'Az álmainkért meg kell dolgozni!'
Molnár Ferenc Caramel elcsigázottan, de csillogó szemmel érkezik az interjú helyszínére. Kislányának jön a foga, ezért nehezek az éjszakák, de boldogabb, mint valaha. Nagy buzgalommal készül a tízéves jubileumi nagykoncertjére, hogy utána hosszabb időre visszavonuljon, az alkotói szabadságnak és az apai örömöknek szentelve magát.
RIDIKÜL MAGAZIN Tíz év! Tényleg röpül az idő.
MOLNÁR FERENC CARAMEL Ne is mondd! (nevet) Szinte hihetetlen, hogy már tíz éve vagyok a pályán. 2005-ben megnyertem a Megasztárt, ami már önmagában egy életre szóló élmény. Ezt követte tíz tapasztalatokban gazdag év. December 20-án kísérletet teszek rá, hogy elmeséljem, mit is jelentett számomra ez az időszak.
RM A 2005-ben szinte rád szakadt óriási sikert hogyan tudtad kezelni?
MFC Igaz, hogy javíthatatlan álmodozó vagyok, de emellett viszonylag földhözragadtan és racionálisan gondolkodom. Mindig is éreztem magamban ezt a kettőséget, de a romantikus és érzelmes énem tökéletesen megfér a realista egyéniségemmel. Már a Megasztár alatt megfogalmaztam magamban, hogy bármi is történjék, szeretnék ember maradni, és mindig két lábbal a földön járni. A karrierem során sosem az volt az alapvető motivációm, hogy ismert sztár legyek, hanem hogy színpadon állhassak és énekelhessek, vagy dalokat írhassak. Engem ez tesz boldoggá.
RM Ritkaság, hogy huszonkét évesen az ember ennyire kiforrott személyiséggel rendelkezzen.
MFC Elég hamar kellett felnőnöm, a mentalitásom emiatt mindig is kissé koravén volt. Viszonylag sok élettapasztalattal érkeztem a műsorba. Már ekkor tisztában voltam vele, hogy mit szeretnék a szakmában, és emberileg is képviselni. A személyiségem erős alappillérei megvoltak, ezek tartanak meg a mai napig. Persze, sokat változtam, és valószínűleg van olyan „életterület”, ahol rosszul formálódtam, például meglehetősen bizalmatlan lettem. Sok csalódás ért, jó néhány olyan emberben megrendült a bizalmam menet közben, akikért korábban tűzbe tettem volna a kezem. Azért igyekszem nem átesni a ló túloldalára sem, és hinni az emberekben, de már sokkal óvatosabb vagyok.
RM Gyerekkorodban miből épülhettek fel a személyiséged alappillérei?
MFC A szegénységnek erőteljes nevelő hatása van. Korán önállóvá váltam, nem is nagyon volt más választásom, már gyermekként dolgoznom kellett. Tudtam persze én is felhőtlenül játszani és futkározni, de közben mindvégig jelen volt a tudatos, komoly, felelősségteljes énem. Öntörvényű gyerek voltam, de idővel változtam, megtanultam alkalmazkodni és elfogadni a világ farkastörvényeit. Egy kicsit, azt hiszem, előremenekültem, ami nem feltétlenül jó.
RM Egy törökszentmiklósi cigánytelepen nőttél fel. Hogy élted meg ezeket az éveket?
MFC Az életünk egy hullámvasút, minden nap más élmények érik az embert. Az egyik nap pozitív, a másik kilátástalan, a harmadik ismét reményteli. Nekem így telt a gyerekkorom. Alapvetően jó volt, de a szegénység, a nélkülözés, a gyors felnőtté válás kényszere, a családi konfliktusok rányomták a bélyegüket.
RM A nehéz időszakokban kihez tudtál fordulni?
