok, akik segítségre szorulnak, és segíteni nagyon jó.

Mariann: Az, hogy szeretnek minket, annál nagyobb ajándék nincs. Mindennél többet ér, ahogy hozzánk viszonyulnak az emberek. Nyilván van olyan is, aki utál, azt nehezen is dolgozzuk fel.

Mert mi nem ilyenek vagyunk, és nehezen értjük meg ezeket az érzéseket. De azt gondoljuk, hogy csak a jóval és kedvességgel lehet eredményt elérni. Nem csak a szakmánkban, hanem az életben is.

Címkék: színészi munka, peller anna, peller mariann, rtl klub reggeli, tinédzserkori kövérség, iker lét, televíziós műsorvezető, life tv