A szépség tanulságos története
Milyen a tökéletesen szép nő? Nehéz megmondani, hiszen a történelem során ennek megítélése örökké változott. A szépségideál koronként, kultúránként más és más volt. Egyvalami azonban máig sem változott: a legtöbb nő a régi korokban is mindent megtett azért, hogy megfeleljen az éppen aktuális szépségtrendeknek. Éppen úgy, mint ma. Ha kell, derekát oly karcsúra fűzi, hogy azzal már az egészségét veszélyezteti, vagy betegre éhezteti magát, attól függően, hogy éppen melyik testalkat a divatos.
Mit mond a tudomány?
A szépség fogalmát sokan igyekeztek már meghatározni, de ez nem nagyon sikerült. Hiszen az egyik ember ezt, a másik azt tartja szépnek. Bár az ritkán fordul elő, hogy valakit az egyik ember gyönyörűnek tart, míg a másik kifejezetten csúnyának.
A tudomány számos módszerrel próbálja definiálni azt, hogy divattól függetlenül kit találunk szépnek. Amikor az arc szépségét kell meghatározni, nincs is nagyon nehéz dolguk. A kanadai tudósók például számszerűsítették a szép arc arányait.
A fehér nők esetében állítólag azok a nők a legszebbek, akiknél a szemek vonala és a száj közötti távolság az arc hosszának 36 százaléka, a szemek közti távolság pedig az arc szélességének 46 százaléka. Egy másik elmélet szerint annál szebb egy arc, minél szimmetrikusabb a két arcfél.
Vajon mi lehet az oka annak, hogy éppen az arc szimmetriája a legfőbb szempont a szépség meghatározásánál? Nos, a tudósok szerint a szimmetriát az egészséghez társítjuk. A szép arcról erős és egészséges génekre lehet következtetni, ezért annyira fontos. Márpedig amikor párt választunk, elsődleges szempontunk ösztönösen az, hogy az illető egészséges utódokat nemzzen vagy hozzon világra.
Butaság ez? – tették fel japán tudósok a kérdést, és egy kutatás során egészségügyi adatokat párosítottak az arcra vonatkozó szimmetriával. S kiderült, hogy ösztöneink nem tévednek. A szép, harmonikus, szimmetrikus arcok viselői belgyógyászati és laborvizsgálatok során egészségesebbnek bizonyultak.
Kutatások igazolják azt is, hogy a magasabb homlok, az átlagosnál kisebb áll és orr sokkal vonzóbbá teszi a nőket. A kutatók szerint mindez azért van, mert ezek a magas ösztrogénszinttel szemben alacsony tesztoszteronszintre utalnak. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a hölgy termékeny, és egészséges gyerekeket szül majd.
Abban mindenki egyetért, hogy a kerekre nyílt, nagy szemek, a pisze orr, a telt ajkak és az ovális arcforma minden korban a szép női arc alapja. S bár ettől eltérő vonásokat is tarthatunk szépnek, a szépségideál a görögöknél ugyanúgy ilyen volt, mint napjainkban.
A nő és a testalkat?
Jóval nehezebb dolga van a tudománynak, ha az igazán szép női alak fogalmát kell megfogalmaznia. Bár ebben az esetben is igaz lehet, hogy a vonzó női test arányaiból a nő termékenységére lehet következtetni, mégis voltak korok, amelyek az elnyomott nőiséget tartották szépnek. A nők mellét elszorították, keskeny csipőjét kihangsúlyozták, kifejezetten a sovány testalkatot díjazták.
Holott a legelfogadottabb elmélet szerint a szép női test mérőszáma, a derék-csípő helyes aránya (DCSA) 0,7 körüli érték. Tehát az a leginkább nőies, ha a derék a csípő körülbelül 70 százaléka. Például, ha 60 centiméter a derék és 90 a csipő.
Nem kevésbé fontos a derék és a mellek aránya. A modern evolúciós elméletek szerint minél vékonyabb a derék, s minél teltebb a mell, vagyis a mell és a derék között jelentős a különbség, az komoly szexuális vonzerőt jelent. Ez a testzsíreloszlás állítólag megbízhatóan jelzi előre a szervezet ösztrogénszintjét, és így a női termékenységet.
Bizonyos korokban fontosabb volt a derék, mint a csípő mérete, mely pedig egyenes arányban van a medence méretével, vagyis az utód kihordásának képességével. A csípő mérete azt is jelzi, hogy a szervezet mennyi zsírt, vagyis tartalék energiát tud elraktározni. Nem véletlen, hogy azokban a korokban és azokban az országokban, ahol a népességet állandóan fenyegette az éhség réme, s az éhínségek gyakoriak voltak, a női szépséget a kövér test jelentette. S ez így van ma is Afrika bizonyos területein, vagy sok helyen Indiában.
