A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ár&ás, a grafikás

A közelmúltban a budai Hegyvidék Galéria életmű-kiállítással tisztelgett a hetvenedik életévét taposó Árendás József grafikus, plakáttervező művész előtt. Aki nem volt rest, az ünnepi alkalomra saját maga tervezte meg kiállítása katalógusát. A személyes ismeretség okán engedtessék meg némi elfogultság nekem, hiszen majd minden nap találkozunk: szomszédok vagyunk.

Fotó: Árendás József

Grafikus plakátművészről van szó, ami feltételez némi fennköltséget, hiszen mégiscsak Munkácsy-díjas, az Iparművészeti Főiskola korábbi tanára, akitől persze idegen minden póz és hivalkodás, komolyra csak akkor vált a beszélgetés, ha nem a jó borokról és szépasszonyokról esik szó, hanem a plakátokról.

Amelyekről kívülállóként csak annyit tudok, hogy nyomdailag sokszorosított kültéri hirdetmények, grafikai és tipográfiai elemek felhasználásával készülve. Hetven év tekintélyes idő, ez jól látható a kiállított nagyméretű plakátokon, amelyek itt más funkciót is kapnak, mint a hirdetőoszlopokon, ahol falragaszként hirdetik valamelyik színházi előadást, vagy népszerű filmet harangoznak be.

Most, hogy van idő megállni egy-egy alkotás előtt, a plakát önálló életre kel, elgondolkodtat, megmosolyogtat, felkavar, kedvet csinál. Színházba, moziba kéne menni, jaj, istenem, újra kellene olvasni Szabó Magda Régimódi történetét. Amit Bereményi Géza vitt színpadra és filmre.

Sajátos műfaj a plakát, egyetlen képbe fogalmazza egy színházi előadás lényegét, stílusát, miközben az alkotó még nem is látta a kész produkciót. Kihívás a javából, titok, ami kíváncsiságot ébreszt.

'Beleszerettem a műfajba – mondja Árendás József. – Annak idején a MOKÉP házi vetítőjében néztük a filmeket egy másik grafikussal, verseny volt, meg cenzor is, de nem volt gond, hisz hatottak rá a szakmai érvek. Remek plakátok készültek azokban az időkben, »Az év plakátja«-pályázatokon többnyire a filmes munkák nyertek. A jó plakát olyan, mint az epigramma, tömör és csattanós.'

Kalandozom a kiállítóteremben. Francia film a hetvenes évekből, A Csendes-óceán kalózai egy háborgó tálban, olasz alkotás a  Forgalmi dugó, melyből két változat is készül, az egyik a városi őrület, a másik a csiga lassúsága, mennyi ötlettel, finom humorral átszőve! 1985-ben készült a Ragtime című amerikai film plakátja.

Ritmus és szenvedély; itt is mekkorát szól a zongoraimitáció, a fekete-fehér! Izgalmas grafikai megoldások, nem véletlen, hogy egy-egy új filmplakát megjelenése a hetvenes, nyolcvanas években valóságos kulturális esemény volt.

'A rendszerváltás után aztán áradt be az amerikai filmdömping a főszereplők fotómontázsával, mi meg cserélhettük a feliratokat magyarra. Ez ragályos lett, átvették a hazai filmek is. Megváltás volt, mikor a nyolcvanas évektől színházplakátokat készíthettem majd' huszonöt éven át.'

Árendás József azt vallja, amikor 1982-ben Ruszt József rendező megnyitotta a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházat, azzal a grafikus számára a paradicsom kapui nyíltak meg. A műsorfüzeteket is ő tervezte, sőt, a színház egész arculatának kialakításában része volt.

De jöttek más felkérések: a Veszprémi Petőfi Színházé, a dunaalmási Öregmalom Színtársulaté, a Nemzeti Színháztól is, aztán számtalan egyéni és csoportos kiállítás Varsótól Mexikóvárosig, és díjak sokasága, köztük 1988-ban 'Az év plakátja' kiállítás fődíja.

2004-ben több társával létrehozták a Magyar Plakát Társaságot a magyar és az egyetemes plakátművészet hagyományainak és szellemének ápolására.

Hetven év! Na és akkor mi van? Munka jön változatlanul, bravúros rajztudással, fotózással, számítógépes képszerkesztéssel, a világra való kaján odafigyeléssel. Meg a humorral, ami koránál fogva bölcsességé nemesül, elég csak nézni a születésnapi plakátját a szemüvegével.

Meg egy kis saját borászattal. Neszmélyivel, kis présházzal, metszéssel, permetezéssel. Nem tudom, milyen a bora, mert a jó bornak idő kell. Majd bontunk egyet a nyolcvanadik születésnapon, és lapozgatunk egy újabb katalógust, mindannyiunk örömére.

Címkék: plakát, grafikus, hetvenesek, színházi plakát, plakátttervező

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!