Amivel tuti leveszlek a lábadról

2018. február 11. | Írta: Vág Bernadett

Például, hogy amikor elalszol a tévé előtt, két ernyedt kezedbe teszem a távirányítót. Mert tudom, semmit nem utálsz jobban, mint úgy riadni fel éjféltájban, hogy én bent alszom a jó paplanos ágyban, te meg kint a hidegben, fülsiketítő tévézajban és létbizonytalanságban, a fotel fülétől elnyomott nyakkal, szédelegve, gémberedve, éhesen és szomjasan, és nem találod a távirányítót.

Aztán mellém mászva az ágyba, ha horkolsz, jaj de cuki, lidérces dallamot üvöltve hozzá az agyamba, és közben ütemes kis szurkákat fújva a hátamba, mint egy üzemi fújtató, méghozzá a hátam egyetlen pontjára, amitől az éjszaka szétmázolt sötétjében úgy érzem, mintha ki akarnának fagyasztani egy tízcentis foltot belőlem, akkor sem rontok rád ingerülten, nem tapasztom a nagy szőrös képedre a kis kezem, és nem üvöltök a füledbe, hogy hagyd már abba, mert rád locsolom az ásványvizemet, hanem tűrök szépen, legfeljebb jobban magamra húzom a paplant.

És hajnalban, amikor dolgozni indulsz, és a konyhaajtóban állsz, és az első reggeli napfény aranybarna szemedbe süt, és ettől mintha kedvesen rám hunyorognál, ne kérdezzem, viszel-e magaddal uzsit a dolgozóba, mert úgyis dacos NEM a válasz, hanem szó nélkül a kezedbe adom a zöld műanyag dobozt, és nem körözöttes kenyérrel meg ubival, hanem császárhússal, kolbival, rántott husival tele, és nem nézek oda, amikor gyorsan elteszed, mert mindketten tudjuk, hogy úgysem eszel, hisz fogyózol, keményen és fegyelmezetten, bár nem kéne, dehogy, hisz épp jó vagy így is, sőt, jobbnál is jobb, ezt is tudjuk, ugye, és hangoztatjuk is untalan.

És tudom, mi kell neked, ha majd hazaérsz, az kell, hogy ott se legyek, és csak akkor szóljak, ha rám néztél, és ezzel jelezted, hogy jelen leheletek, és a vacsit is csak majd akkor, ha leültél az asztalhoz szó nélkül, morci csíkokkal a homlokodon, két munkától megfáradt kezeddel az abroszon, és nem kérdezem, hogy megmostad-e, nem, nem, azt soha.

És azt sem kérdezem, ízlik-e a leves, sem hogy a sült, csak csendben és szépen eléd teszem, ami jár, a desszertet is, persze, aztán osonok a szobába, hogy mire te is beérsz, be legyen kapcsolva a híradó, amin édesdeden elpilledhetsz, és piheghetsz éjfélig, távirányítóval a két kezedben. De hova a francba tetted?

Címkék: párkapcsolat, humor, távirányító, macsó, férfi és nő, irónia, családi hétköznapok, horkolás