'A zene misztikus élmény'
José Cura hangja így, az ötvenes évei elején is tökéletes. A közönséggel való rendhagyó kapcsolatteremtés éppúgy jellemző rá, mint a sokoldalúság, és a hivatása iránt tanúsított mérhetetlen alázat. Egyik nagy sikerszerepében, a Tosca Cavaradossijaként az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon énekelt először az Operaházban. A tenorsztárral Szentgyörgyi Rita beszélgetett.
A világhírű tenorsztár karvezetésből és zeneszerzésből diplomázott a Buenos Aires-i zeneakadémián. Az éneklést autodidakta módon kezdte az iskolai kórusban, majd gitárjával utcai zenészekhez csatlakozott. „Rossz a technikád: ha így folytatod, soha nem lesz belőled valamire való énekes” – mondta neki a konzervatóriumi énektanára. A tanár tévedett: José Cura az Operalia énekverseny győzteseként, a Stiffelio címszerepében debütált a Covent Gardenben. A többi már legenda...
A világhírű argentin tenor az Operaházban adott exkluzív interjút nekünk.
RIDIKÜL MAGAZIN Az olasz operaházak válsága kapcsán szenvedélyes szavakkal reagált az opera műfajának kómás állapotára. Valóban válságról van szó?
JOSÉ CURA Meglepő volna, ha egy ilyen kaotikus világban, ami nemcsak gazdaságilag van válságban, hanem morálisan is, épp a művészet lenne kivétel. A társadalom betegségei a kultúrát is elérik. Feltartóztathatatlan folyamatnak tűnik az elgépiesedés, mindent behálóz a felületesség. A zeneszerző programokat alkalmazók négy hangjegyet beírva már azt hiszik magukról, kész zeneszerzők.
RM Hogyan kapcsolódik mindez az opera válságához?
JC A mai fiatal énekesek nem hajlandók elég energiát, időt, türelmet szentelni a hivatásuknak. Elkényelmesednek, vagy a gyorsan fogyasztható sikereket hajszolják. Művészként egyet tehetek: példaként szolgálok többek között azzal, hogy sok év építkezés után jutottam el valamiféle tudáshoz. Sem a tapasztalatokat, sem az áldozathozatalt nem lehet megspórolni. Ma olyan nagy a nyomás, hogy egy énekes – és úgy általában, egy művész – hamarabb öregszik fizikailag. A másik probléma, hogy nagyjából negyven opera forog az operaházak repertoárján, főként Verdi, Donizetti, Puccini. Ez az önismétlés megöli a kortárs zenét.
RM Az öregedés kivédése az is, hogy komplex módon foglalkozik a zenével, mint karmester, rendező, díszlettervező?
JC Harminc éve énekelek, és noha drámai tenorként nagyobb elismerésben és médiafigyelemben van részem, jobban érdekel a zenekari és a színpadi munka. Ha rajtam múlna, megelégednék azzal, hogy csak különleges alkalmakkor lépjek fel. Az éneklés inkább magánszenvedély, a közönséggel való kapcsolatteremtés miatt foglalkoztat. Karmesterként viszont megoszthatom a tapasztalataimat a fiatal zenészekkel.
RM Meghatározó állomás az életében Otello szerepe. Eddigi pályafutásának talán legnagyobb kihívása, hogy rendező, címszereplő és díszlettervező minőségében jegyezte tavaly a Teatro Colónban. Az évek során miben változott az elképzelése a velencei mórról?
JC Otello számomra soha nem volt áldozat. Pszichológiai tanulmányaim és olvasmányaim során rájöttem, hogy Jágó tulajdonképpen az ő személyiségének a másik arca. Otello a saját hitének, muzulmán testvéreinek az elárulója. Nincs benne semmi hősies.
RM Másként „olvas” egy operát énekesként, és másként rendezőként?
