A történelmet a győztesek írják. És a történészek meg a regényírok is, egy kicsit...
Ugron Zsolna az egyik legősibb arisztokrata család sarjaként született Erdélyben, ám ez Kolozsvárott, a hetvenes-nyolcvanas években - a Ceauescu-diktatúra idején - inkább hátrányt jelentett. Regényeinek azonban meghatározó témája az erdélyi történelem, első könyvét pedig a nagymamája receptgyűjteménye ihlette.
RIDIKÜL MAGAZIN Interjúnk előtt egy nappal jött meg Székesfehérvárról, ahol író-olvasó találkozón vett részt. Bár alaposan meg van fázva, mégis elment az eseményre. Ennyire fontos a személyes kapcsolat a közönséggel?
UGRON ZSOLNA Szeretem ezeket a találkozókat, örülök, ha sokfelé hívnak. Jó az élő visszajelzés. Rendszerint könyvtárakba megyek, de jövő héten például egy középiskolában a diákokkal beszélgetek a 17. századról, utána egy egyetemi klubba invitáltak. Szeretek találkozni az olvasóimmal, a regényekről, a szereplőkről, a történelemről beszélgetni. Az egyik legjobb része a munkámnak.
RM Gondolom, faggatják a magánéletéről is, hiszen a családja a nyolcvanas évek végén áttelepült Budapestre, majd amikor férjhez ment, visszatért Erdélybe, egy arisztokrata kastélyba, hogy aztán ismét a magyar főváros legyen a lakhelye.
UZS Nem nagyon szoktam beszélni a magánéletemről, az ilyen kérdésekre próbálok úgy válaszolni, hogy csak annyit áruljak el magamról, amennyi még nekem kényelmes. És szeretnék végre kikerülni az erdélyi arisztokrata skatulyájából, talán lassan sikerül. Az első könyvem, az Úrilányok Erdélyben után kicsit beleragadtam. Mikor írtam, valóban egy erdélyi kastélyban éltem, de a történet nem az én naplóm, amiben csak megváltoztattam a neveket, nem önéletrajzi regényt írtam.
Persze, tagadhatatlanul van párhuzam a saját életem és Anna, a regény főhőse között, a történet mégis fiktív. Ezt olyan sokat kellett bizonygatnom, hogy egy idő után azt kezdtem el mondogatni, írok egy krimit, talán elhiszik, hogy az nem rólam szól. Amíg meg nem jelent ez a regény, televízióban szerkesztettem, újságíróként dolgoztam, aztán a legnagyobb magyar olajipari cégnél kommunikációs munkatárs lettem.
Azóta megjelent öt könyvem, gyerekeket nevelek, rengeteg mindent csinálok, sok minden foglalkoztat, és azt hiszem, most már jólesne, ha inkább a munkámról beszélhetnék, mint az apai őseimről, vagy arról, hogy egy kastélyban éltem. Szándékosan nem írtam meg az első regény folytatását. Nem akartam életem végéig az „erdélyi kastélyos lány” maradni.
RM Pedig ez az első könyv, az Úrilányok Erdélyben nagy siker lett. Sajátos egyvelege egy romantikus szerelmi történetnek, rengeteg családi anekdotával és hozzá százéves recepteket is olvashatunk, a nagymamája szakácskönyvéből.
UZS Soha nem voltak írói ambícióim. Nem írtam verseket, novellákat az asztalfióknak. Azért lettem újságíró, hogy kérdezhessek, hogy a valóságnak bizonyos szeleteit elmondhassam az embereknek. Nem tudtam, hogy ez nem mindig ilyen egyszerű. De azt hiszem, ma is ezt teszem, csak másképp. Sosem vágytam rá, hogy történeteket találjak ki, mindig lenyűgözőbbnek találtam, ami körülvesz. Írni is úgy írok, hogy átszínezem, amit látok, érzékelek.
Az első regény is egy régi receptesfüzet újraértelmezésének készült, apai nagyanyám és dédanyám füzeteiből akartam egy anekdotázós, történetmesélős szakácskönyvet szerkeszteni. Elkezdtem, és évekkel később egy kiadónál azt mondták, ha írok egy gasztroregényt, kiadják. Elkészült a könyv, de nem az eredeti elvárások szerint sikerült, így végül egy másik kiadó jelentette meg. Vándor Ági, aki a könyvet pátyolgatta, nagyon bízott és hitt benne, amiért nem lehetek elég hálás.
