A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A teljesítmény számít, aminek nincs neme

A Gránit Bank vezérigazgatójaként nap mint nap komoly kihívásokkal találkozik. Üzletasszony, akit a Forbes magazin az ötven legbefolyásosabb magyar női gazdasági vezető közé sorolt. Általában éjfél körül fekszik le, reggelente fut vagy este úszik. Sokat dolgozik azon, hogy a számára legfontosabb szereplőkkel, a családjával is elegendő időt töltsön. Hegedüs Évával beszélgettünk.

Hegedüs Éva
Fotó: Fejér Gábor

Hol is kezdődött a pályája, milyen fontosabb mérföldkövek szegélyezték és kik azok, akik meghatározó kulcsfiguraként előbbre segítették? 

Talán azzal kezdeném, hogy szerencsésnek érzem magam, mert a családból a munka szeretetét szívtam magamba és pályám során rendkívüli képességű emberekkel, inspiráló kollégákkal, vezetőkkel dolgozhattam  együtt és sokszor volt részem új intézmények, új struktúrák létrehozásában, azaz az alkotás örömében sokszor részesültem. 

Az egyetem elvégzése után tanácsadó cégnél dolgozott tudományos munkatársként, majd kormányzati intézményekben folytatta szakmai pályáját. Helyettes államtitkári pozícióban a Pénzügyminisztériumban, majd a Gazdasági Minisztériumban számos, a piacgazdaság hazai alapjait jelentő jogszabály - mint a hitelintézeti törvény, a csődtörvény, a biztosítási törvény, az értékpapírtörvény, valamint a villamos-energia törvény - előkészítésében, valamint olyan alapvető intézmény, mint a Hitelgarancia Zrt. létesítésében vett részt.
Nagyszerű szakmai élmények kötnek a Földhitel- és Jelzálogbankhoz, ahol vezérigazgató-helyettesként a csapattal a magyarországi jelzáloglevél-kibocsátás újraindításán dolgoztunk.

Nagyon hálás vagyok Matolcsy Györgynek, aki a kétezres évek elején a Gazdasági Minisztériumba invitált, ahol formálódott világlátásom és rendkívül szerteágazó feladatokkal  foglalkozhattam.

Szakmailag nagyon sokra tartom azokat a tapasztalatokat, amelyeket a Csányi Sándor által vezetett OTP Banknál szereztem, ahol 2002-től négy éven át a lakossági üzletágat vezettem és egyúttal az OTP Lakástakarékpénztár elnökeként is dolgoztam.

Vezetőként és menedzserként is rendkívül nagy hatással volt rám Demján Sándor, akinek a felkérésére 2010-ben vállaltam el a Gránit Bank vezetését. A kiváló üzletember egyik mondása szinte bankvezetői munkám ars poeticájává vált: „A siker decentralizálható, a felelősség nem".

Miután saját életem során tapasztaltam, hogy mennyire fontosak voltak a pályafutásom folyamán azok a mentorok, akik vezetőként, munkatársként támogattak, tanácsokkal láttak el, magam is részt veszek olyan mentorprogramokban, amelynek keretében tehetséges fiatalokat próbálok segíteni, támogatni abban, hogy munkájukat minél eredményesebben végezhessék el.

De nemcsak szakmai mentoraimtól tanultam sokat, hanem két fiamtól is abban a folyamatban, amíg szakmailag felkészült, motivált, felelősen dolgozó és gondolkodó, a világot jobbá tenni akaró felnőtté váltak.

Ön szerint van-e annak jelentősége, előnye, hátránya, hogy női vezetőként teszi a dolgát? 

Nem könnyű feladat összeegyeztetni a vezetői szerepet a női, anyai szereppel. Nap, mint nap sokat dolgozom ezen. Számomra a munka élménye nem helyettesíti, nem rekeszti ki azt a mélyen bennem lévő vágyat, hogy anyaként és társként is számíthassanak rám, összetartsam a családom.

Szerintem hosszú távon csak a teljesítmény számít és a teljesítménynek nincs neme.

Miben látja saját vezetői erősségeit, mit gondol, van-e olyan terület még, ahol erősítenie kellene?

Szeretem a világos, egyszerű viszonyokat, az érthető kommunikációt. Családi örökség az egyszerűség, a nyíltság, az egyenesség, az egymás iránti tisztelet. Személy szerint a tartós értékteremtést, az olyan teljesítmény létrehozását tekintem követendőnek, ami nem öncélú. V

an egyfajta belső hajtóerő, amely motivál a mindennapokban, s amely folyamatosan nagyobb teljesítményre sarkall. Ha elértem valamit, örülök, de máris ott a következő gondolat: hogyan lehetne még többet tenni.

Ez egyfajta állandó belső elégedetlenség, teljesítményorientáltság, ami néha konfliktusba kerülhet mások szempontjaival, de a szakmai viták, az érdekek ütköztetése előre mutat. Számos területen van tér a fejlődésemre és minden bizonnyal türelmesebbnek is kellene lennem.