MFC Csak magamra számíthattam. Meg a zenére. Mindig a zenébe menekültem, de sosem terveztem, hogy ebből fogok megélni. Ez egy szerelem volt, egy menekülési útvonal, egy terápia. Képzeletben éjjel-nappal egy musicalben éreztem magam. A problémák elől a saját fantáziavilágomba vonultam vissza, ahol a zene volt a főszereplő. Sajnos nem volt a környezetemben olyan felnőtt, aki érdemben oda tudott volna rám figyelni. Ez így visszagondolva azért elég fájdalmas.
RM Gyakran hangoztatod a tanulás fontosságát.
MFC Komoly problémának tartom, hogy a roma közösségekben nem kap elég hangsúlyt a tanulás. Pedig ez az egyetlen eszköz, ami hosszú távon versenyképessé tesz minket, és ami lehetőséget teremt a beilleszkedésre.
Persze tudom, hogy ez egy „tyúk-tojás” probléma. Nálunk sem volt fontos a tanulás, de tisztában vagyok az okokkal. Mi a túlélésért küzdöttünk minden nap. Tűzrevalóra sem volt pénzünk, ezért gumiabroncsokat kellett keresnünk a szeméttelepen, hogy legyen mivel fűteni. Amikor ilyen gondjaid vannak, nehéz hosszú távon gondolkodni, hiszen napról napra kell megoldanod az életed. A fontossági sorrendben az kerül előtérbe, hogy mit eszel ma, és esetleg még az, hogy mit eszel holnap, nem az, hogy milyen jegyet hozott haza a gyerek.
RM Találkozol előítéletekkel?
MFC Sajnos igen. A legnagyobb probléma, hogy az előítéletekben nincs logika, ezért nagyon nehéz észérvekkel reagálni rájuk. Dühből, indulatból, félelemből és az ismeretlenből táplálkoznak, illetve szocializációból erednek. Nem tudom megfejteni őket, mert nem észszerűek, és nagyon elszomorítanak. Pedig annyira szeretnék már túllenni ezen szellemileg, és más dolgokkal foglalkozni, de még mindig ez a téma. Mintha körbe-körbe rohangálnék. Néha úgy érzem, hogy mindjárt célba érek, de aztán azt veszem észre, hogy megint a rajtvonalnál állok. A legtöbb előítéletet, hozzáteszem, mi, romák is, otthonról hozzuk.
RM Pozitív előítéletességgel is találkozol?
MFC A sztereotipikus gondolkodással van gond, legyen az akár negatív, akár pozitív előjelű. Gyakran találkozunk azzal, hogy mi, cigányok olyan szépen énekelünk, zenélünk, és ez a vérünkben van. Az előítéletesség egyik tipikus megjelenési formája, hogy azt mondjuk, hogy a magyar ilyen, vagy a cigány olyan. Minden attól függ, hogy milyen kulturális közegben szocializálódtál. Szeretünk ellentétet vonni a roma és a magyar kultúra között, holott rendkívül hasonlóak. A magyarok és a romák is sírva vigadnak, a roma kultúra számos eleme hungarikum.
RM Lehet esetleg neked és más roma előadóművészeknek egyfajta híd-szerepetek az általad említett kulturális szakadék felett?
MFC Nem vagyok biztos benne, hogy erre van szükség. Én is büszke vagyok a roma előadókra, de van egy óriási problémám, mégpedig az, hogy miért kell odabiggyeszteni a „roma” jelzőt. Nem tudom, mikor jutunk el oda Magyarországon, hogy ugyanolyan magyarnak élhessük meg magunkat, mint bárki más. Mi magyar emberek vagyunk, szívünkben-lelkünkben. Én nagyon szeretek magyar lenni. Roma származásomra büszke vagyok, de itt születtem, itt nőttem fel, itt élek, megdobban a szívem a magyar himnuszra és a magyar népzenére. Nagyon szomorú, hogy amint elkezdeném megélni a magyarságomat, rám néznek, hogy hé, neked barna a bőröd, te mit magyarkodsz itt? Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez így nem jó.
RM Albumaid stílusában markáns változás érezhető, témáid is bővültek idővel. Hogyan születnek a dalaid?