Valamennyire én is bíztam a dologban, de ekkora népszerűségre egyikünk se számított. Azt hiszem, tudom, mit kellett volna írnom, hogy hasonló példányszámot produkáljak a második kötettel, de túl sok minden érdekel, nem akartam életem végéig egy kaptafára készülő könyveket írni. Így a következő könyvet Meskó Zsolttal írtuk, számolva azzal, hogy nagyon más lesz, és eltérően alakul a fogadtatása is.
RM Hogyan készül egy könyv, amit két szerző jegyez? Ráadásul önök leveleztek is egymással, ahogy a regény főhősei.
UZS Ennek a közös könyvnek a legnagyobb érdeme, hogy megmaradt Zsolttal a barátságunk. Régi barátság. Sokáig leveleztünk, aztán e-maileztünk is, mert nem egy városban éltünk. Egy telefonbeszélgetés során, nagyjából egy perc alatt találtuk ki, hogy együtt írunk könyvet, és azonnal tudtuk, hogy levélregény lesz. Mivel mindketten jogot végeztünk, elszórakoztunk a „hirtelen felindulásból elkövetett regényírásunkon”, a címe is – Szerelemféltők – rögtön megszületett. És azután valóban levelezve, e-mailezve írtuk meg a könyv jó részét, a novellákat, amelyeket a főhősök egymásnak küldenek.
A karaktereket a konyhaasztal mellett ülve, együtt próbáluk kitalálni, Zsolt nagyobbik lánya és az én nagyobbik lányom ott sertepeltélt körülöttünk, folyton beleszólva, hogy kinek milyen színű haja legyen. Zsolt forgatókönyvírást is tanult, sokkal tudatosabban alkot, mint én. Amikor a regénybeli leveleket kellett megírni, akkor Zsolt és a családja eljöttek Erdélybe. Mi ketten, rendesen munkaidőben, nyolctól ötig beültünk egy szobába, és írtunk. Vagy éppen összevesztünk egy szövegrészen vagy a másik főszereplőjének a viselkedésén. Meg azon, hogy én néha rágyújtottam, erre Zsolt ablakot nyitott, én meg becsuktam, mert fáztam.
De túléltük, és a könyv is. Nagy tanulság, hogy közel másfél évtizedes barátság után is, amikor az ember azt gondolná, már tudja, hogyan gondolkodik a másik, ilyen eltérően értelmezzük a helyzeteket, a szövegeket, abból az egyszerű tényből fakadóan, hogy az egyikünk férfi, a másik pedig nő. Az én főszereplőm egyszer kifejezetten kedves akart lenni egy levélben, és amikor Zsolt elolvasta, közölte, hogy az ő főszereplője erre már tényleg meg fog sértődni: hát hogy lehet ilyen gorombának lenni!
RM A 21. században van még jogosultsága a levél műfajának?
UZS A Szerelemféltőkben a levelezés talán szimbólum is. Ez a regény azt is boncolgatja, remélem, hangsúlyosan, hogy ha az ember nem néz szembe a kollektív múlttal, a családéval, vagy épp a saját történelmével, akkor nem tud továbblépni. A levelezés jó eszköz volt, hogy lelassítsuk a könyvet. A mai kommunikáció nyilván gyorsabb, és több lehetőséget ad, de el is vesz néhányat.
Amikor nem volt telefon, és e-mail, és a férjek, a fivérek elmentek harcolni, az otthon maradottak pedig azt sem tudták, élnek-e, halnak-e a e szeretteik, akkor az egyetlen érintkezési forma a levél volt. Mindenki tud olyan történetet, amelyben anyák, feleségek, szerelmek megérezték, mikor a férfi hazatért a háborúból. Azt hiszem, azért, mert a másféle érintkezési lehetőségek koncentráltabb, összpontosítottabb érzelmi kommunikációra szorították az embereket. Ma már annyiféle módon kommunikálunk, hogy alig lehet követni. Magam is legalább ötféle applikációt használok a telefonomon és a laptopomon.
RM A lányai Zabolán, a kastélyban voltak kisgyerekek; most itt élnek Budapesten, itt járnak óvodába, iskolába. Nem hiányzik az ottani élet önnek és nekik?