A nyugati társadalmakban azonban már nem fenyeget az éhség, ezért a kövér nő nem vonzó. Sőt, például Amerikában éppen ellenkezőleg, a sportos, nyúlánk, izmos és vékony test a jólét bizonyítéka, és az elhízás éppen a szegényebb rétegeket fenyegeti, azokat, akik nem tudják megvenni az egészségesebb, zsírszegényebb, kevésbé hizlaló élelmiszereket.
Sminkes rabszolgák és hófehér kacsók
Az őskorban, a gyakori éhezés miatt a vonzó nők alacsonyak, húsosak, robusztusak voltak, mint erről a nagyon kevés feltárt szobortöredék tanúskodik. A görögök az ókorban úgy vélték, a szép test közvetlen bizonyítéka annak, hogy belül egy csodálatos lélek lakozik. De ez csak a férfiakra vonatkozott, akik naponta több órát töltöttek testük edzésével.
A görögök azt tartották, hogy egy jóképű férfi áldás, egy csinos asszony rossz ómen. Szépnek a széles csípőjú asszonyt tartották, akinek kacsói hófehérek, haja vörös. Miként Heléna, aki spártai királynéként valószínűleg divatikonnak számított. Homérosz leírása szerint a gyönyörű, kora legszebb asszonyának nevezett nőnek feketével kihúzott szemei voltak, egy tetovált vagy festett vörös nap kapott helyet az arcán, hófehér bőre volt, mellét olykor áttetsző lepel borította, de olyan is volt, hogy fedetlen keblekkel közlekedett.
A smink a nemes asszonyok kiváltsága volt az ókorban, s ők éltek is vele. Kínából érkeztek a drága kozmetikumok. Képzett rabszolgáik voltak, akik figyeltek a tökéletes sminkre és öltözékre, melyet a nap folyamán többször is korrigáltak. A tiszta fehér bőr a szépség alapja volt, annak ellenére, vagy éppen azért, mert a görög és római nők bőre sötétebb tónusú volt. Ezért próbálták minél fehérebbre varázsolni, tejben fürödtek, és sokszor egészségtelen anyagokkal fehérítették a bőrüket.
Vénuszt vagy (más néven Aphroditét) tartották a szépség istennőjének, akit a szeretet, az öröm, a szenvedély, a termékenység és a vágy istennőjeként is tiszteltek. A korabeli Vénusz-szobrokon kerekded orcát és körte formájú testeket ábrázoltak. A természetes szépséget, a dús, vastag, sötét és középen majdnem vagy teljesen összeérő szemöldököt tartották a legvonzóbbnak.
Fűzők, párnák, parókák
A középkorban aztán szakítottak a görögök, és rómaiak életszeretetével, a test szépségének kultuszával, s az emberek az aszkézist tartották követendőnek. A női szépségideál a kis keblű, vékony karú, vékony ajkakkal rendelkező, sápadt arcú nő volt.
A lányok lekötözték a kebleiket. Ruháikkal igyekeztek eltakarni minden testrészüket, parókával és kalapokkal a hajkoronájukat. Annál szebbnek, előkelőbbnek találták őket, minél kevesebb szőr csúfította el az arcukat, és minél magasabb volt a homlokuk. Ezért sokan borotválták a szemöldöküket, a hajvonalukat pedig minél feljebb szerették volna tolni, és mindent bevetettek, hogy ezt elérjék.
Voltak, akik egyesével, szálanként szedték ki a hajukat, de sokan emellett bizarr kencéket is használtak, hogy elérjék a vágyott külsőt. A terhesség viszont kívánatos, és dicséretes állapot volt, ezért, ha egy nő nem várt gyereket, akkor is szokás volt kibélelni a ruhát a has tájékánál.
A reneszánsz, mint mindenben, a szépségről alkotott felfogásában is visszatért a világi dolgokhoz. A szépnek tartott nő magas, hosszú hajú, széles csípőjű, telt keblű és karcsú derekú. Megjelenik a dekoltázs, az olyan ruhák, amelyek nem fedik a vállakat, és kiemelik a keblek szépségét. A késő reneszánsztól kezdve a fűző egyre népszerűbb lett a tökéletes formára törekvő nyugati hölgyek körében, és az is maradt egészen a huszadik századig. A csípő- és fenéktájon alkalmazott párnák is ezt segítették, melyekkel a csípő szélességét igyekeztek növelni.
A barokk minderre még rátett. Ahhoz, hogy egy nőt szépnek tartsanak, fontos volt a fehér bőr és piros ajkak. A nők díszítették is az arcukat különböző motívumokkal. Erre azért is volt szükség, hogy ezzel elrejtsék az himlő vagy pattanások nyomait. Később az anyajegyeknek is jelentősége lett. Egy pont a jobb arcon azt mutatta, hogy a nő házas. Ha baloldalt volt, akkor elkötelezett, ha a szem sarkában, akkor valaki szeretője volt.
