A titok nem minden
A legtöbb bűvészdoboz bevezetője így kezdődik: Soha, még a legjobb barátodnak se áruld el a trükkjeid titkát! Ez a tilalom olyan mélyen benne él minden bűvészben, hogy szerintem legtöbbünknek eszébe sem jut megkérdőjelezni. De valaki meg tudja magyarázni, miért nem szabad elárulni?
Kelle Botond bűvész töpreng ekképpen az általa szerkesztett blogon (www.buvesz.blog.hu), s érdekes nyomon követni a hozzászólásokon át, milyen megosztott ebben a kérdésben még a bűvésztársadalom is, holott a „szemfényvesztők” nemzetközi és hazai szakmai etikai kódexében is az áll, hogy a bűvész „ellenzi bármely bűvésztrükk vagy illúzió megoldásának vagy működési elvének szándékos, nyilvános leleplezését”.
„Elsőként talán az vetődhet fel érvként, hogy a megoldás lelövésével a trükk elveszti minden érdekességét – írja Kelle. Majd így folytatja: – Szerintem ez nem igaz. Egy trükk megoldása körülbelül a felét adja egy bűvészprodukciónak: anélkül nem lenne bűvésztrükk.
A másik – talán nagyobbik – fele az előadásmód, az elterelés, a humor, a szöveg, a zene. Egy jó példa: az 1988-as bűvészgálán Paul Daniels megcsinálta a négykarikás kínai karikatrükköt.
A nézőtéren ülő több ezer bűvész között szerintem nem volt olyan – beleértve a kihívott nézőt is –, aki ne ismerte volna a metódust. Mégis hihetetlenül jól szórakozott mindenki. Ha valakinek a produkciójából a trükk megoldását elvéve semmi sem marad, akkor azzal az előadóval komoly baj van.
Felmerülhet az is, hogy miért mondanám el a titkot, mikor a megoldásáért (DVD, könyv, online oktatás formájában) komoly pénzt fizettem, és jó esetben sok tíz órányi munkám van benne (gyakorlás, előadásmód, script). De nem gondolom, hogy a legtöbbünknek ez járna a fejében, mikor kitérő választ adunk a »hogyan csináltad?« kérdésre.
Aki árult már el trükköt – és azért már mindenkivel előfordult –, az tudja, hogy sokszor nem az a nézői reakció erre, mint amit az ember várna. Ahelyett, hogy ezt hallaná a bűvész: »milyen okos megoldás; ezt tényleg nehéz lehet megcsinálni; milyen jó fej vagy, hogy elárultad«, általában ez a reakció: »ennyi az egész?!« Ugyanis, valljuk be, a trükkök megoldása legtöbbször végtelenül egyszerű.
A lényeget sokszor egy tőmondatban el lehet mondani. A nézők viszont, ha igazán jó vagy, nagyon összetett megoldásokra gondolnak. Az információ hiányát kitöltik a képzeletük segítségével, és elektromágneseket, digitális kütyüket, hologramokat, szuggesztiót képzelnek oda, ahol valójában a bűvész csak kicserélt egy kártyát egy másikra.
És persze mindez csalódottsághoz vezet. Még olyan is előfordul, hogy valakit zavar, miért nem jött rá egy ilyen egyszerű dologra. Én pontosan ezért nem árulok el trükköket.
Azért előfordul, hogy kivételt teszek: most szilveszterkor az egyik pincér, miután már vagy ötször végignézte különböző asztaloknál egy pénzérmés trükkömet, odajött hozzám. Elmondta, hogy ő nem akar bűvészkedni, csak azt az egy dolgot szeretné megtanulni, hogy lehet a néző füléből pénzt kivenni. Először próbáltam kitérni, de annyira kérlelt, hogy gondoltam, miért ne.
Elmondtam neki a trükköt. A reakció nagyon meglepő volt. Azt hitte, be akarom csapni. Mondtam neki, hogy nem: tényleg csak ennyi a titok. Mire ő a következőt válaszolta: megérti, hogy nem akarom elmondani, de azért hülyének nem kellene tartanom, többször végignézte a mutatványt, és látta volna, ha csak ennyi lenne. Ő tudja, hogy van valami szerkezet a kabátujjamban, ami kiadja az érmét, vagy valami hasonló a titok. Majd megsértődve otthagyott.
És azt hiszem, itt az igazi válasz arra, hogy miért nem árulják el a bűvészek a trükkjeiket: mert a megoldás felfedése inkább elvesz az élményből, mintsem hozzáadna.”
Még nincs hozzászólás