Ridikül Magazin logo

Amikor a szülő versenyez

Anyu, nem akarok edzésre menni! - ez a mondat vélhetően sok, mára híressé vált sportoló szájából is elhangzott annak idején. A serdülőkor nehézségei sokaknak jelentenek végállomást a sportolói karrier szempontjából, a kezdeti motiváció elvesztése számos ígéretes fiatal profi pályafutását törte már ketté. Az ilyen pillanatok kezelése még pszichológus bevonásával sem egyszerű, pláne ha a gyermek sportolását főként csak a szülők kapacitálják, az érintett különösebb érdeklődése, akarata nélkül.

Fotó: Ridikül Magazin

Még nehezebb a helyzet, ha „tőkeigényes” sportágról, mint például a teniszről beszélünk, ahol az idő előrehaladtával egyre többet invesztáló szülők nem szívesen hagynák veszni a ráfordított időt és a csemete versenyeztetésébe ölt forintokat. „Szerintem borzasztóan fontos, hogy a keményen elvégzett munka eredményeként jöjjenek a sikerek, mert az tudja átlendíteni a sportolót a nehéz pillanatokon. Teljesen mindegy az, hogy milyen és mekkora a siker, csak élje át a versenyző és tudja azt, hogy mindez a megfelelő edzés, felkészülés miatt következett be” - véli Nagy Tamás, a korábbi kiváló teniszezőnk, Csurgó Virág férje.

A teniszőrült házaspár 12 éves gyermeke, Nagy Adrienn jelenleg is azon sok ezer junior teniszező sorsában osztozik, akik között a jövő Marija Sarapovái vagy Serena Williams-ei is megbújnak. „Adri még annyira az elején jár a pályafutásának, hogy az abbahagyás kérdése még nem jelentkezett nála. Saját gyermek edzése különleges dolog, lehet, hogy nagyon jól működik, de lehet, hogy egyáltalán nem. Fontos, hogy az edzőnek (apa, anya) megfelelő képesítése, tudása, tapasztalata legyen, mivel különböző életkorban eltérő fizikai, pszichés problémákkal kell szembenézni. A feleségemmel, Virággal való korábbi versenyzés, utazás tapasztalatai jól használhatók Adri esetében is” - árnyalja a képet a lánya edzőjeként dolgozó édesapa. A családi támogatás sok szempontból jól jön a tehetséges gyermekeknek, a szülő ugyanakkor sokszor hajlamos elveszíteni a realitásérzékét, így az esetleg kevésbé tehetséges palántát még akkor is viszi edzésre, ha az láthatóan nem az adott sportágra termett. A jobbik eset ilyenkor, ha a szülő idővel rájön a „kudarcra”, és nem erőlteti tovább a témát, erre azonban kevesen képesek. Sportpályák környékén szinte mindenhol hallani történeteket a saját álmaikat feladni képtelen apukákról, akik olykor másokon (jobb esetben nem a gyermek játszótársain vagy ellenfelein) vezetik le az ismételt sikertelenség okozta frusztrációjukat.

„Teniszapukák között óriási a különbség. Ott kezdődik a dolog, hogy hozzáértő-e az illető vagy sem. Ha nem szakmabeli, de állandóan ott van az edzéseken vagy a mérkőzéseken, és folyamatosan beleszól mindenbe, az szinte biztosan meg fogja rontani a játékos és szülő viszonyát. Igazán jó versenyző szerintem csak abból a fiatalból lesz, aki saját maga akar eredményes lenni, nem pedig a szülő unszolására. Nagyon nagy baj, ha a szülő a saját sikertelenségét akarja megváltoztatni gyermekének sikerei által.„- teszi hozzá Nagy Tamás. Persze ő is tudja, hogy nem a 21. században lennénk, ha a „jó lenne, ha sportolna valamit a gyerek” attitűd olyan vadhajtásai nem jelentek volna meg széles körben, mint amikor a tehetős szülők anyagi javaikat is a „szent ügy” szolgálatába állítják. Szinte nincs olyan utánpótlásban érdekelt edző, aki ne hallott volna már jó néhány történetet arról, hogyan kerülhetnek be gazdag szülők gyermekei tehetségesebb társaik rovására a csapatba.

Fotó: Shutterstock.com

Az egyéni sportok ilyen vonatkozásban talán kevésbé megkérdőjelezhetőek, de az ő világuk is tele van csendben aggódó, empatikus vagy éppen magukból rendre kikelő szülőkkel, akik a pálya szélén állva vagy éppen a lelátókon ülve felügyelik utóduk pályafutását. A szülői akarat és segítség általában jól jön, de annak túlburjánzása olykor átokként is rá tud telepedni az ígéretes tehetségekre.

Utóbbira jó példa lehet az eszéki születésű Jelena Dokics, akinek sportolói karrierjét a teniszpályákról időnként kitiltott édesapa agresszivitása akasztotta meg, de az ausztrál Bernard Tomic sem mindig büszke a teniszben megszokott úri modort olykor csak hírből ismerő papájára. Mindenképpen megemlítendő a legendás Steffi Graf német teniszező édesapja, Peter Graf is, aki nemcsak felfedezője, de egyben menedzsere is volt lányának. Olyan kíméletlen tempót diktált Stefinek már három éves korától, hogy a nemzetközi sajtóban kiérdemelte a "Könyörtelen Papa" gúnynevet, valamint egyike volt annak a teniszapukákat tömörítő szűk körnek a nyolcvanas években, akiket egyes kommentátorok csak „gonosz-szülő-szindrómában” szenvedőknek tituláltak. A klubnak szintén tagja volt Mike „Őrült” Agassi is, akinek hírhedt házi készítésű masinája 117 km/óra sebességű labdákat adogatott hét éves fiának, Andre-nak – ami nemcsak a fiú világklasszis készségeit alapozta meg, hanem a később bevallott gyűlöletét is a játék iránt.

Szerencsére jó példák is akadnak bőséggel a sportágban. A lányát, a 24 éves Caroline-t egészen a világelsőségig segítő (majd még talán éppen idejében a háttérbe húzódó) dán Piotr Wozniacki és a jelenlegi legjobb magyar teniszezőt, Babos Tímeát segítő édesapa, korábbi válogatott kerettag Babos Csaba is ügyesen valósította meg az atyai szigor és a szülői engedékenység egyensúlyát gyermeke sportpályafutásának egyengetésében.

Mert ők tisztában voltak vele, hogy tehetség ide vagy oda, világraszóló eredmény csak akkor lesz, ha a jó génekkel megáldott gyermek a sikerek kapujában is megőrzi az „apa, mikor megyünk már edzésre?” - hozzáállást.

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!