Alma Mahler, az igéző szirén
Alma Mahler - leánykori nevén Schindler - egy fiatalon meghalt festő szőke, szellemes, gyönyörű lánya igéző szirénként vonzotta magához kora híres embereit.
Egyesek szemében a testiségért rajongó femme fatale volt, mások az utánozhatatlan tehetségű múzsát látták benne, akinek lába előtt hevertek a huszadik század művészei. Naplója tanúsága szerint: „Mahler zenéjét soha nem szerettem, soha nem érdekelt, amit Werfel írt, soha nem értettem, amit Gropius csinált, de Kokoschka igen: Kokoschka mindig mélyen hatott rám.”
Alma Mahler hódításokban és tragédiákban bővelkedő életébe leginkább a Férjeim, szerelmeim című önéletrajzi regényéből és Françoise Giroud Alma Mahler avagy a hódítás művészete című könyvéből nyerhetünk betekintést. A neves bécsi tájképfestő, Emil Jakob Schindler és az énekesnő Anna Berger elsőszülöttje tizenhét éves volt, amikor Gustav Klimt, a szecesszió jeles képviselője feltűnt a családi szalonban. Alma édesapja akkor már nem élt; anyja hozzáment a szintén festő Carl Mollhoz. A mostohaapa azonban rövid úton véget vetett Klimt látogatásainak, amikor kiderült, hogy az beleszeretett Almába. Egy ártatlan csóknál nem jutottak tovább, Klimt mégis levélben védekezett barátja előtt: „ Alma szép, intelligens és szellemes. Minden adottság birtokában van, amire egy férfi csak vágyhat.”
A zeneszerzői ambíciókat dédelgető lány életében hamarosan feltűnt Alexander von Zemlinsky zenetanár, aki mindenre kész volt, hogy szép tanítványa kedvében járjon: „Le akarok térdelni eléd, átölelni a ruhádat, imádni téged, mint egy bálványt.” Almát nem zavarta, hogy a férfi nem volt különösebben jóképű, sem gazdag. A vonzerő fokmérőjének az intelligencia, a zsenialitás, az ígéretes karrier számított. Zemlinskyvel élte át első erotikus élményeit.
Gustav Mahler minden tekintetben megfelelt a művészlelkületű Alma igényeinek. A zeneszerző a bécsi Állami Operaház karmestere volt, valóságos sztár. A húsz év korkülönbség és Mahler zárkózott, visszahúzódó természete ellenére Almát vonzotta a megszállott rajongás, amivel udvarolt neki. Eljegyzésüket követően Mahler egy húszoldalas levélben fejtette ki nézeteit arról, hogy milyen szerepet szán neki a házasságban: „Feleséget akarok, nem társat, akinek az a hivatása, hogy boldoggá tegyen.” Elnyomás és alárendeltség jellemezte a kapcsolatukat, Almának fel kellett hagynia minden önálló művészi törekvésével, és kizárólag a háztartással, a pénzügyekkel foglalkozhatott. Anyja féltése ellenére belement ebbe a házasságba. „Nem zongoráztam többé, nem énekeltem többé, semmit sem csináltam többé. Tökéletesen feláldoztam a létezésemet, és lemondtam az akaratomról.” Mindenesetre egyre boldogtalanabb volt ebben a kapcsolatban. Két gyermekük született, Anna és Maria; utóbbi meghalt.
Egy badeni kúra során Alma megismerkedett a tehetséges, ám még alig ismert építésszel, Walter Gropiussal, akivel szerelmi viszonyba bonyolódott. Amikor Mahler tudomására jutott az ügy, minden követ megmozgatott, hogy megtartsa a feleségét. Almának dedikálta a Nyolcadik szimfóniáját, és arra biztatta, hogy kezdjen újra komponálni. Idővel Mahler egészségi állapota megromlott, és egy fertőzés következtében meghalt. Gropius számára úgy tűnt, hogy eljött az ő ideje, ekkor azonban Alma mostohaapja közbelépett. Családi ebédre hívta Oskar Kokoschka expresszionista festőt, akire olyan mély hatást gyakorolt Alma vonzereje, hogy két nap múlva megkérte a kezét. Intenzív szexuális és művészi kapcsolat alakult ki közöttük, Kokoschka megfestette őt vörös pizsamában is, amint a festő a kezét nyújta neki. Gropius egy berlini kiállításon szembesült szerelme portréjával, és heves féltékenység lobbant fel benne. 1914-ben Alma a következőket jegyezte be erről a naplójába: „Soha többé nem leszek egy férfi rabszolgája, ezentúl csak a saját jövőmmel, a terveim megvalósításával foglalkozom." A Kokoschka oldalán megtapasztalt feszültség elől végül Gropius karjaiba menekült, aki eltávozást kapott az esküvőre a katonai szolgálat alól. Ebből a házasságból született Manon nevű lányuk, aki tizenkilenc éves korában tüdőembóliában meghalt.
Hamarosan feltűnt a színen, pontosabban a Gropius házban egy megbecsült vendég, a prágai születésű Franz Werfel, aki tíz évvel fiatalabb volt Almánál. Az ifjú író szociáldemokrata, pacifista nézetei az újdonság erejével hatottak a nőre. A szeretője lett, de csak tíz év múlva léptek házasságra. Werfel zsidó származása miatt az addig apolitikus Alma osztozni kényszerült az üldözöttek sorsában. Az Anschluss évében Itáliába utaztak, majd Franciaországon, Spanyolországon és Portugálián keresztül az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Alma az európai kultúra követének a szerepében igyekezett helytállni. Igazából soha nem derült ki róla, hogy az embereket szerette, vagy a hírnevet, amit a szerelmi hálójába került művészek megtestesítettek.
Még nincs hozzászólás