A véletlen sem véletlen
Szelíden mosolyog, de mire észbe kapok, már rábeszélt egy süteményre, s kinyittatta a kávézó lezárt oldaltermét, hogy csendben beszélgethessünk. Kedvesen hellyel kínál, a félszegnek tűnő mozdulatban ugyanakkor olyan energia van, hogy azon sem csodálkoznék, ha a szék a pillantásának engedelmeskedve magától csusszanna alám.
RIDIKÜL MAGAZIN Mosolygós, ugyanakkor erőteljes jelenség. Kezdem érteni, hogyan bírja egy-egy hétvégén, hogy akár 4-5 koncertet is végigénekel különböző városokban.
HEVESI TAMÁS Pedig még nem jöttem úgy le színpadról, hogy ne tettem volna oda magam százszázalékosan, s mindegy, hogy 50 ezer vagy ötven ember van a nézőtéren. Életem első koncertjén, a gyulai kórházban harminc betegnek és húsz ápolónak énekelhettem, s azóta sem adtam alább: minden fellépésen ugyanolyan odaadással igyekszem kihozni magamból a maximumot, hiszen a közönség, a színpad tisztelete így kívánja.
A hakni szótól kiver a víz, a playbacket pedig egyenesen csalásnak tartom. S hogy hogyan bírom? Karban tartom a hangom és magamat, sportolok mindennap. És valószínűleg nagyon szerencsés vagyok, ezt a teherbírást részben édesapámtól örökölhettem.
RM Egy-egy Hevesi-koncert majd’ két óra hosszú, ha közben még helyszínt is vált, autót vezet, az komoly fizikai megterhelés.
HT Mégsem vagyok sosem fáradt. Igaz, oda is figyelek, hogy mi mindent engedek, illetve nem engedek meg magamnak. Vegetáriánus vagyok és cukorbeteg – egyrészt figyelnem kell arra, mit eszem, másrészt viszont a fizikai megterhelés hozza az eredményeket. S nálam az aktív sportolás nem pusztán testedzést jelent – nem mintha lebecsülném, mondjuk a testépítőket.
Kijártam a labdarúgóedzői iskolát, megvan a világon megszerezhető valamennyi képesítésem ebből a sportágból, a világ bármelyik csapatában vezető edző, kapitány lehetnék. S ha már rám mérte a sors az 1-es típusú diabéteszt, ki kell hoznom belőle, amit csak lehet: én edzem a magyar cukorbetegek futsalválogatottját.
Nagyon büszke vagyok a csapatomra, a Diabétesz Futsal Európa-bajnokságon az elmúlt négy évben mindig döntőbe jutottunk, egyszer aranyérmet is szereztünk, miközben a bajnokságon induló csapatok száma megduplázódott. Idén is indulunk, július második felében, Romániában lesz az Eb.
RM Van ilyen magyar bajnokság is?
HT Nem, olyan csapat nincsen, ahol minden játékos cukorbeteg lenne. A diabéteszes focistákat válogatom be a hazai bajnokság csapataiból, s az eredményeink azt bizonyítják, hogy a cukorbetegség nem akadályozza az embert semmiben. Már csak ezért is megérdemelnének a játékosaim némi figyelmet a sajtó részéről, de sajnos a mi eredményeink valahogy nem érik el a hírértéket a médiában.
RM Pedig ön nem panaszkodhat a médiára, a sajtó éppen úgy szereti, mint a közönség. De mit szól a sikereikhez a futballvilág?
HT A futballedzői pályára én énekesként érkeztem. Amikor frissdiplomásként edző lettem, sokan furcsán néztek rám, de hát miért is ne lehetne valaki jó edző, ha egyébként jól énekel? Szerencsére az énekestársadalmat nem zavarta, hogy futballedzői diplomával a zsebemben adok elő.
RM Mostanában mintha kissé másként szólnának a koncerteken a dalai. Mit művelt velük?
HT Az összes dalt áthangszereltük, rockosabbá, lendületesebbé és gitárszólamokban gazdagabbá tettem.
RM Miként határozná meg a stílusát?
