A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Apropó, október!

Újra itt az ősz, van, aki régóta várja, és van, akiben most tudatosul igazán, hogy már nincs visszaút, vége a nyárnak. Az aranyruhába bújt falevelek egyre hullanak, és lassan felhúzzuk a jó meleg paplanokat, mert az éjszakák egyre hűvösebbek.

Fotó: Shutterstock.com

A sorban a nyolcadik

Az „October” szó latin eredetű jelentése, a „nyolcadik”. A római tradícióban az október a márciusban megkezdett munka befejezte, a hajósok, földművesek, katonák, akik márciusban tetették vízre hajóikat, fényesítették kardjaikat, októberben megpihentek, partra vontatták a hajókat, beolajozták fegyvereiket, hogy azok ne rozsdásodjanak télen.

Így, átvitt értelemben, úgy is tekinthetünk az októberre, mint az addig érlelt munkánk gyümölcsére, melyre az egész nyári időszakban vártunk.

A legrégebbi kalendáriumban mindszent havának nevezték, mert a hónap második felében már megjelenik a dér, esetleg az első hó is. De a mindszent hava mindenképpen utalás az elmúlással kapcsolatos novemberünkre.

Ki volt Giovanni Bernardore?

Fotó: Shutterstock.com

Október 4-ét tartják számon Assisi Szent Ferenc ünnepének. Születési nevén Giovanni Bernardore jómódú fiatalember, eleinte tékozló, könnyelmű életet folytatott. Egy súlyos betegség után megvilágosodott, és az élete teljesen új irányba fordult.

Onnantól kezdve minden idejét a súlyos betegek ápolására, a nyomorultak gyámolítására fordította. Később minden örökölt vagyonát szétosztotta a szegények között, és bűnbánatot hirdetve és tanítva bejárta az egész országot.

A néphagyományban Assisi Szent Ferenc ünnepe a szüret kezdetét is jelentette. Az október 4-i ünnepség előtt kanászostorral durrogtattak a szőlőhegyen, hogy elűzzék a gonosz szellemeket.

Őszinteség és csupa ellentmondás

Az október jegye a skorpió, mely jegy tele van szenvedéllyel, mély érzelmekkel, őszinteséggel és csupa ellentmondással. A skorpió havában felszabadulhatnak elrejtett érzéseink, és kiadhatjuk őket, hogy aztán megtisztulva és újult erővel induljunk neki az év további részének.

Fotó: Shutterstock.com

Bor, mámor, Dénes

Ebben a hónapban például a Dénesnek kereszteltek ünneplik névnapjukat. A Dénes név, bár sokak szerint magyar eredetű, valójában görög név, a bor és mámor istenéhez, Dionüszoszhoz köthető vissza.

Bár itt sincs kolbászból a kerítés, de…

Október 24-27-e között Békéscsabán tarják talán a leghíresebb, legismertebb kolbászünnepet, a Csabai Kolbászfesztivált. Sok helyről látogatnak ilyenkor a békési megyeszékhelyre, a kedves városba. 

A fesztiválon különböző főzőversenyeken vehetnek részt az odalátogatók, ekkor tartják az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítást is, amely nemcsak a szakemberek, de a gasztronómiát kedvelők számára is tartalmas programot jelent.

Fotó: Shutterstock.com

Az órát ne feledd visszaállítani!

A tavasz óta eltűnt időt már nem kell tovább kergetnünk: most visszakapjuk a hiányzó órát. Hogy mikor? Egész pontosan 2019. október 27-én, vasárnap hajnalban 3 órakor kell visszaállítani az órát 2 órára

Ez ugyanis a téli időszámítás kezdete. Mondjuk, ezért felesleges felkelni hajnalban, édes lesz a vasárnap, amikor rájössz, hogy van még egy órád…

Fotó: Shutterstock.com

A  hónap versrészlete

„A kertben tarkán égő színek,
virágok, dúsan vérző szívek,
rajtuk az este harmata ring,
de ez már őszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
lelkemben vígan elringatok,
megszépül lassan, ami rég volt,
de ez már októberi égbolt!”

Juhász Gyula: Október (1924)

Október

  • 1. Zenei világnap
  • 4. Assisi Szent Ferenc ünnepe. Az állatok világnapja
  • 6. Nemzeti gyásznap, az aradi vértanúk kivégzése
  • 10. A lelki egészség világnapja
  • 15. Az ölelés világnapja
  • 23. A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe. Az 1956-os forradalom kitörésének napja
  • 31. A reformáció emléknapja

Címkék: október, skorpió, giovanni bernardore, asissi szent ferenc, mindszent hava, óra visszaállítás, téli időszámítás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!