MFC Ahogy az ember formálódik, fejlődik, az őt foglalkoztató témák is változnak. A korral a szellemi-érzelmi világunk egyre több régióját fedezzük fel. Korábban a szerelem, annak keresése vagy hiánya foglalt el kardinális helyet az életemben. Később jöttek új témák is, például az apai ösztönök működésbe lépésével, vagy amikor átléptem a harmincat. Úgy érzem, hogy mentális világomban akkor egy nagy nyílás következett be, és szélesebb látókörrel nyúlok a témákhoz. A legutóbbi lemezemen érintettem a globalizációt, a háborút, a fogyasztásainkkal kapcsolatos attitűdöket, de természetvédelmi témákat is boncolgattam egy futurisztikus dalban.
RM Fontos, hogy egy előadóművész is felhívja erre a figyelmet?
MFC Hogyne. Pont ebben a fogyasztói világban felejtjük el, hogy a zene nem mindig akart feltétel nélkül csak szórakoztatni. Nézzük meg a rockzene, a beatzene, a jazz kezdeteit: mind a lázadásról szóltak. A zene mindig attól volt jó, hogy az emberek éppen aktuális érzelmeit, gondolatait, vágyait tudta megfogalmazni. De nemcsak a zene, hanem az irodalom és a művészetek is.
RM A művészi igényeidet hogyan tudod a popkultúra keretei között megvalósítani?
MFC A popzene nem könnyű műfaj. Míg régen nem ritkán 10-15 perces dalok is születtek, addig ma 3-4 percben kell összefoglalni az üzenetünket, és így egy kicsit nehezebb kibontani a dallamokat is. De ez izgalmas feladat is egyben, mert a korlátaitól függetlenül, a popzene sok más zenei műfaj stíluselemeit vegyítheti. Én nagyon szeretem a klasszikus zenét, a rockzenét, az etnikus hangzást, a népzenéket, és a dalaimban szívesen mutatom be ezek egy-egy stíluselemét.
RM Mire tanított meg az apaság?
MFC Szerintem nemcsak a nőkben, hanem a férfiakban is végbemennek kémiai változások, amikor szülővé válnak. Az ember elkezd máshogy működni, még fizikális szinten is. Sokáig voltak félelmeim, hogy készen állok-e az apaságra, persze nem kórosan, mert nagyon szerettem volna gyereket, de azért át kellett gondolnom az ezzel járó felelősséget.
Amikor aztán a kislányomat először a kezembe vettem, minden félelmem azonnal elszállt. Végérvényesen eldőlt, hogy mostantól „ketten vagyok”. Keressük fejvesztve a csodát az életünkben, belemenekülünk a vásárlásba, azt gondoljuk, hogy az anyagi javak, vagy tárgyiasult dolgok hoznak boldogságot az életünkbe. De amikor megszületik a gyereked, és rád mosolyog, akkor rájössz, hogy semmi, de semmi más nem számít az életben. Ő maga a kézzel fogható csoda. A boldogság.
RM Külső szemlélőként úgy tűnik, megtestesítője vagy annak, hogy az álmok valóra válhatnak. Mi a titok?
MFC Álmok kellenek hozzá. Ha nem vigyázunk, a nagy rohanásban sem időnk, sem energiánk nem marad álmodozni. Én pici, apró lépéseket teszek, és reális célok irányában építgetem a kis álmaimat, amelyek aztán együtt valóra válthatják a kezdetben megálmodott nagy álmot. De fontos, hogy az álmainkért meg kell dolgozni.
Úgy nem fog működni, hogy megálmodtam valamit, és keresztbe font karokkal várom, hogy megtörténjen. Ennek is megvan a maga fizikai törvénye: ha van befektetett energia, idő és munka, akkor meg fog térülni. Persze, lesznek kudarcok, de nem szabad feladni. Ha az ember szerelmes abba, amit csinál, ha van küldetéstudata, ha motivált és inspirált, akkor sosem adja fel.
Még nincs hozzászólás