Vékony derék, nagy keblek és csípők voltak a szép nő jellemzői, ezért erősen fűzték magukat, és magas sarkú cipőkben billegtek, hogy sudárabbnak látszódjanak. A parókák sokszor toronymagasak voltak, és a hajdíszekbe egész kis virágoskertet vagy madárfészket építettek a fodrászmesterek.
A XVII. század telt nőalakjait a viktoriánus kor sápatag, beteges hölgyei követték szépségideálként. Törékeny alkatukkal váltak a női szépség jelképévé. Ebben a korban tehát a tizenkilencedik században egy hölgy akkor volt igazán előkelő és gyönyörű, ha hamvas, hófehér, szinte áttetsző volt a bőre. A nők ezért igyekeztek minden testrészüket eltakarni a nap elől, és esténként rendszeresen arzénos fürdőt vettek. Ez a köztudottan mérgező anyag ugyanis fakóvá tette a testüket, és úgy vélték, fiatalosabb, hibátlanabb lesz tőle a külsejük.
Kóros soványság meg formás popsi
A tizenkilencedik század végének szépségideálja aztán újra a magas, nagy mellű, széles csípőjű és vékony derekú hölgy lett, aki erősen fűzte magát, és mindenféle trükkökkel, tömésekkel, emelőkkel dúsította kebleit. Aztán beköszöntött a rettenetes huszadik század. A világháborúk a szépségideálra is rányomták bélyegüket.
Részben nem volt kellő pénz arra, hogy a hölgyek bonyolult alsószoknyákban, a légzést szinte megakadályozó fűzőkben pompázzanak. Elkezdődött a női test felszabadítása, ritkult a fűzőhasználat. S a szép nő hirtelen a férfiakhoz kezdett hasonlítani. A húszas évek jó nője bubifrizurát, rövid szoknyát hordott, dohányzott, autót vezetett és sportolt.
Az első világháború után részben a népességcsökkenés ellenhatásaként újra a nőies, termékenységet sugalló nő a szép. Az 1930-as évektől újra a széles csípő, keskeny derék és a szűk ruha a szép. A II. világháború idején a náci Németországból indult az új női ideál, mely az egészséget, kiváló fizikai kondíciót sugallja, sportos, aktív, izmos, de a háború végére a tökéletes női testet a kissé telt, nagy mell és arányosan nagyobb csípő és az egészen vékonyka derék jelentette.
Az új szépségideál Marilyn Monroe, Sophia Loren a széles csípő, a formás fenék, a végtelen hosszú lábak és a homokóraalkat veszi át. És jönnek a 60-as évek, a hippik, a fiatalok fogyasztói társadalom elleni lázadása, zenében, divatban, szépségideálban megjelenik a kórosan sovány nő, az aszexuális Twiggy, akinek hatására több fiatal lány vált anorexiássá.
A 70-es években azonban megint csak változott a trend. Az új nőideált már nem a szupervékony, betegesen sovány nők testesítették meg, hanem a sportos testalkatú, finoman izmos, hosszú hajú hölgyek, elindul a sportmánia. A 80-as években egyre népszerűbb a sovány és izmos, sportos testalkat. A kor szexszimbóluma Jane Fonda lett, akinek aerobikvideóit milliószámra vásárolták az egész világon.
A 90-es években jellemző, hogy a testépítő, a női test természetes zsírtartalékait szigorú diétákkal eltüntető, a fogyókúrákban eltűnő természetes melleket plasztikákkal pótló nő számít szépnek. Legalábbis a magazinok címlapjain. Szerencsére a huszonegyedik század nőideálja már nem annyira szélsőséges, mint a korábbi korszakoké. A mai kor divatja szerint az az ideális, ami egészséges, ami természetes. A kor divatja meghatározza az ideális női alakot, és új, tökéletes szépségideált teremt.
Mi a szép?
A legelfogadottabb meghatározás szerint szép az, ami érdek nélkül tetszik. Ezért nem is olyan egyszerű meghatározni a női szépséget. Hiszen a férfiak ritkán néznek úgy egy szép nőre, mint egy műtárgyra, érdek nélkül, csak gyönyörködés céljából.
A nő szépsége valójában mindig az élet folytonosságát, a családalapítást, a gyermeknemzést és az egészséges utód kihordását segítette. A szép nő kívánatos, ezért sok mindent el lehet adni vele. Ruhát, sminket, autót. De a marketingcélú szépség is azért működik, mert felkelti a vágyat. S a vágy megszüli az élet folytatását.
Még nincs hozzászólás