A vasutas város: Dombóvár
Míg a többiek az őszi melegben Gunarasfürdő medencéi felé veszik az irányt, én elindulok Dombóvárra, ahol Mészárosné Fodor Klárával, a város egyik díszpolgárával találkozom. Megkérdem tőle, miért hívják a települést vasutas városnak.
„Az 1800-as évek vége felé megindult Magyarországon az iparosodás, és a szállítás miatt egyre nagyobb szükség volt a vasútra – meséli Klára, több dombóvári könyv szerzője, tanító és helytörténész, miközben elindulunk kocsival a Szigeterdő felé. – Ki kellett tehát jelölni a legjobb földrajzi fekvésű helyeket, ahol a sínek mehettek.
A Kapos völgye ilyennek bizonyult. Dombóvárról pedig, ami akkor még csak egy kis falu volt, ötfelé tudták irányítani a vonatokat. 1872-ben települt ide a vasút. Akkoriban nem élt itt annyi ember, hogy az összes feladatot el tudták volna látni. Szükség volt például kalauzokra, fékezőkre, kocsirendezőkre, ezért rengetegen betelepültek.
Saguly Károly fejében született meg a gondolat, hogy a vasutasokat külön helyre, Újdombóvárra telepítsék le. Ott a területet a nagyapám – aki alagútépítőként dolgozott – mérte ki. A városba költözött a főnökség is. Ennyi embernek már szüksége volt boltokra, kereskedőkre, malmokra, téglagyárra, hizlaldára.
A vasutasfeleségek ingyen utazhattak, Pesten a Corvin Áruház volt a kedvencük. Egészen új, polgári élet alakult ki. A MÁV sportcentrumot épített. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje is újdombóvári vasutasgyerek volt.
Itt a '60-as évek elején 10 futballcsapat működött. Az oktatásra is sokat költöttek. A vasutasok, ha bármi bajuk volt, ingyen mehettek a MÁV Kórházba vagy a rendelőintézetbe. Mindent a vasút mozgatott!"
Érdemes volt vasutasnak lenni – jegyzem meg.
„Nagyon, az egy rang volt! A mozdonyvezetők feleségei nagyságák voltak, nem dolgoztak. Ételhordóban vitték a férjeiknek az ebédet. A kisgyerekes anyukák a MÁV-tól kapott bér-babakocsikban hordták az ételt.
Dombóvár a vasútnak köszönheti, hogy város lett. Szívesen beszélek róla, mert az egész családom vasutas volt. Édesanyám például a fűtőház laboratóriumában dolgozott, apám pedig a MÁV szertárnokaként."
Közben megérkezünk a Szigeterdőbe, egy nagyon szép parkba.
„Ide hozták a híres Kossuth-szoborcsoportot – mutat Klára az őspark belseje felé –, amit a Rákosi-időkben el kellett tüntetni a Parlament elől. A nagy vezér szerint pesszimista hangulatot árasztott, ami elképzelhetetlen volt egy szocializmust építő országban.
A szobrot földarabolták, de egy élelmes tanácselnök olcsón megvette, megjavíttatta, és itt helyezték el. Vissza akarták vinni Budapestre, de a dombóváriak nem egyeztek bele, ezért 2015-ben Pesten, a Kossuth téren a szoborcsoportról készült másolatot avatták fel."
Tovább autózunk a dimbes-dombos utcákon. Átmegyünk a Kapos folyón, és megállunk a középkori vár romjainál, amely a Dombó/Dombai család székhelye volt, és ahol éppen ásatásokat végeznek.
„Később a vár Werbőczy tulajdonába került – meséli Klára –, aki itt írta meg a híres Hármaskönyvet. Most elviszlek a vasútállomásra, amelyről Mikszáth is megemlékezett Új Zrínyiász című regényében. Áll ott egy gyönyörű 424-es mozdony is kiállítva. Az utca másik oldalára pedig a vasutasoknak építettek egy óriási bunkert."
Itt tényleg minden a vasútról szól – gondolom.
„Az állomás olyan nagy, hogy 30 vasúti vágány fér el a területén. Látod? – Klára jó messzire mutat. – Arra mennek, egészen be a fákig.
Nézzük meg az Illyés Gyula Gimnáziumot is, amit róla neveztek el, pedig nem nagyon akarta… Ő nem ebbe az iskolába járt, hanem a Zrínyibe. A gimnáziummal szemben, a Mária-lakban pedig Kodály élt néhány hónapig.
Pataki Ferenc fejszámoló Dombóvárott született, ahogy »Zoli bohóc« is, aki egészen Hollywoodig jutott. Megmutatom neked a többi hírességet is."
A Dombóvári Panteon falán féldomborműveket látunk, többek közt az olimpiai bajnok Rózsa Norbert úszóról, Tinódi Lantos Sebestyénről, aki egy ideig a várban élt, Medveczky Gabrielláról, az első magyar női ejtőernyősről, Péczely László irodalomtörténészről, Kodály apósáról, Dombó Pálról, és Klára nagyapjáról, Pičin Fodor Ágostonról.
„Visszamégy Gunarasfürdőre?" – kérdezi Klára.
Bólogatok, és szeretném megtudni, hogy miért így hívják.
„A '60-as években a kukoricaföldeken artézi kutakat fúrtak, és egy helyen forró víz tört föl. Oda, az Esterházy-legelőre jártak a birkák, kacsák, gunarak a tócsákhoz. Így lett a neve a gunarak rétje, a gunaras."
Bemegyek a fürdőbe, és mindent kipróbálok. A gyógyvizet, a csúszdákat, még a trambulinmedencét is! Jó hely.
Még nincs hozzászólás