UZS Erdély, remélem, hogy mindig az életünk része marad, és a gyerekeknek Zabola is az otthonuk. Erdély fontos volt, és az is az marad. A lányok kétnyelvűek, az édesapjukkal németül beszélnek, és régi tervünk volt, hogy magyar környezetben éljenek, de német nyelven tanuljanak. Ez itt, Budapesten sokkal könyebben kivitelezhető.
RM Nemrég jelent meg A nádor asszonyai című könyve, ami egy trilógia második része, az Erdélyi menyegző folytatásaként. A főhős, Báthory Anna története halad tovább: egy rokonszenves Myladyt kreált belőle, aki Esterházy Miklósnak kémkedik. A trilógia műfaja, a témaválasztás is Móriczra emlékeztet...
UZS Már kislányként sem pöttyös könyveket olvastam, hanem indiánregényeket. A mai napig főleg olyan regényeket szeretek olvasni, amelyek elvisznek egy másik valóságba. És ez gyakran egy másik történelmi kor. Ha az, akkor úgy olvasom, hogy kutakodom, utánanézek a kornak, a helyszíneknek, a szereplőknek – ha lehet. A Quo Vadist és Spiró György Fogságát is így olvastam, és ugyanúgy a kevésbé jó, történelmi témájú könyveket is. Mindig nagyon érdekel, hogy mennyire pontos a kép. Attól függetlenül, hogy nem ettől lesz jó vagy rossz a könyv. Ezért mikor a kiadóm nekem szegezte a kérdést, miről akarok írni, arra jutottam: egy olyan történelmi regényt gondolok ki, amit én is szívesen olvasnék.
Két évig, azután még egy évig kutattam a korabeli forrásokat, hogy olyan könyv legyen, ami nem mond ellent semmilyen, ma ismert történelmi ténynek. De persze, amiről nincs adat, azt nekem is ki kell találnom. Móricznál is tökéletes fikció Báthory Anna és Bethlen Gábor szerelme, ahogy Makay Sándornál a testvérszerelem. A helyzet az, hogy fogalmunk sincs, kibe volt szerelmes Báthory Anna, vagy hogy mikor ment másodszor férjhez, volt-e több gyereke vagy csak az egy. Az Esterházyval való szerelme is teljes fikció.
De ezeknek a regénybeli szálaknak valamilyen tényszerű adatmorzsa az alapjuk. A testvérszerelemnek az, hogy Bethlen Gábor ezzel vádolta az akkor erdélyi fejedelem Báthory Gábort a portánál, amikor magának akarta megszerezni a trónt. Vagy az Esterházy-szerelemnek az, hogy Báthory Anna az ő udvarába küldte a fiát, még egészen kicsi korában, hogy ott nőjön fel. Bár a korban megszokott, hogy máshol nevelkednek a főúri örökösök, itt mégis szokatlanul kicsi még ez a gyerek. Vagy az, hogy 1636-ban Esterházy Miklósnál kér és kap menedéket Báthory Anna.
RM Tehát az ismert eseményeket igyekezett mozaikként összerakosgatni, a hiányzó részeket és a kötőanyagot pedig kitalálta.
UZS Minden narratíva: nem tudjuk, milyen volt Mátyás király, csak azt, hogy Bonfini hogyan látta. Nem tudjuk, milyen volt Báthory Anna: azt tudjuk, hogyan írt róla a leveleiben Bethlen Gábor – akinek egyébként nagyon kellemetlen volt a Báthoryak népszerűsége, és mindent megtett annak érdekében, hogy lerombolja a Báthory-kultuszt. Márpedig, mint tudjuk, a történelmet a győztesek írják. És a történészek. Meg a regényírok is, egy kicsit. A történelemtudatot mindenképpen formálják.
Kicsit féltem, hogy kikapok a történészektől, mert A nádor asszonyaiban egy 17. századi kémnőt csináltam Báthory Annából. De Pető Andrea, aki történész, a CEU docense, és az MTA tagja, valójában, azt hiszem, inkább megdicsért, mondván, hogy ebben a korban egy ilyen státuszú nőnek, mint Báthory Anna, aki egyszerre a rendszeren kívül került, valójában egészen logikus pénzkeresési forma a különböző udvarokban kémkedni, és ebből tartania fenn magát. És azért azt hiszem, bár más történelmi korról írok, a főhőseim konfliktusai, problémái nem 17. századiak. Az, hogy egy nő mennyi mindent áldoz fel a szerelméért, meddig képes megbocsátani, hogy egy házasság boldog-e vagy sem, nem 17. századi kérdés. Én emberekről, asszonyokról, sorsokról írok, egy tőlem telhetően hiteles történelmi díszletben.