HT Egyértelműen rockzenét játszom, ez talán legjobban a koncerteken érezhető. Mert teljesen más a hangulata egy élő műsornak, mint egy felvételnek. A lemez hangzása nekem kicsit mindig műanyag marad. Nincs benne az az energia, amit a színpadról közvetíteni tudunk.
Kell a vizualitás, a lendület és a kisugárzás. Ha például valakinek erősebb az orgánuma, azon a stúdióban a hangmérnökök finomítanak kicsit, s ez nekem gondot jelent: mindig filterek közé szorítva érzi az ember a hangját. Ezzel szemben a koncerteken teljesen felszabadultan énekelhetek, ez ad igazi élményt a közönségnek, és nekem is.
RM Ki az ön közönsége? Milyen arcokat lát a színpadról?
HT Örömmel mondhatom, hogy csaknem minden korosztályból vannak hallgatóim. Gyerekek jönnek oda hozzám a legkülönbözőbb helyeken, legutóbb egy plázában egy kislány a játékrakétán ülve énekelte hangosan a Csíkos napernyő című dalomat. Ez hihetetlenül jó érzés.
Akik a legkevésbé járnak a koncertjeimre, azok az egyetemisták, pedig régen sok egyetemi klubban játszottam. Most boldog vagyok, mert év végéig betelt a naptáram koncertekkel, műsorokkal. Van benne fellépés zenekarral, és szóló felkérés is, amikor csak egy gitár a partnerem.
Dalokat is írok, ahogy mondani szoktam: szöszmötölök. Van egy kis hangrögzítő stúdióm otthon, s a gondolataimat elengedve próbálkozásokat, dalkezdeményeket játszom, majd vissza-visszatérek egy motívumhoz – van, amelyikből dal lesz. Találkoztam egy huszonkét éves fiatalemberrel, aki a mai modern hangzásvilág ismerője, vele dolgozom mostanában; én hozom a saját zenei világomat, s a közös munkából, reményeim szerint jó dalok születhetnek.
RM Tinédzserkora óta zenél, zenekart vezet, ha nem tudott színpadra lépni, akkor utcazenészként jelent meg pesti aluljáróban vagy egy távoli, ausztrál tengerparti kisvárosban. Sikere volt magyar számok feldolgozásával, slágerré vált több dala, de igazán az elmúlt néhány esztendőben került reflektorfénybe.
HT Az elmúlt három évben sok csodálatos dolog történt velem, hogy csak a Sztárban sztár vagy a Nagy duett műsorokat említsem. Pedig hezitáltam a Sztárban sztár-felkéréskor, a feleségem beszélt rá. Ő nemcsak azt tudta rólam, hogy sokféle módon vagyok képes énekelni, hanem azt is, hogy van némi színészi képességem, ami egy ilyen produkcióban végre helyet kaphat. Igaza volt, hálás leszek – ezért is – neki egy életen át.
De értek nagyon fontos, bensőséges, a lelkemet is megérintő szakmai örömök, ilyen volt az, amikor a gyulai vár lábánál egy koncerten elénekelhettem Erkel Ferenc operájából, a Bánk bánból a Hazám, hazám, te mindenemet, és megkaptam Békés megyétől a kis Prima-díjat, amit bizony a könnyeimmel küszködve vettem át. Azért esett nagyon jól, mert ezek szerint csak figyelik otthon, hogy mit csinálok, s ez hihetetlen erőt ad, ha az ember néha elbizonytalanodik, hogy jó-e, amit csinál.
RM Mindig nagy szeretettel beszél a szülővárosáról, Gyuláról.
HT Soha nem feledem, honnan indultam, s hová térek vissza újra meg újra. Jó a Béke sugárúton beleszippantani a gesztenyefák illatába, azt érezni, hogy otthon vagyok. Képek élnek elevenen bennem: például apukám hazahozza a kiskertből a még zöld paradicsomot, s kiteszi az ablakpárkányra, hogy beérjen. Én ott gitározom mellette törökülésben a szúnyogháló mögött, s alig várom, hogy beléharaphassak.
