Ridikül Magazin logo

A zene a zenéről szól

Aki még nem hallotta Szörényi Levente előadásában a Ne gondold című Illés-slágert swing stílusban, az nem tudja, miből maradt ki. Nekem olyan szerencsém volt, hogy egy részlet erejéig belehallgathattam ebbe a dalba, és határozottan állítom: emberek, ez fantasztikus!

Szörényi Levente
Fotó: Pitrolffy Zoltán

Levente a ma jazzklubként működő, egykor híres Duna moziba invitált bennünket a beszélgetésre.

SZÖRÉNYI LEVENTE Az persze véletlen, hogy itt most a jazzklub működik, és itt tartjuk a leendő koncert sajtóbemutatóját, de hát mi a szomszédban, a Visegrádi utcában laktunk, és minden nagyfilmet itt láttunk. Külön varázsa volt ennek a mozinak, mert a teremnek eltolható volt a teteje, és miközben nézted a Római vakációt, a csillagos ég alatt lehetett csókolózni, meg minden. 

RIDIKÜL MAGAZIN   Most megleptél. Lehet, hogy nosztalgikus alkat vagy?

SZL   Persze, hát igen, persze.

RM   Egy kicsit ennek jegyében is készülsz most egy egészen különleges koncertre?

SZL   Hogyne. A Milliók hangja című május 24-i jazzkoncertre is emiatt kerül sor: hogy egy kicsit nézzünk vissza, miként is indult ez az egész, meg mi miért, hogyan történt. Miből mi nőtt ki, minek hol vannak a gyökerei. Hogy aztán mondjuk az István, a király egy-két részlete ebből a swinges világból lett bennem, hát ezt ki tudja? De marha izgalmas.

RM   És mi az apropója annak, hogy az Illés '50-koncertsorozat után te magad is újra a színpadra lépsz, ráadásul egy számodra egészen szokatlan műfajban?

SZL   A tiszteletadás. Hadd meséljem el: 1955 januárjában én ugye tízéves vagyok, amikor apánk odahív bennünket Szabolcs bátyámmal a kis vacak rádiójához, és akkor ott hallok egy hangot, egy mély, barna hangot, amint azt mondja: ’Jazz Hour. It’s time for jazz.’

Ő volt Willis Conover, az Amerika Hangja rádió műsorvezetője, aki olyan zenéket játszott, mint Duke Ellington, Count Basie. Padlót fogtunk: jé, hát ilyen zene is van? És ez az érzés nem szűnt meg bennem. A bőröm alá kúszott Willis Conover hangja. Néhány éve visszagondoltam erre, és elhatároztam, hogy rendezünk egy olyan koncertet, amelyiken ilyen zenéket lehet hallani.

Érdekes dolog: ahogy múlnak az évek, az embernek kedve támad ilyen régi dolgokra visszaemlékezni, talán az öregedés vagy mifene miatt. Egyébként furcsa, hogy Conovert a mostani koncert egyik amerikai fellépője nem is ismerte, mint ahogy Amerikában szinte senki. A Voice of America ugyanis ott nem volt fogható, csak a vasfüggöny mögötti Európában, hiszen éppen az ittenieknek akarta elhozni ezt a zenét.

Én tehát most tisztelegni szeretnék ezzel az estével a húsz éve elhunyt Willis Conover előtt. Képzeld, egyszer találkoztam is vele! Ő ugye a diplomata­útlevelével gyakran utazgatott Kelet-Európába, többek mellett magyarországi dzsesszfesztiválokra is. Én is szerettem a műfajt, el is mentem a debreceni jazzfesztiválra.

A koncertek másnapján ültem a szálloda teraszán, kevergettem a reggeli kávémat, amikor egyszer csak megütötte a fülemet egy mély bariton hang. ’Ez nem lehet igaz – mondtam magamnak –, én ezt a hangot már hallottam!’ Gondoltam, mit veszíthetek, ha megkérdezem, ő-e az. Odamentem, mondom: 'Hello, I’m Szörényi Levente.' Megszólalt – és ő volt! Remegett a lábam. Beszélgetni már nem volt időnk, de az a hang! 

RM   Tehát akkor azt mondod, hogy a Willis Conover műsorai által inspirált jazzmuzsika benne volt a Légy jó kicsit hozzámban és az Utazásban, sőt, akár az Istvánban is?
SZL   Hát valahol mélyen igen. Biztosan. Miért, hát az, hogy ’Volt is, lesz is, ez itt a praxis’ – színtiszta swing! Szóval ez egy baromi érdekes dolog. Nagyon élvezem, hogy sok év alatt sikerült felhasználnom azokat a benyomásokat, amelyek értek.

Most, hogy már lecsengett bennem több évtizednyi ’futás a pályán’, a tízéves-kori állapotomat, az apám kis rádiójának a hangját az éjjeliszekrényén itt hordozom magamban. Valahogy az ember mostanra közelebb húzza magához a múltat. Ezek ott rezegnek az emberben, függetlenül attól, hogy nem jelennek meg nap mint nap, de ott bujkálnak benned.

Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy ezt valahogy elő kellene idézni, akár egy koncert keretében is. Na jó, de én abban mi lennék? Producer? Vagy ötletgazda, vagy mi? Hogyan tudnék ebben az emlékkoncertben szolgálni? Hát úgy, hogy éneklek is.

