Amire senki nem készít fel...

2015. október 26. | Írta: Elekes Tímea

Erről miért nem szólt senki? – teszi fel a kérdést az egyszeri kismama, amikor szembesül azzal: a szülés és a babagondozás nem feltétlenül olyan habkönnyű és idilli, ahogy a reklámok vagy a könyvek sugallják. Mi most összeszedtük néhány dolgot, amiről kevés szó esik a kismamaklubokban, pedig jó lenne rájuk felkészülni.

Az első babavárás minden nő életének legreménytelibb része. Álmodozva simogatják gömbölyödő pocakjukat, babazenét hallgatnak – csak klasszikusokat, mert az van a magzatra jó hatással –, és már a huszadik „hogyan legyünk jó szülők” és/vagy „milyen a boldog magzat” könyvet olvassák, ezek után pedig sehogy másképp nem tudják elképzelni a jövőt, mint szivárványos cukiságként, egy folyton mosolygó, jól alvó csecsemővel.

Aztán néhány héttel a szülés után már úgy érzik, átverés áldozatai lettek. Lestrapáltabbak, mint valaha, alig látnak a fáradtságtól, és bármit tesznek, a gyerek csak ordít (bezzeg az apja kezében egyből elhallgat a kis áruló): azt gondolják: valamit nagyon elrontottak. Pedig nem, csupán vannak dolgok, amikről kevés babaváró okoskönyv nyilatkozik.

Átalakulás – kívül-belül és életvitel szempontjából
Itt van kezdésnek mindjárt a test. „Én az utolsó 5-6 hétben papucsban jártam mindenhová, mert a 39-es lábam a vizesedés miatt 41-es lett” – mesélte Csilla, akinek az is több hétbe telt, hogy a rokona esküvőjére találjon olyan ruhát, amiben kényelmesen érzi magát, de azért nem látszik bálnának. Ágotának is a lábaival voltak a legnagyobb problémái.

„Lehet, hogy a terhesség idején rettegsz a szüléstől, az utolsó hónapban viszont tuti, hogy mást se szeretnél, csak végre felfeküdni a szülőágyra, hogy végre megkönnyebbülj, meg lemenjen a víz a lábadról. Ha ez a pillanat is elérkezik, hirtelen azzal kell szembesülnöd, hogy amíg a tej be nem indul, a lábad ott is bedagad, ahol addig sose. Majd amikor végre úgy érzed, ez is megoldódott, és kezdesz emberi alakot ölteni, rájössz, hogy az éjszakai felkelések miatt zombivá változtál.”

Ha már az alvásnál tartunk: Éva szerint arról sem ártana előre tudni, hogy az ember akkor sem alszik majd, mikor a kicsi végre álomba szenderült.

„Pihenj, amennyit csak tudsz – na, ezt is csak férfiak tudják tanácsolni. Büfiztetés, tisztába tevés és fejés után pont annyi idő marad erre, hogy az ember fején átfusson: de jó lenne. Viszont legalább most már tapasztalatból tudom, milyen az, amikor az ember csillagokat lát a fáradtságtól.”

A szoptatás csodája
A szoptatás csodálatos dolog – de azért, valljuk be, a gyakorlatban az anyukák nem mindig tartják annak. Ráadásul ezt is tanulni kell, mamának és babának is időre van hozzá szüksége, hogy menjen, mint a karikacsapás.

„Azt senki nem mondta, hogy kezdetben fájdalmas, és még véletlenül se úgy működik, ahogy a tévében látni – mondta Andrea. – De arról sem szól senki, hogy előfordul, a baba ilyen-olyan okból nem tudja vagy akarja a dolgot, illetve hogy a napi hét fejés marhára unalmas.”

Adrienn is úgy tapasztalta, ez nem olyasmi, ami megy magától, még akkor se, ha minden szakirodalom ezt sugallja. „Nálunk 3 hét kellett, mire mindketten ráéreztünk. Addig néha iszonyatos fájdalommal járt, és persze ki is sebesedett a mellem.”

Mindenki másképp csinálná...
Aki úgy gondolná, hogy ezek a testi dolgok jelentik a legnagyobb csalódást a fiatal édesanyáknak, nagyon téved. Semmi sem kiábrándítóbb ugyanis annál, mint amikor mindenki mondja a magáét. Erre sem készítenek fel a szakkönyvek.

„Gondolom, hogy segíteni akartak, de ehelyett a legjobb szándékuk ellenére is inkább összezavartak. És ebből aztán az derült ki, hogy semmit sem lehet jól csinálni – foglalta össze a tapasztalatait Eszter.

– Anyukám harminc éve gondozott utoljára csecsemőt, és egyből kecsketejet adott volna neki. Szerinte nincs értelme a könyveket bújni, mi sem úgy nőttünk fel. Hagyd sírni  – ne hagyd sírni. Dédelgesd – ne kényeztesd. Éld vele a saját életed – az ő napirendjéhez igazíts mindent. A lényeg, hogy bárhogy csinálod, a végén úgyis ujjal mutogatnak rád: na, látod, nem így lenne, ha rám hallgattál volna.”

„A kismama sokszor egy látszatvilágról kap képet: a rokonok, ismerősök előadják, hogy ők a baba  mellett folyton mostak, főztek, takarítottak, te meg csak szégyenkezel a kupi miatt, örülsz, ha az ételfutár délután 2-kor nem pizsamában talál otthon – idézte fel a saját esetét Boglárka. 

– Azt persze elfelejtik megemlíteni, hogy az anyukájuk a szomszédban lakott, aki felváltva hol gyerekcsősz, hol bejárónő volt, attól függően, mire volt nagyobb szükség. Téged viszont csak azzal zaklatnak, hogy mikor jöhetnek már vendégségbe, hogy lássák a babát. A babát – nem téged.”

Blézer, bőrtáska – viszlát!
És ha mindez nem lenne elég, jelentjük, a divat is eltűnik egy időre az életünkből. Ennek okára Éva világított rá. „A szülés óta nem vettem magamnak semmit, ellenben a gyerek ruhatárát bárki megirigyelhetné" – nevetett. De a meglévő ruhatárból sem a csinos darabok kerülnek ám elő jó darabig.

„Először azt gondoltam, nem törvényszerű, hogy az ember elhagyja magát. De az első játszóterezés után, mikor magamhoz öleltem a vizes homoktól saras kisfiamat, a csinos blézerről ugyanúgy letettem, mint arról, hogy ne edzőcipőben rohanjak utána huszonkettedjére, amikor nekiindul felfedezni a világot” – mesélte Emese.

„Akár ki is dobhatnám a csinos bőrtáskáimat, hiszen mindenhová hatalmas csomaggal tudok csak kimozdulni – tette hozzá Alexandra. – Pelenka, popsitörlő, popsikrém, textilpelenka, műanyag zacsi a használt pelusnak, babavíz, tápszer, cumi, cumisüveg, kanál, bébiétel, zokni, csörgő, bébijáték, váltás ruha, takaró, a nagyobbnak pedig egy kis nasi.

Ha ezt mind bepakoltad egy bőröndnél kisebb táskában, csak egy biztos: a mobilod és a kulcsaid mindig elvesznek az alján.”

Címkék: divat, alvás, szoptatás, babavárás, tévhitek, családi támogatás