A kitartás művészete

2015. november 21. | Írta: Szkárosi Niké

Kitartás! – olykor mi mondjuk, máskor nekünk mondják, de a gyakran elhangzó biztatás üzenete örök érvényű: nem szabad feladni. A gyógyulás folyamatában is nagyon sokat segít, ha önsajnálat helyett önmagunk megerősítésével foglalkozunk.

Mi különbözteti meg a sikeres embert a kevésbé sikerestől? Erő, kitartás, megújulási képesség, reziliencia, rugalmasság, alkalmazkodás a változó feltételekhez. Igen, talán mindezek, és még egy sor további személyiségvonás, amelyek gyökereit a genetikában, a neveltetésben, a környezet hatásaiban és a személyes tapasztalatokban kereshetjük.

Nem biztos, hogy az fog jobban boldogulni az életben, aki okosabb, intelligensebb, tanultabb, szebb, esetleg gazdagabb, vagy jobb családból származik. Nagyobb eséllyel juthat előrébb az, aki nem adja fel, és a legnehezebb élethelyzetben is képes felállni.

Reziliencia – a bűvös képesség
Nehézségek mindenki életében bármikor bekövetkezhetnek. Adódhatnak magánéleti, munkahelyi gondjaink, negatív változás állhat be a pénzügyi körülményeinkben, a családi állapotunkban, az egészségünkben, de akár hozzátartozóink is kerülhetnek embert próbáló élethelyzetbe, amikor is nekünk kell erősnek maradnunk. A problémák nem válogatnak…

Az életben a nehézségekhez való viszonyulásunk is relatív. Sokaknak a legapróbb kellemetlenség is megoldhatatlannak tűnik, mások súlyos drámákon is viszonylag könnyen lesznek úrrá, és a századik pofon után is képesek összeszedni magukat, felállni a földről és újrakezdeni.

Utóbbiak a reziliens emberek, akiket – semmi kétség – óriási lelkierejük segít. A reziliencia nem azt jelenti, hogy soha többé nem kell problémákkal szembesülnünk, hanem hogy a nehéz élethelyzetek átélése után vissza tudjuk nyerni eredeti, jó állapotunkat, és az aktuális gondok ellenére képesek vagyunk optimistán tekinteni a jövőbe.

Szemüveget mi választunk
Gondolatainkat saját magunk választjuk, így irányítani is tudjuk őket. A szemléletmódunk csakis rajtunk múlik. Mi döntjük el, hogy az életünk eseményeit milyen szemüvegen keresztül nézzük. Gondolhatjuk azt, hogy az adott probléma a világ legkatasztrofálisabb történése, és beletörődhetünk, hogy a szenvedés, a szerencsétlenség, a fájdalom, a magány és a kiszolgáltatottság életünk szerves része.

De felfoghatjuk úgy is, hogy ugyanaz a probléma hasznunkra válik. A fájdalom nem kellemes érzés, mégis általa leszünk erősebbek, tapasztaltabbak. Negatív érzelmeink lényeges részei az önismeretünknek, fontos, hogy megéljük őket, fontos, hogy a veszteségeinket meggyászoljuk, de aztán el kell őket engednünk.

Ez sokszor nem egyszerű, mivel az önsajnálat, a panaszkodás, sérelmeink dédelgetése egyfajta biztonságérzetet jelent. A negatív érzelmeket már megszoktuk, ezért is ragaszkodunk hozzájuk. Biztonságot nyújtanak, mert ismerjük őket. Az ismeretlen viszont félelmetes. Mert ki tudja, mi történik, ha megszüntetem a számomra fájdalmas helyzetet? Vajon milyen érzést fog kiváltani belőlem a változás? Lehet, hogy még rosszabbul érzem majd magam?

A döntés a kezünkben van: választhatjuk a pozitív szemüveget is. Ha nehézségeinkre kihívásként tekintünk, nem pedig bénító körülményként éljük meg őket, ha hibáinkból és kudarcainkból képesek vagyunk tanulni, akkor sokkal hamarabb túljuthatunk a válságos időszakokon. A reziliens emberek általában jóval hatékonyabb életvezetési megoldásokat találnak, hiszen energiáik java részét nem önsajnálatra és siránkozásra fordítják, hanem a probléma kezelésére, illetve saját maguk megerősítésére.

Kitartó, nem fafejű
A kitartó, ám bölcs ember elszántsága ugyanakkor reális célok elérésére irányul. Méltánylandó, ha valaki tizedszer is megpróbál bejutni az orvosi egyetemre, de ha már kilencszer megbukott a felvételi vizsgán, akkor talán nem árt elgondolkodnia azon, hogy az orvosi pálya neki való-e. A kitartás nem egyenlő a konok erőlködéssel, a rugalmatlan arroganciával vagy a vak ostobasággal. A kitartó ember nem adja fel, de csak addig küzd, amíg értelmét látja az erőpróbának.

Ha a  „nem adom fel” stratégiám arra irányul, hogy Brad Pitt felesége legyek, esetleg felvásároljam a Microsoftot, vagy ötvenévesen húsznak nézzek ki, akkor borítékolható a csalódás – bár tegyük hozzá, a felsoroltak közül egyik cél elérése sem lehetetlen, még ha igen csekélyek is az esélyeink.

Álmainkat, persze, sosem szabad feladni, ám az a legjobb, ha kérlelhetetlenségünk célja és motivációja önmagunk fejlesztésére irányul. Kitartásunk mozgatórugója a következő alapgondolat legyen: „Akkor sem hagyom, hogy megtörjön az élet, ha ismét csalódtam, megbántottak, elhagytak, tönkretettek, átvertek. Nyelek egy nagyot, levonom a következtetéseket a történtekből, megpróbálom értékes tapasztalattá formálni a negatív élményeimet. A nehézségeken keresztül tanulok magamról és a világról, és felvértezve, megerősödve, bölcsebben megyek tovább az utamon.”    

Csak pozitívan!
Érdemes elsajátítani a pozitív gondolkodás fortélyait, mivel a jelenben élünk, itt és most választhatjuk meg a gondolatainkat és szemléletmódunkat. A reziliens emberek is megsiratják a veszteségeiket, de tudatosan tesznek azért, hogy gondjaik ellenére ne hagyják el magukat, hogy felálljanak, hogy túléljenek.

Ők azok, akik nem adják fel, és döntenek arról, hogy érdemes továbblépni, érdemes küzdeni (magukért, a vallott értékeikért, ideáikért), mert tudják, hogy az élet rengeteg szépséget és csodát tartogat. Számunkra is. S hogy észrevesszük-e őket, az csakis azon múlik, hogy milyen szemüveget választunk magunknak.
(a szerző viselkedéselemző)

Címkék: kitartás, pozitív gondolkodás, reziliencia