A veszteség is lehet ajándék
Van az a pillanat, amikor úgy érzed, a világ összeesküdött ellened. Amikor egyik napról a másikra eltűnik valami, amihez ragaszkodtál: egy kapcsolat, egy munkahely, egy lakás, egy barátság, egy álom. És te csak állsz ott, mint akit arcul csaptak. Nem érted, miért. Nem látod az okot. Nem látod a célt. Csak a hiányt látod.
A hiány pedig hangos. Mintha valaki büntetne. Mintha a sors direkt rosszindulatú lenne. Mintha az élet egy rossz rendező lenne, aki folyton a legfájdalmasabb jeleneteket írja nekünk. Pedig van egy másik olvasata is annak, amikor elveszítesz valamit vagy valakit. Egy spirituálisabb. Egy mélyebb. A sors nem azért vesz el, hogy büntessen, hanem azért, hogy megmentsen, tanítson.
A veszteség irányváltás
A legtöbb ember a veszteséget végállomásnak tekinti. Ha valami megszűnik, azt hisszük, hogy elrontottuk. Hogy nem voltunk elég jók. Hogy hibáztunk. Hogy kiestünk valami kegyelmi állapotból. Pedig a veszteség sokszor csak annyit jelent: egy ajtó bezárult, mert mögötte már nem volt levegő. Lehet, hogy te még maradtál volna. Mert megszoktad. Mert ragaszkodtál. Mert azt hitted, ez a te utad.
De a lelked már rég jelezte, hogy valami nem stimmel. Talán fáradtabb voltál, mint szoktál. Talán gyakrabban fájt a fejed. Talán nem tudtál aludni. Talán egyre kevésbé érezted önmagad. És akkor egyszer csak történt valami. Valami, amit nem te irányítottál. Valami, ami kivett abból a helyzetből. Te pedig azt mondod, elveszítettem. A lélek viszont azt suttogja, megmenekültél.
Felemésztő szerelem
Hányszor maradunk benne kapcsolatokban csak azért, mert félünk az ürességtől? Hányszor választjuk inkább a kiszámítható fájdalmat, mint az ismeretlen szabadságot? Mert a fájdalom legalább ismerős. A magány viszont félelmetes. De van, hogy a sors egyszerűen kiránt ebből.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 7. számának 49. oldalán!)
Még nincs hozzászólás