A tehetség csak lehetőség
Vannak olyan tanítványai, akinek nemcsak a szülei, hanem szinte az egész családja muzsikus. Ki van jelölve az útjuk? Biztos hogy kiemelkedő művész lesz az, akinek a tehetség az öröksége?
A zenetörténet is azt mutatja, hogy helyenként koncentráltan van jelen a zenei tehetség. Egyrészt a tehetség nyilvánvalóan öröklődik, másrészt a közeg is igen alkalmas arra, hogy a gyerekben rejlő lehetőségek felszínre kerüljenek.
„Nemrég egy tizenhárom éves fiúval volt órám, akinek az édesanyja zongorista, az édesapja is egészen jól zongorázik, de egyébként zeneszerző, s a nagymamája, nagypapája, nagynénje mind zongorista. A fiú ütőhangszeresnek készül, de zongorázni is tanul. Már egészen kiskorában nyilvánvaló volt, hogy átlagon felüliek a zenei képességei” – mondja Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész és zenepedagógus.
Hány évesen lehet egyértelműen megmondani valakiről, hogy kiemelkedő tehetség? A tanár úr szerint néha már hatéves korban jól látszik, ha valakinek különleges képességei vannak, nyolcévesen pedig egyértelműen érzékelhető.
„Aki erre a pályára predesztinált, annak tíz-tizenkét éves korában már el kell kezdenie az intenzív gyakorlást. Ez nem azt jelenti, hogy semmi mással nem foglalkoznak, de a szabadidejük, a szórakozásuk nagy részét is a zene tölti ki. Másképp erre a pályára nem lehet felkészülni.”
Tanárként az a legfontosabb kérdés számára, hogy ezek a művészjelöltek ki tudják-e hozni magukból a bennük rejlő lehetőségeket. Vannak olyanok, akik a látványos indulás után nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, kiégnek: „Manapság a fiataloknál a finommotorikus készségek jóval fejlettebbek a zenei megnyilvánulásaiknál. Az előadói egyéniségük ekkor még nem alakulhat ki. Ilyen gyerekeknél könnyen előfordulhat, hogy mire tizenhat-tizenhét évesek lesznek, csak a fejlett ujj- és kézakrobatikájuk marad meg, a tartalom, a mondanivaló elkerüli őket.”
A kudarcok fő oka szerinte a hozzáállásban rejlik: elsősorban az alázat, és a legnagyobb húzóerő, a szorgalom hiányában. Mert „bírni kell fenékkel” azt a rengeteg gyakorlást, amit megkövetel ez a hivatás. Aki valamit el akar érni, annak már tízéves korában is illik 2-3 órát gyakorolnia naponta, tizennégy évesen meg akár 4-5 órát is.
„A befutott növendékeimnél azt látom, hogy mindenekelőtt a szorgalom számít, a gyakorlás öröme és szenvedélye. Olyan átlagos tehetségű tanítványom is volt, aki a kitartása és az akarata révén nagyon sokra vitte.”
Egy karrier félbeszakadásának lehetnek egészségügyi okai is, például egy ínhüvelygyulladás, de az is előfordul, hogy valaki menet közben rátalál egy olyan területre, amely még a zenénél is jobban érdekli. Eckhardt Gábor példaként említi egy egészen kiváló növendékét, aki nagyszerűen lediplomázott, fényes karrier várt rá, de nem ezt választotta, hanem pap lett belőle, és most a premontrei rend zenei életét irányítja. Az ő története is jól mutatja, hogy a zongorista-tehetség csak a kiindulópont, és, hogy él-e vele valaki, az a személyes döntésén is múlik.
Vajon a sikeres karrier létrejöttében mekkora szerepe van a tehetségnek? „A tehetség csak lehetőség, ha nem bontják ki, akkor csupán – mai szóval élve – virtuálisan létezik, nem megfogható. Tehetség nélkül ugyan nincs művészi pálya, de önmagában a tehetség nem elégséges, csak feltétel.”
Egy másik nagyon fontos tényező a belső motiváció, illetve az, hogy milyen hatása van erre a tanárnak.
„Más művészek példáját szoktam elmesélni a tanítványaimnak. Az egyik kedvenc történetem Markó Ivánról szól, aki balettintézeti növendékként a délelőtti négyórás balettgyakorlás és a délutáni közismereti órák után hazaérve nem lepihent, mint a többiek, hanem este nyolckor nekiállt, és újra megcsinálta a délelőtti gyakorlatokat. Valószínűleg volt még hozzá hasonló tehetség az osztályában, de ilyen erő és elszántság senkiben se munkált. Meg is lett az eredménye.
Én nem lettem nagy zongoraművész, mert nem volt meg bennem a motiváció, hogy üljek a hangszer mellett, és nyolc órát nyomkodjam a billentyűket. De volt arra, hogy másokon segítsek. Huszonéves koromban eldöntöttem, hogy a tanítás lesz a fő profilom. A motiváció azt is jelenti, hogy képes vagyok bizonyos dolgokról lemondani annak érdekében, hogy elérjem a célom. És a lemondást nem hiányként élem meg, hanem valami pluszként.”
Persze, mindenkinek vannak mélypontjai, amikor elbizonytalanodik, hogy jó úton jár-e. Elég egy rosszul sikerült fellépés vagy egy kritikus mondat. Ilyenkor egy jó zenetanár pszichológus is egyben: a lelki problémák feldolgozásában legalább annyit segít, mint szakmai kérdésekben.
„Hogy mi a mérce? Próbálja ki két hétig zene nélkül. Ha kibírja, akkor ne jöjjön erre a pályára, bármennyire is szereti a zenét. De ha nem, akkor nincs más út, csak ez, s akkor viszont minden egyebet ki kell bírnia. Jót és rosszat egyaránt!”
Még nincs hozzászólás