JC Mindig mai szemmel olvasom, hiszen önmagában nincs mondanivalója egy száz-százötven éves librettónak. Vegyük például a Toscát, aminek Tosca csupán a „kirakat” része. A valódi témája az elnyomás elleni harc Cavaradossi és Scarpia között. Az operák lényege számomra a szabadságát kereső, ideákért, vágyakért küzdő, és néha elbukó ember tragédiája. Igazi, hús-vér személyiségek megformálására törekszem, akiknek éppúgy megvan a negatív, mint a pozitív oldaluk. Kerülöm a megszokott kliséket, amelyek arról szólnak, hogy a tenor hős, a szoprán szenvedő szerelmes, a bariton felszarvazott, a basszus öreg, a mezzoszoprán meg szajha.
RM Amikor egy zenekar élére áll, mit tart elsődlegesnek a dirigálásban?
JC Ha csak a zene szépségéért szólaltatunk meg egy művet, olyanok vagyunk, mint a hivatalnokok, akik este hazamennek, és leteszik a munkájukat. Helyette gondoljuk át nagyobb összefüggésekben, hogy milyen mélységeket, filozófiai tartalmakat rejt egy-egy mű. Amikor Bach H-moll miséjét vezényeltem, előtte összehívtam a zenekart és a kórust, és a következőket mondtam: „A zenetörténet egyik legcsodálatosabb alkotását szólaltatjátok meg, amihez lélekben le kell nyugodni. Ezért kérlek benneteket, ha bárkivel konfliktusotok van, hívjátok fel, és kérjetek tőle bocsánatot. Máskülönben Bach zenéje súllyal nehezedik rátok.” A zene misztikus élmény, ami után más emberré válsz.
Nagyszülei Spanyolországból és Olaszországból vándoroltak ki Argentínába. Feleségével és elsőszülött fiával a rokonai
felkeresésére utazott Itáliába a katonai diktatúra bukása után. Jelenleg Madridban él, felesége Silvia Ibarra. Három gyermeke van, idősebb fia, Ben Cura színpadi rendező Londonban.
Legnagyobb sikereit Verdi, Puccini és Saint-Saens operáiban aratta.
Az utóbbi időben egyre többször lép a pódiumra karmesterként, időnként egyszerre énekel és vezényel.
Hobbija a fotózás. Jelmondata Oscar Wilde nyomán: Légy önmagad, mert mindenki más már foglalt.
RM Komponál is, La commedia è finita címmel meta-operashow-t írt és rendezett.
JC A Zágrábi Opera felkérésére találtam ki, hogy a megszokott Parasztbecsület–Bajazzók párosítás helyett az első részben pantomim balett szerepeljen egy bajazzo-társulatról. Már korábban is voltak operaszerzési kísérleteim. 1992-ben Vicenzában gyerekszereplőkkel mutatták be Andersen A kis gyufaáruslány című meséjére komponált egyfelvonásosomat. Néhány éve pedig Pablo Neruda verseire írtam egy dalciklust, amit gyakran adok elő koncerteken. Amúgy nem hiszem, hogy a világnak szüksége van José Curára, mint zeneszerzőre.
RM Nem titok, hogy több művészeti igazgatói megbízatást visszautasított az elmúlt években.
JC Idegen tőlem az olyan tisztség, amely kevés a művészi szabadsággal, és sok adminisztrációval jár. Zeneigazgatónak már szívesebben mennék. Több zenekar vendégkarmestere vagyok, és olykor tanítok is.
RM Manapság milyen a kapcsolata a szülőhazájával?
JC A legtöbb, amit adhatok a hazámnak, hogy Argentína kulturális és zenei nagyköveteként mozgok a világban. Amikor csak tehetem, népszerűsítem az argentin zenét és dalörökséget.
RM Van olyan szerep, amit hiányol a repertoárjából?
JC Soha nem az operaházak igazgatói vagy a menedzserek irányították a karrieremet. Ki más lenne tisztában a vokális adottságaimmal egy szerep kapcsán, mint én magam? A verista opera a szenvedélyem. Ha lenne bátorságom megtanulni oroszul, szívesen énekelném a Pikk dáma Hermannját.
RM Zavarja, ha a latinos férfiassággal azonosítják?
JC Nincs különösebb jelentősége. A szenvedély a fontos, meg a művészi hitelesség. Hogy az ember merje vállalni önmagát, a hiányosságait éppúgy, mint az adottságait. Erre törekszem, bármit is csinálok.
Még nincs hozzászólás