A megújulás záloga?
Kitartani jóban-rosszban. Talán ezen a ponton lehet a leginkább megfogni a párhuzamot az emberi párkapcsolatok, valamint az edző-sportoló viszony vonatkozásában. Bár a 21. század brutálisan eredménycentrikus sportvilága sajnos ez utóbbit sem kíméli.
Az utóbbi másfél-két évben feltűnően sok magyar élsportoló (főként úszó) váltott edzőt, amit aligha lehet csak a riói olimpia közeledtével vagy a magyar sportfinanszírozás anomáliáival (a sikeres versenyző után jár az edzőnek is jutalom) megmagyarázni.
Bonyolult, érzelmektől sem mentes kapcsolatrendszer áll a háttérben, ami a kőkemény edzések közepette időnként a szeretet–gyűlölet (közmondásosan szűk) határmezsgyéjén egyensúlyoz. Kevesen érezhetnek igazi szeretetet, mikor a mesterük hajnali öt órakor a hideg úszómedencébe parancsolja őket, vagy az oxigénért kiáltó sejtek vészjelzései ellenére még egy utolsó – maximális erőbedobással végrehajtandó – feladatra küldi a versenyzőt.
A hétköznapi emberi párkapcsolatok ilyen extrém helyzetek nélkül is – sajnos egyre gyakrabban – megszakadnak, nem csoda, ha olykor az amúgy legendásan sokat bíró profi sportolóknak is változásra van szükségük. Mivel a „megcsalás” esete ebben a vonatkozásban nehezen értelmezhető (egy másik edzővel nehéz „stikában” készülni), a döntések a vagy-vagy kérdéskör mentén születnek meg.
Nehéz, persze, a váltás, hiszen jól bejáratott, megszokott dolgoktól kell önként búcsút venni. Főleg úgy, hogy a versenyző a felkészülés során gyakran több időt tölt a trénerével, mint a barátaival vagy épp a családtagjaival. A döntést általában a versenyzők hozzák meg, az esetek többségében ők mondanak búcsút az edzőnek, abban bízva, hogy mással, máshol esetleg több siker vár rájuk.
A szakítás „élménye” alighanem minden ember életéhez hozzátartozik, ugyanakkor a sportolók számára még stresszesebb ez a választás. Ott vannak ugyanis az elért eredmények, amelyek mérhetőek, így a váltás után mindenki rögtön szembesülhet azzal, hogy jól vagy éppen rosszul döntött.
Nem csak az úszóknál jött divatba a váltás, nem ritka, hogy más sportágak hazai kiválóságai is az edzőcserében látják, látták a megújulás zálogát. Ennek szellemében váltott például tavaly a kardvívó Szilágyi Áron, aki az őt az olimpiai dobogó tetejéig vezető Somlai Béla helyett a korban hozzá jóval közelebb álló Decsi Tamást kérte fel segítőjének.
Azt az irányt akár új trendnek is felfoghatjuk, amikor egy külsős helyett családtag veszi át a szakmai munka irányítását. Így lett a közelmúltban a korábbi olimpikon édesapa tanítványa, az ifjúsági olimpiát nyert úszó, Szilágyi Liliána. A legmagasabb szintű bizalmi kapcsolat pedig alighanem az, amikor az edző egyben az életben is társ. Talán nem véletlen, hogy az egyaránt olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa és Fazekas-Zur Krisztina, valamint a reményeink szerint Rióban ezt a címet szintén megszerző Hosszú Katinka is saját férjében találta meg a számára ideális edzőt.
Talán nem is véletlen, hogy sokan félnek a továbblépéstől, és a legvégsőkig kitartanak az edzőik, a jól megszokott környezetük mellett; nem ritka, hogy valaki a nevelőedzője vagy épp az első felnőtt edzője mellett tölti teljes sportolói karrierjét.
Bő húsz éve még megszokottnak számított, hogy a tinédzserként berobbanó Egerszegi Krisztina Kiss Lászlóval, Darnyi Tamás pedig az úszópápával, Széchy Tamással dolgozta végig a pályafutását. Az ő esetükben – a világraszóló sikerek miatt is – érthető volt a ragaszkodás…
Az utóbbi évek ebbe a kialakult szokásrendbe hoztak változást. Az úszóknál Bernek Péter 2014-es edzőváltása indította el a „lavinát”, aki rögtön egy rövidpályás világbajnoki címmel tette emlékezetessé a nehezen meghozott döntést.
Az új tréner ugyanis új impulzusokat és motivációt hoz(hat) magával, ami más szintre emelheti a versenyzőt. Bernek sikereit megirigyelve – és talán az ő bátor döntésétől ihletet kapva – azóta már Cseh László, Kapás Boglárka, valamint Verrasztó Dávid is új edzővel készül, és a sor a hazai válogatott úszók között még folytatható.
A váltás persze nem könnyű, ritkán úszható meg a régi mester lelki sebei nélkül, s a másik iránt érzett felelősség sokakat vissza is tart a drasztikus döntéstől. Ahogy a privát életben, úgy a sportban is vannak hűséges típusok; a riói olimpiáról lemaradó Berki Krisztián például ilyen, az olimpiai bajnok tornász a kevésbé sikeres időszakaiban (szerencsére ilyen nem sok volt) is kitart(ott) mestere, Kovács István mellett.
De felhozhatjuk példaként a szintén olimpiai bajnok Risztov Éva esetét, aki tavaly közel tíz év után tért vissza korábbi mesteréhez, Turi Györgyhöz. Bizonyítva ezzel, hogy az edző-tanítvány kapcsolat ugyanolyan élő, színes és kiszámíthatatlan, mint maga az élet.
Még nincs hozzászólás