Azok a gyulaiak, akik ott hallottak engem játszani, most is megismernek, hátba veregetnek, szeretettel fogadnak, ott folytatjuk a mondatot, ahol akár egy vagy tíz évvel korábban abbahagytuk. Gyula – bár lassú életritmusát ma már nehezen tudnám megszokni – csaknem hibátlan, s képei a gyerekkorom emlékeivel keveredve tökéletes hátterét nyújtják az életemnek.
Írtam is erről dalokat, ilyen például a Vasárnapi ebéd című, ami arról szól, hogy mindenkinek megvan a maga helye az asztal körül, s "titkon attól félünk, eljön az a nap, az egyik szék üresen marad”, pedig nyilván az lenne az álmom, hogy még több szék kelljen, hogy növekedjék a család.
RM Nagy utazó. Egy időben turistairodát is működtetett, korábban évekre, de most is hónapokra eltűnik, járja a világot. A külföldi útjai során kiderül önről, hogy énekes?
HT Nem. Kíváncsi turista vagyok, akit őszintén érdekel, hogy máshol hogyan élnek az emberek. Persze, ha hosszabb ideig vagyok távol, akkor hiányzik a zene. Ilyenkor bemegyek egy hangszerboltba, leakasztok egy gitárt, vagy leülök a zongorához kicsit játszani, s ha megkérdezik, örömmel "vallom be”, hogy énekes-zenész vagyok.
Volt már, hogy karaoke-bárba is elmentem, mert hiányzott az éneklés. Itt persze úgy éreztem, kötelező is szerényen elmondanom, hogy Magyarországon énekes vagyok, mert az adott esti versenyben, egy japán tisztviselővel szemben, aki szórakozásként jött el a bárba, inkorrekt lett volna ezt elhallgatni.
RM Mi a legnagyobb hozadéka a világjárásnak?
HT A pozitív gondolkodás. Eddig százhárom országban jártam, sok mindent megtanultam, főleg azt, hogy a másikban a jót lásd, a jót keresd, fogadd el, amilyen ő. Sok időmbe telt, amíg ez tudatosodott bennem – s ezt annak köszönhetem, hogy olyan emberekkel találkozhattam, akik a jó szándékot sugározzák magukból.
Talán kemény, amit mondok, de az évek során meg is szakítottam a kapcsolatot azokkal, akik visszafelé húztak. Szerintem senkinek sincs szüksége arra, hogy a nagy nehezen összeszedett pozitív energiáit negatív emberek elszívják.
RM A felesége is közszereplő, népszerű pszichológus, aki nemcsak a tudományos munkájában – oktatója az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek –, de televíziós műsorokban vállalt fellépései, országszerte tartott előadásai révén is igen sikeres. Neves sztár-párnak mondhatók, mégis igen ritkán adnak közös interjút.
HT Gyönyörű, dekoratív asszony a feleségem, Kriszti, akit nagyon féltek, mert túl sokat dolgozik. A munkánk különbözőségéből adódóan más ritmusban élünk, ezért megbecsüljük a közös órákat. Szerencsére annak is megtaláljuk a módját, hogy mindent megbeszéljünk, kedves helyünk ehhez az otthonunk csendes terasza a budai hegyekben.
Vad erdőben lakunk, ahol csak a fák lombjának susogása és a saját kutyáink ugatása hallatszik, semmi sem zavarja a nyugalmunkat. Közös interjút is adtunk már, de nem gondoljuk, hogy attól lesz két ember a sajtó számára érdekes, hogy minden dolgukat kiteregetik. Az intim szféránkat szeretnénk magunknak megtartani.
RM A Ridikül műsorában azt mondta, nem hisz a véletlenekben.
HT Pontosan: még a véletlen sem véletlen! Úgy hiszem, nem mi irányítjuk a sorsunkat. Meggyőződésem, hogy azért, mert csak lefelé ismerjük az evolúciós láncot, még nem biztos, hogy mi vagyunk a csúcsán. Tudatosan és nyitott szemmel figyelem a világ rezdüléseit, és mindennap hálát adok a teremtőnek, hogy azokat a dolgokat tehetem, melyek a számomra a legfontosabbak. Szerintem ha nem éljük meg a pillanatokat, szegényebb lesz az életünk, ezért folyton rácsodálkozom a világra.
Még nincs hozzászólás