Az együttélés szabályai
Nagyanyáink idejében még természetes volt a többgenerációs családi létforma, manapság azonban komoly problémákat tud okozni, ha a már felnőtt gyerek a párjával, élettársával visszaköltözik a szüleihez. Vajon létezik jól nevelt együttélés?
Tavaly nyáron a legjobb barátnőm bejelentette, hogy költséghatékonysági okokból a közös albérletükből átköltöznek a vőlegénye szüleihez.
Már akkor tudtuk, hogy nem lesz egyszerű az anyósával egy fedél alatt, de – gondoltam én – a kezdeti nehézségek után, ha megszokják egymást, biztosan minden rendben megy majd. Hiszen a barátnőm, bár kicsit makacs, könnyen alkalmazkodik, jól főz, nem derogál neki a házimunka, a párja édesanyjával pedig az eddigi találkozásaikkor (például a közös nyaralásnál) nagyon jól kijöttek egymással.
Eleinte nem is volt semmi gond, aztán pár hónap elteltével egyre többet panaszkodott az anyósára: állandóan rendetlenséget hagy maga után, folyton ráhagyja a házimunkát, még egy kávésbögrét sem tud elmosogatni. A barátnőm éppen akkor hagyta ott a munkahelyét, így ő volt többet otthon, de a lakás mellett a vőlegénye beteg nagymamájára is vigyáznia kellett, akinek állandó felügyeletre volt szüksége. Többször javasoltam, hogy próbálják megbeszélni a dolgokat, ám a kísérletek valahogy mindig kudarcba fulladtak. A folyamatos feszültség végül oda vezetett, hogy éppen most keresnek új albérletet.
Közösen kialakított rend
„Ott követték el az első hibát – mondja Dorner Márta családterapeuta, klinikai szakpszichológus –, hogy rögtön az elején nem fektették le a békés, mindenki számára kényelmes együttélés szabályait. Minden eset egyedi, minden probléma egyéni variációkban jelentkezik, mégis érvényes ez az egyetlen általános érvényű szabály: tessék konkrétan, helyzetekre (akár időpontokra is) lebontva megbeszélni a közös élet kereteit!”
A legfontosabb dolgokat akár le is írhatjuk: nyugodtan készítsünk fürdőszoba-használati időbeosztást sietős reggelekre, tegyük ki a hűtőre, melyik nap ki a soros a mosogatásban, vagy gyártsunk humoros házirendet, belefoglalva például, hogy senki se egyen a szobában, vagy mindenki vegye le a cipőjét a bejáratnál.
Mert a közösen kitalált szabályokkal, közösen meghozott döntésekkel mindkét fél könnyebben él együtt, hiszen egymás kedvéért engedtek a saját akaratukból, mindketten ugyanakkorát „nyeltek”. Kevesebb a félreértés, a felesleges vita. Ugyanakkor az együtt kialakított házirend arra is feljogosít, hogy rászóljunk arra, aki nem tartja be. „Ha megbeszéltük, hogy szombatonként a fiatalok viszik le a kutyát sétálni, és ezt többször elfelejtik, akkor nyugodtan tegyük szóvá” – javasolja a pszichológus. Persze, ez vice versa is érvényes: ha az anyósunk megígérte, hogy szombatonként reggel nem kapcsolja be a rádiót, hogy mi tudjunk aludni, mégis megteszi, figyelmeztethetjük erre.
Ki nem mondott sérelmek
Mindez nemcsak a békés hétköznapi élet miatt lényeges, hanem azért is, mert a ki nem mondott panaszokkal felgyűlik a sok feszültség, míg végül már csak arra tudunk koncentrálni, mit csinál a másik rosszul. Addig, amíg egy óvatlan pillanatban ki nem robban az indulat, ami sokszor vezet kenyértöréshez a családtagok között.
„A leggyakoribb probléma, hogy a sértődött felek úgymond elbeszélnek egymás mellett. Nem figyelnek oda, nem hallják meg a másik mondandójának lényegét. Ilyenkor, ha nincs mód a szétköltözésre, érdemes szakemberhez fordulni” – ajánlja Dorner Márta.
Együtt vagy külön?
A családterapeuták azért tudnak hathatós segítséget nyújtani, mert (mint minden más esetben) kívülről szemlélik a helyzetet, nem tagjai vagy barátai a családnak. A megfelelő kérdésekkel, az együtt élő családtagokkal közösen próbálják megtalálni a mindennapi élet nehézségeit okozó gondokra a megoldást. „Egy-egy családterápiás megsegítés pár alkalomból áll, ilyenkor célirányosan igyekszünk elérni, hogy létrejöjjön a kommunikáció a szülők és gyerekek között, hogy megtanuljanak helyesen beszélgetni egymással.”
A probléma megoldását még a családok ún. saját fejlődési íve is befolyásolja (ezt a szakkifejezést a családban végbemenő természetes változások leírására használják). A folyamat természetes része, amikor a gyerek kirepül, elkezdi kialakítani az életét, például saját családot alapít. Ehhez szükséges az önálló, külön élettér: a fiataloknak otthonról hozott, eltérő családi mintáikból kell kialakítaniuk a közös életüket. Ez a kettősség önmagában elég belső feszültséget és konfliktust szül – a helyzetet csak nehezítik a szülők akkor, hanem képesek elengedni a gyermekük kezét, nem tudják elfogadni, hogy a két fiatal közösen kitalált jövőképébe, terveibe, szokásaiba már nem lesz beleszólásuk.
Ezért nagyon fontos idejekorán megállapodni az együttélés szabályaiban, szükség esetén időről időre módosítva őket: családunk egységét és békéjét védjük vele.
Még nincs hozzászólás