Anyu, szörnyek vannak a szobámban!
Hogy a gyerek szobájában szörnyek vannak, mindig az éjszaka közepén szokott kiderülni. Méghozzá úgy, hogy amikor a legédesebbet álmodjuk, egy könnytől ragacsos kis arc tapad az arcunkhoz, és belezokogja a fülünkbe ezt a horrort.
– Szörnyek? Dehogy, csak álmodtál! – mondjuk mi, vagyis inkább motyogjuk, mert tisztán artikulálni hajnali kettőkor még nem tudunk. De ő nem megy vissza az ágyába, hanem bekúszik a miénkbe, mert csakis anya és apa között lehet biztonságban.
Ki meri zaklatni a gyerekemet?
Reggel aztán elmondja részletesen is, hogy milyen volt a szörny, hogy honnan bújt elő, és mit művelt vele, például rávicsorgott a csúnya, hatalmas fogaival, meg ilyesmi.
Borzasztó, tényleg, és eszünkbe jutnak a mi rémálmaink, a vadállatok, gonosz bohócok, fenevadak, kalapos csontvázak, akik ki tudja már, milyen módszerrel lettek kiirtva a szobánkból úgy 30 évvel ezelőtt. Rémes volt, iszonyú, még most is elszorul a torkunk, és libabőrös lesz a karunk.
És egy ilyen meri zaklatni éjszakánként a mi gyerekünket, legféltettebb kincsünket? És már megyünk is, hogy megkeressük a csattogós sütővasat, amivel majd agyonlőjük. Azután pedig minden elalvás előtt átnézzük a gyerekszoba összes sarkát és zugát, belesünk az ágy alá is, a szekrény mögé, és mindenhová becsattogtatunk a hajsütővel. Mert csak így alhat biztonságban a gyermekünk.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2022. évfolyama 11. számának 54. oldalán!)
Még nincs hozzászólás