A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Amikor kinőttem a kamaszkorból egészen

Van abban valami igazság, amit a drámázásról írsz, fiatal barátnőm. Van egy múlt ködébe vesző emlékem erről nekem is.

Fotó: Shutterstock.com

Hasonló korú lehettem, mint te akkor, első szerelmed idején. A középiskola elején én is halálosan beleszerettem kamasz bandánk egy nálam három évvel idősebb tagjába. A társaság a parkba járt lábtengózni, biciklizni, s főleg üldögélni a kopott, egykor pirosra festett padok támláján. Még nem volt mobil, még internet sem volt, és a televízió egyetlen csatornáján leggyakrabban szovjet filmeket vetítettek. Nem volt túl érdekes.

Üldögéltünk hát órákon át a parkban a padon. Hogy miről tudtunk annyit beszélni, arra már nem emlékszem, de az állandó várakozás izgalmára viszont élénken. A ’lehet, hogy ma történik valami fontos’ érzése, mely kamaszkoromat kísérte. Nem tudom, hogy történt-e bármi is kettőnk között. A göndör, szőke hajú kamasz fiú, Tamás és köztem. Talán egy ügyetlen csók, egy érintés.

Talán táncoltunk egy házibulin, ahol az ezerszer átjátszott magnószalagról a Beatles dupla albumáról az Obla-di-obla-da szólt. Mintha a hátamat támasztottam volna ott egy cserépkályha hűlő kockáinak, s ő két tenyerével fölém támaszkodva az arcomhoz ért. Valami ilyesminek történnie kellett, hiszen ha semmi sem lett volna közöttünk, nem fáj annyira a szakítás. Mert szakítottunk.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2021. évfolyama 2. számának 53. oldalán!)

Címkék: egy kapcsolat vége, szakítás utáni gyász

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!