RM Trilógiát ígért; nyilván várható még egy harmadik kötet is.
UZS A harmadik könyv címe A szoknyás fejedelem. Most még úgy tűnik, négy nő sorsát szövögetem majd: számomra mind rendkívül izgalmasak, nagyon fordulatos élettel. Az egyik Brandenburgi Katalin, az egyetlen nő, aki saját jogán ült Erdély trónján, német asszony létére. A többiek Báthory Zsófia – az utolsó Báthory –, Esterházy Julianna és Széchy Mária. Ők az asszonyok, a háttér a Wesselényi-féle összeesküvés. Amiről talán az is kiderül, hogy miért kellene inkább Széchy Mária-féle összeesküvésnek nevezni, a férj, Wesselényi Ferenc neve helyett. És, persze, még az is lehet, hogy egészen másfelé kanyarodik a történet. Az a helyzet, hogy amíg be nem fejezem, addig magam sem tudom, miről, vagy kiről szól majd igazán a regényem.
2016. június 18. 11:07:36
Tisztelt Szerkesztőség!
Most olvastam ezt a tavaly megjelent cikket. Amikor először láttam egy riportot Ugron Zsolnával a TV-ben, rögtön megvettem a könyvet és elolvastam. Nagyszerű képet ad a korról és a női lélekről. Mindegy melyik korba tesszük a női sorsot, többnyire hasonló. Mintha nem is nagyon múlnának évszázadok.( Amennyiben változik, sajnos nem előnyére!). Olvastam Kosáryné Réz Lola tetralógiáját is négy nemzedék életét, asszonysorsok tükrében. Máig sem sokat változott a kép. Ha egy férfi ír egy könyvet, az más, ha egy nő, akkor kissé lenézik. Egyedül Wass Albert "A funtineli boszorkány"-jában fedeztem fel, hogy férfi létére mennyire jól ismeri a női lelket. Jungnak van egy figyelemre méltó megjegyzése: " Az a vallás, amelyből hiányzik a női elv- szigorúan férfivallás."Ezt én mindenre igaznak tartom. A férfi és nő együtt alkot egységes egészet, ezért egymás mellett és nem alá-fölérendeltségi viszonyban kell lennie. Erről a dologról Makovecz Imre is hasonlóan vélekedett. Életmű kiállításán olvastam - nem pontosan idézve- : Ha meg akarod tudni, hogyan működik a világ, kérdezd meg az asszonyokat! Egy férfinak minden bocsánatos bűn, mert " egy magasabb cél érdekébe cselekszik" és felmentik. Báthory Annát farizeus módon még a nők is elítélik, mert szebb és okosabb náluk. Bosszúhadjáratot folytatnak ellene. Ez ma másképp van? Aki nem simul bele saját korába, hanem másként gondolkodik, más utat jár, lázadni merészel azt a társadalom együttes erővel kirekeszti és elpusztítja, felhasználva erre a pszichológia minden eszközét. Áldozat csak a nő lehet, férfi soha, bár alattomosan sokkal nagyobbat vétet az intimitás ellen, de ezt elkendőzik, és a nő a főbűnös! Mert kell találni a férfi számára mentséget.Ismétlem, ebben az az undorító, hogy a nők állnak az élen! Ezért tetszik Ugron Zsolna könyve, mert fiatal nő létére kendőzetlenül tárja elénk az igazságot. Mert a világot férfiak uralják most is, náluk minden a hatalomról szól és az uralkodásról. Nem vagyok sem feminista, sem férfigyűlölő, de legyünk igazságosak! Az éremnek két oldala van. Ma sem viseli el egy férfi, ha a nő okosabb nála. Számukra egy buta, de szép nő sokkal kedvesebb, mint egy okos, mert azzal csak baj van és nem imádja feltétlenül, nem ért vele egyet mindenben. Érdekes, hogy soha nem képesek egy értékes nőhöz felnőni, inkább lefelé nivellálnak. Az álszenteskedést, hízelgést nagyon jól viselik, de az őszinteséget nem. Pedig egy jó párkapcsolat alapja az őszinteség, bizalom és nem a szerepjátszás egy életen át. Nagyon értékes és igazi irodalmi alkotásnak tartom Zsolna könyveit! Köszönöm, hogy megírta!