Anci néni, a paksi 'Terézanya'
Nincs olyan ember Pakson, aki ne ismerné Molnár Imrénét, Anci nénit. Ő az, akihez bárki, bármikor fordulhat segítségért, akár ételre, akár ruhára, bútorra, vagy csak egy kis megértésre, néhány kedves szóra van szüksége.
Az atomerőmű darukezelőjeként ment nyugdíjba tizenhat éve, de nem állt meg vele az élet, sőt, talán többet dolgozik, mint valaha. Egy egész várost próbál családként összetartani, mert hisz abban, hogy kötelességünk segíteni egymásnak.
„Az én időmben még voltak szocialista brigádok: összefogtunk, ha valaki építkezett, disznóöléskor, vagy ha bárkinek, bármire szüksége volt. Miután nyugdíjba mentem, láttam, hogy mennyien éheznek Paks utcáin, és a lelkem belesajdult, egyszerűen nem bírtam elviselni. Többdiplomás mérnök, műfordító, költő is került az utcára, főleg családi okok miatt. Arra gondoltam, jó lenne, ha odamehetnének valakihez, és segítséget kérhetnének, anélkül, hogy magyarázkodniuk kellene.”
2002-ben szervezte meg az első karácsonyozást Paks főterén: főtt ételt és adományokat osztott a rászorulóknak. Azóta is minden évben megszervezi, de már a Segítők Háza udvarán. Addig-addig hangoztatta lépten-nyomon, hogy kell egy ház az adományok tárolására, míg végül egy helybéli férfi, Bartha József felajánlott egy régi épületet. Ide bárki, bármikor bekopogtathat, mindenkinek örülnek, és mindenkinek segítenek.
Anci néni rendszeresen szervez programokat a rászorulóknak: volt már itt szövőszakkör, háztartástan-oktatás, főzőiskola... A befőzési időszakban összegyűjtötte a nagycsaládos anyukákat, és együtt eltettek 200 üveg lekvárt és több száz liter szörpöt. Hetente nagyjából 150 ember fordul meg a Segítők Házában: van, aki bútorért, ruhákért vagy egy kis főtt ételért jön, vagy megsző magának egy szőnyeget, de olyan is akad, aki csak tanácsot kér. „A nyomorban, szegénységben élőknek inkább a lelkük nehéz, mert nem sok örömet ad nekik az élet. Nálunk jó a hangulat, a segítőimmel mindig vidámak vagyunk, és szívesen elüldögélnek közöttünk” – meséli Anci néni.
Az évek során ráragadt a becenév: paksi „Terézanya”. A gondoskodásért cserébe nem vár, és nem is kap semmit. Legfeljebb egy-egy halk „köszönöm” a fizetség a szolgálataiért, de ez neki bőven elég. „Ha soha nem köszönnék meg, akkor is segítenénk, mert ez a dolgunk, ezt szeretjük csinálni. Nagyon hálás vagyok a paksiaknak, hogy megbíznak bennem, és a segítőimben, hogy mindig jó helyre juttatjuk az adományaikat.”
Anci néniék most épp gőzerővel készülnek az idei karácsonyozásra, ahol 200-250 csomagot fognak kiosztani a rászoruló családoknak és gyerekeknek.
Még nincs hozzászólás