Na jó, de nem jazz-standardeket, azt soha nem énekeltem. Akkor mit? Végül is van elég dalom, belőlük kicsipegettük azokat, amelyek szerintem alkalmasak erre a koncertre. És akkor itt jön az, hogy mi dühöng az emberben, amikor dalt ír.

RM   Indulásként te is játszottál jazzt.

SZL   Hogyne, hiszen akkor még nem is volt beatzene. Én '63-ban érettségiztem, és csak egy év múlva szólalt meg a Szabad Európa Rádión Cseke Lászlónál a Love me do, vagyis megteremtette a Beatles a beatzenét. De addig mindannyian a jazzen szocializálódtunk – természetesen a klasszikus gyökerek mellett.

RM   Azért sokan megrökönyödtek, amikor meghallották, hogy Szörényi swinget fog énekelni.

SZL   Tudod, ez csak azoknak különös meg hihetetlen, akik mindössze annyit tudnak rólam, hogy Illés, meg Fonográf, István, a király, meg hogy Levente elvesztette a józan eszét, és egy kosár pénzt beleöl abba, hogy Árpád sírját keresse a Pilisben – ami ráadásul így nem is igaz. Pont. Hát pedig Szörényi nem csak ennyi, és szeretném, ha egyre világosabb kép kerülne az emberek elé velem kapcsolatban. A most tervezett koncert erről is szól.

RM   Édesapád, a nagymamád és más családtagjaid is klasszikus zenei képzettségűek voltak. De ti Szabolccsal elfajultatok.

SZL   Hát igen. A váci piarista gimnáziumban egy szép napon egyszerűen ’beadtam a felmondásomat’, és tanév végén hazamentem, mert azt hallottam, hogy Pesten mindenféle kamaszok már gyúródeszkából gitárt faragnak, és ez engem rettentően izgatott. Apám persze nem örült ennek, de azért segített, így végül is Pesten a Könyves Kálmánba felvettek, és ott folytattam.

És ott már volt egy triónk is, nem kisebb későbbi nevekkel, mint az osztálytársam, Bajtala János, és a jól ismert jazzdobos, Kőszegi Imre. És ez így volt jó. Kikerülhetetlen a klasszikus zene és a jazz ismerete ahhoz, hogy bármilyen zenével foglalkozz. Nem kell ahhoz jazzmuzsikusnak lenni, hogy ismerd Frank Sinatra dalait. A mostani koncerttel szeretném a közönségnek minden ízében visszaadni azt a világot, amit gyerekként megismertem. 

RM   Tudod, mi az érdekes? Itt a sajtótájékoztatón bemutattatok egy dalt a leendő koncertből,  és ahogy hallgattam, úgy szólt, mintha eredetileg is swing stílusra írtad volna!

SZL   Na, ezért mertem belevágni ebbe az egészbe, mert a kiválasztott Illés- meg Fonográf-dalok minden gond nélkül átsimultak ebbe a másik stílusba. Hát a Még fáj minden csók, az egy hibátlan blues. Vagy az Utcán például nem olyan, mint egy jazz-dal? Miközben egy folk-motívum a verzéje. Kétségtelen, hogy van abban valami roppant izgalmas, amikor évszázadok és földrészek zenéje találkozik ebben a – manapság úgy hívják: fúziós – zenében.

RM   Mielőtt elénekelted ezt a dalt, megkérdeztem: több mint egy fél évszázados színpadi múlt után van benned drukk? És azt mondtad, hogy persze.

SZL   Hát persze. Nem izgulok, de ha nem jelenik meg benned az a kellemes bizsergés, amit akár hívhatunk izgulásnak is, akkor maradj otthon.

RM   Te jól láthatóan most is iszonyúan élvezted az éneklést.

SZL   Naná, hiszen magát a nótát néhány ezer előadás után elég jól ismerem, de az énekfrazírozásban azért megpróbáltam kihasználni azokat a lehetőségeket, amikre a gitárzenekarban nyilván nem volt szükség, ám ezzel a fantasztikus big banddel, a Budapest Jazz Orchestrával a háttérben adják magukat.

RM   Jó volt látni, hogy a Duna moziban ülők önkéntelenül is mosolyogva, vagy akár fülig érő szájjal hallgatták ezt a fajta Ne gondoldot?

SZL   Mert ez egy ilyen zene. Elindul a kezed, lábad, vigyorogsz – ez a varázsa. És lesz egy furcsaság is: a második részben odaállok a big band elé, és elvezénylem azt a Count Basie-melódiát, amit tizenhat évesen egy barátomnál hallottam, amikor éppen az első saját dalomat, az Utcánt írtam otthon a konyhaasztalnál.

És ez valahol ott lüktetett bennem egész életemben, miközben egyetlen ütem sem azonos a két zenében. Hát ezt a Count Basie-muzsikát fogom most elvezényelni a big band élén. Ez is izgalmas lesz.

RM   Végül is akkor ez a koncert arról is szól majd, hogy a zenében minden összefügg mindennel?

SZL   Így van. Igen, ugyanis én az abszolút zene pártján állok. Bennem van a klasszikushegedű-tanulásom, meg az Illés-dalok, meg az Attila – Isten kardja is. És persze a tízéves koromban az ereimbe ivódott, Willis Conover által lejátszott big band-kompozíciók. A zene a zenéről szól.

Címkék: jazz, swing, szörényi levente, illés, fúziós zene, szörényi koncert, amerika hangja

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen előfordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!