Hogyan készül fel egy napjára, egyáltalán, hogy áll össze a napi menetrend?

Általában hétkor kelek. Egy héten legalább kétszer futással vagy tornával kezdem a napot. Amennyiben valami miatt a nap eleji mozgás mégis kimarad, azt egy kiadós esti úszással pótolom. A reggelim nem túl változatos, valamilyen lekvár pirítóssal, valamint narancslé vagy limonádé.

Igyekszem fegyelmezetten végezni a munkámat, ezért a programjaim nagy része előre egyeztetett menetrend szerint zajlik. Elég gyakran van külső üzleti ebédem, és miközben alkalmazkodom a partnerem étkezési szokásához is, próbálok figyelni arra, hogy mit eszem.

Szeretem a halat, csirkét, zöldséget, gyümölcsöt, kerülöm a vörös húsokat. Ennek ellenére kedvelem a magyaros konyhát is. Későn, 7-8 óra felé érek haza, de az is előfordul, hogy csak 11-kor végzek. 

Éjfél körül fekszem le, televíziót általában nem nézek. Ha normális időben tudom befejezni a munkámat, lefekvés előtt olvasgatok, s az internetes híreket is átfutom.

Ha most beszállhatna egy időgépbe és arra csavarná a kormányt, amerre épp szeretné, hányt évet utazna vissza a múltba?

Nagyon szerettem a gyerekeimmel lenni, a megszületésük előtti és utáni időket szívesen élném újra. Semmi nem pótolhatja azt a szeretetet, örömet, amit a velük töltött időben szereztem. 

Szakmai vonatkozásban kétségtelenül izgalmas és élményteli időszak volt a rendszerváltást követő éra, valamint az uniós csatlakozás előtti időszak, amikor a piacgazdaság játékszabályait közösen, a szektor szereplőivel együtt tanultuk, igyekeztünk a nemzetközi gyakorlatot megismerni és a hazai viszonyokra adaptálni.

A közigazgatás munkatársai, vezetői, a reál és pénzügyi szektor szereplői, a szabályozók és az alkalmazók együttműködtünk, vitatkoztunk és folyamatosan egyeztettünk. Tudtuk, hogy az új jogszabályoktól is függ, milyen eredményes lesz a piacgazdaság kiépítése.

De talán mégis azokra az évekre gondolok vissza most a legszívesebben, amikor elvállaltam a Gránit Bank vezetését és elhatároztuk azt a digitális banki üzleti stratégiát, amely az akkori versenytársak hitetlenkedése ellenére komoly sikereket hozott és az induló bankok piaci benchmarkjához képest jóval korábban elhozta a nyereséges működést.

Mi okoz igazi felüdülést a munka mellett? Hobbi, egyéb elfoglaltságok?

Szeretek olvasni, filmet nézni, beszélgetni, futni. Két felnőtt fiam mindig azt mondja, hogy vásárlás és főzés helyett menjünk étterembe, így több idő jut sétára, beszélgetésre, tavasztól őszig közös biciklizésre. Azért nem állom meg, hogy időnként én főzzek nekik.

Mindemellett szívesen járok színházba, koncertekre. Utoljára Szókratész életrajzát olvastam és rendkívül tanulságos volt számomra, hogy 2500 évvel ezelőtt milyen, ma is érvényes bölcsességeket gondoltak demokráciáról, erkölcsről, igazságról. Yuval Harari „ A holnap rövid története” könyvbe pedig időről időre belelapozok. A legjobb film, ami nagyon megérintett az utóbbi időben, a ’Három óriásplakát Ebbing határában’.

Informatika, digitális jövő - hogy látja a közeljövő világát?

Rendkívül felgyorsult a világ, azok a technológiai változások, amelyek körül vesznek minket, jelentősen formálják életünket, viselkedésünket. A mobiltelefon például olyan virtuális ökoszisztémát képes az emberiség számára biztosítani, amely felgyorsítja, de ugyanakkor egyszerűbbé teszi az életünket.

A biotechnológia fejődése minden bizonnyal meghosszabbítja  a várható élettartalmat és reményeim szerint több idő juthat a szabadidő értelmes eltöltésére.

Ha egy tehetséges, egri születésű lány ma azt kérdezné öntől, mire a legbüszkébb az életében, mit mondana?

A fiataloknak azt üzenem, hogy ne veszítsék el a kíváncsiságukat. Legyenek nyitottak és megértők mások iránt. Emellett nem árt a szorgalom és az optimizmus sem. A kimagasló eredményt csapatban dolgozva lehet elérni, embereket vezetni, motiválni pedig csak hitelesen lehet.

Az életben számtalanszor megtörténik, hogy valami nem a terveink, vágyaink szerint alakul. Sokan ezt kudarcként élik meg, emiatt befelé fordulnak, nem mernek továbblépni, miközben a kudarc arra való, hogy értékelve az okokat tovább lehessen lépni, és a következő döntés sikeres legyen.

Címkék: csányi sándor, életmód, családi élet, hegedüs éva, gránit bank, vezérigazgató, mentorálás, digitális jövő

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!