Anti-hipochonderként sem könnyű
Az igazi hipochonder családja lubickol az orvosi kapcsolatokban, csak épp nem örül az újabb és újabb, barátilag kezeltetett bajoknak.
„Ha ötven fölött egy reggel arra ébredsz, hogy nem fáj semmid, akkor meghaltál” – szól a Buda Éva doktornőnek tulajdonított bölcselet. Grosz László életében ez a határidő előre került: fiatal felesége olvasott nő volt, amit kórságokról közöltek a lapok, idővel megkedvelte és – fogalmazzunk így – magáévá tette.
„Asszonyom amolyan hasznos házassági hozományként fogta fel, hogy velem együtt megkapta anyámat és apámat, a két orvost és az ő szakmai kapcsolatrendszerüket” – elevenítette fel emlékeit Grosz úr. A szívdobogás, a hasbaj, a torokbetegség és még ki tudja, hány rutinkórság mellett eltörpült az, hogy az asszony évről évre vagy gyereket, vagy vesekövet is szült.
„Tudtam én már kisiskolás koromban is, mi fán terem a képzelt betegség, anyám és apám olyan orvosok voltak, akik előttem beszéltek egymással páciensekről, gyógyításról” – emlékezik vissza a hipochondria királynőjével tíz éven át házasságban élt, ma már hatvanas férfi.
Arról is gondoskodtak a szülők, hogy esélytelen legyen nála bárminemű betegségtudat, ehhez elegendő volt lenyelnie egy halszálkát egy étteremben és meghallgatnia a feje fölött vitázó orvos házaspárt: „gégemetszést, most, azonnal!”, illetve „isten ments, van más megoldás is”… Ilyen háttérrel nem hipochondernek, de még normális betegnek sem volt kedve lenni.
Érthető hát, ha a képzelt betegségekkel tökéletesen felszerelt feleségtől, mivel kigyógyítani nem sikerült, Grosz László megfutamodott. Kötelékét a törvény adta eszközökkel megszakította, de – talán, hogy revánsot vegyen a sok gyötrelmes napért – mielőtt elbúcsúzott asszonyától, kegyetlenül „megtréfálta”.
Akkoriban derített ki mind többet az orvostudomány az AIDS-ről, s szereztek ismereteket a laikusok is a vérrel terjedő fertőzésről, így tehát a válás utáni első nyáron a Balatonra készülő volt feleségnek elegendő volt megjegyezni: az idén sok ám a vérszívó szúnyog. „Nem strandolt, hosszú ujjú ruhákban napozgatott, majd Pesten laboratóriumban dolgozó barátnőjétől többször is vérvételt, vérvizsgálatot kért, mert hát gyanított valamit…”
A szocializmus idején – vont le általánosabb következtetést a hipochondria társadalmi környezetének elemzőjévé avanzsált férj – az „ingyenesség” mást jelentett e pszichés probléma érintettjeinek, mint a rendszerváltást követő évtizedekben, amikor felértékelődött a hálapénz és a magánszolgáltatások világa az egészségügyben.
Az orvosok közötti pendlizésre – vadászásra – „szakosodott” képzelt betegek számára is szempont lett a pénz, bár a gyógyulást a beárazott környezetben ma is változatlanul keresik. Felhajtóerőként működik a gyorsabb információáramlás, mivel tömérdek adatot – ellenőrizetleneket, manipuláltakat is – találunk az interneten, a bulvárlapok hasábjain, s persze magánforgalomban is.
A figyelmesebb háziorvosok egy része már tudja, milyen új panaszokkal érkeznek a „törzsvendégek”, mikor a tévében álhíreket közölnek valamilyen, korábban kevéssé ismert kórról, kezelésről. Orvos legyen a talpán, aki megfelelő kiszolgálásban tudja részesíteni „képzett” pácienseit.
Egy gyakorló, általános hipochondriában szenvedő betegnek Kánaán a facebookos, naponta frissülő gyógymódkínálat, lapzártánk előtt találtunk is ilyen csemegéket: „Új, természetes módszer várja az ízületi fájdalom és merevség kezelését igénylőket; ujjaid mind-mind kapcsolódnak valamelyik szervedhez, csak tudni kell, hogy mikor, melyiket aktiváljuk, ha nehézlégzést vagy heves szívverést érzékelünk." És végül – olvashattuk június harmadik dekádjában – „egyedi, 20%-os kedvezmény műtéteink árából az Eb ideje alatt!"
A mindmáig anti-hipochonder Grosz László meghökkenve vette tudomásul a napokban, hogy őt is elérheti valami baj. Történt volt, hogy jogosítványának meghosszabbításáért, háziorvosa parancsára egy EKG-vizsgálatra is elment, ahonnan egy nagyobbacska slejfnivel érkezett vissza, illetve egy kézzel írt kommentárral, amit addig észre sem vett, ameddig a doktornő át nem adott pár beutalót különböző szakorvosokhoz.
„Pánikba fogok esni, a szorongás testi tüneteket hoz elő bennem, izzadni fogok, magas lesz a vérnyomásom, jönnek a gyomorgörcsök. Mi ez a sok vizsgálat? Lehet, hogy tényleg beteg vagyok? Vajon nem lenne könnyebb volt feleségemmel kéz a kézben végigszenvedni a hátralévő éveinket?”
Még nincs hozzászólás