Az én-tér és az én-idő
Az boldog, aki otthon boldog - mondta egykor Lev Tolsztoj. A békés otthon megteremtéséhez azonban a család minden tagjának szüksége van legalább egy kis területre, amelyet a magáénak érezhet, ahol nem zavarják. A harmónia megtalálásához nem kell sok, csak egy kicsit figyelni kell a velünk lakók határaira.
Ahogy a buszon is magunk mellé tesszük a táskánkat, vagy a strandonhttps://szerkesztoseg.apropomedia.hu/printedit.php?tipus=cikk&editid=2623# leterítjük a törülközőnket, hogy valamilyen módon elhatároljuk magunkat másoktól, ugyanígy az otthonunkban is szükségünk van egy olyan helyre, kuckóra, ahová időnként visszahúzódhatunk. Ám a személyes tér nem meghatározható: nincsenek rá „szabályok”. Az egyedül élőknek az egész lakása ilyen, míg, ha többen osztoznak a lakáson, egy-egy kisebb terület válhat saját kis szigetté.
„Legtöbbször nem tudatosan alakul ki, ilyen lehet egy fotel vagy szobasarok is, ahol több időt töltünk, és ahová elkezdjük gyűjtögetni a tárgyainkat: olvasólámpát, újságokat, családi képeket. A nőknél sokszor a konyha válik személyes területté, hiszen ott töltenek sok időt, azt érzik közel magukhoz” – magyarázta Laky J. Eszter, egy otthon-pszichológiai blog szerzője.
Mekkora személyes térre van szükségünk?
A sajáttér-igény nagysága különböző kultúrákban, társadalmi rétegekben eltérő. A nagyobb népsűrűségben élő ázsiai népek például kisebb magánszférát igényelnek. De sokat számít a neveltetés is: ha valaki egy kis lakásban, sok testvér között nő fel, ezt tekinti természetesnek, rendszerezettnek, míg egy külső szemlélőnek zsúfoltnak, átláthatatlannak tűnhet egy ilyen otthon. Egyesek egyedül élnek, mégis becsukják az ajtót maguk mögött, míg mások folyton nyitva hagyják, szeretik a nagy tereket. A tér-igények tehát személyiségfüggők is.
A szükséges saját terek mérete eltérő, de fontos, hogy a család minden tagjának legyen saját helye: külön lakrész, szoba, de legalább egy szobasarok. Egy saját kuckó azért fontos, mert a biztonság, az elégedettség érzését adja, itt tud megnyugodni, kikapcsolni az illető. Egy saját kis univerzum megteremtése tehát kardinális a lelki harmónia, és a békés együttélés szempontjából.
Ha nincs meg az én-tér
Ha a saját tér megteremtésére nincs lehetőség, az konfliktust, sokszor belső konfliktust szül. Ugyanúgy, ahogy a testbeszédben is: ha valaki túl közel jön hozzánk, behatol az intim zónánkba, az ellenséges érzéseket vált ki belőlünk, feszültek leszünk tőle.
Az együttlakás során is előfordulhat, hogy valaki belemászik a „magánterületünkbe”. Kollégiumban, albérletben vagy egy szobában élő testvérek között is megesik, hogy az egyik fél jobban elterül a térben, amitől a másik nem tud megnyugodni. Az irodákban, munkahelyeken éppen ezért szabályozzák, hogy az íróasztalok közötti távolságok mekkorák legyenek, hiszen a túlzsúfoltság feszültséget és konfliktusokat szül.
Otthon, egy családon belül ezt nem lehet mérőszalaggal mérni, a fontos az, hogy meglegyen az egyensúly. A szakértő szerint egy-egy ilyen ellentét egyszerűen megoldható azzal, hogy beszélnek a dologról. „Érdemes leülni, és elmondani: ki, mit, és hol szeretne csinálni, mit tudnak egy térben tenni, és mi az, ami zavarja őket.” Persze, így is akadhat egy-egy családtag, akinek nehezére esik a határok betartása.
A béke megőrzése érdekében jobb tiszteletben tartani az együtt lakók saját tereit, íratlan szabályait: akármi is legyen az. Vannak nők, akik nem szeretik, ha mások bemennek a konyhába, és férfiak, akiknek a karosszékük a „territóriumuk”. Magánterület lehet az ebédlőasztalnál elfoglalt „hely”, vagy egyszerűen egy ruhásszekrény, sminkesfiók is: a tulajdonosa támadásnak érzi, ha más belenyúl. Sokan az autójukat tekintik ilyen saját térnek, amely védőburkot képez a világ elől.
A családokban a gyerek kamaszodásakor előtérbe kerül ez a kérdés. A gyerekszoba, ahol a szülő évekig szívesen látott vendég volt, hirtelen elzárt területté változik. „Amikor megjelenik a »felnőtt vagyok, önállósodni akarok« érzés, fontos, hogy a fiatalok el tudjanak vonulni valahová. Magukra tudják csukni az ajtót: a saját zenéjükkel, gondolataikkal, barátaikkal vissza tudjanak húzódni” – jegyezte meg Laky Eszter.
A harmóniához kell az én-idő
A saját tér tehát elsősorban a saját idővel van összefüggésben, ugyanis mindenkinek szüksége van alkalmanként egy-két békés órára: egyedül. Olyan világban élünk, ahol bármikor elérnek minket az e-mailek, hívások, így alig van időnk elmélyedni, gondolkodni. Ha sikerül időnként visszahúzódni a világ zajaitól, akkor a tudatalattink fel tudja dolgozni az információkat: így új, kreatív problémamegoldások születhetnek bennünk.
A magánéletben ezért rendkívül fontos, hogy a családtagok, házastársak elvonulhassanak időnként, hogy feltöltődjenek. Az én-terek és az én-idők kialakítása, megtalálása tehát a lelki béke és a harmonikus kapcsolatok érdekében elengedhetetlen.
Még nincs hozzászólás