A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A két Fellegi

Fellegi Ádám koncert-zongoraművész, zenepedagógus, a lakáskoncertek hazai megteremtője. Terápiás célzattal játszik magzatoknak, beilleszkedési problémával küzdő gyerekeknek, pszichiátriai betegnek, haldoklóknak. Küldetésének tekinti, hogy mindenkivel megszerettesse a komolyzenét. Fia, Fellegi Balázs opera- és klezmerénekes, kivételes hangterjedelmű basszus és basszbariton. A klasszikus dalestektől az oratorikus műveken át a musicalig sokféle műfajban jártas. A Fellegini KlezmerGipsy Banddel ő honosította meg Magyarországon a zsidó és a cigány népzene fúzióját.

Fellegi Ádám
Fotó: Profiterol

Fellegi Ádám szerint az apa-fiú kapcsolat mindig kétarcú. „A fiú egyrészt erősíteni akarja a saját egyéniségét, különbözni az apjától, másfelől igyekszik utánozni, újrateremteni a szülői házból hozott mintát. Ez Balázsnál is felfedezhető. Miután mindig otthon folytattam a komolyzenei foglalkozásomat, minden pillanatát hallani lehetett, és ez erőteljesen befolyásolta őt.”

Egymás példaképei

„Különleges gyerekkorom volt – veszi át a szót Balázs. – Állandóan szólt a zongora,  híres művészek jöttek hozzánk rendszeresen próbálni. Egész vonósnégyesek meg énekesek ültek a szalonban. Időnként olyan közel voltak hozzám, hogy szinte kiszúrták a szemem a vonóval. Hihetetlen élményt jelentett, nagyon meghatározta az esztétikai és a tudatbeli fejlődésemet.” 

Példamutató értékűnek tartja édesapja hangszeres professzionizmusát, műveltségét, amit a maga visszafogott módján követ azzal, hogy a koncertjein ő is beavatja a közönséget egy-egy zenemű hátterébe.

Az apa is tanult a fiától azáltal, hogy Balázs a zenének olyan területeire is elkalandozott, amiket Ádám elhanyagolt, vagy nem került az érdeklődési körébe. „Teljesen ismeretlen terület volt számomra a zsidó folklór, a klezmer, amivel a fiam kezdetben sokat foglalkozott. Felfedeztem ezáltal annak a zenének a szépségeit is, amely alapvetően nem zongorás zene."

David és Igor Ojsztrah példája lebegett a zongoraművész apa szeme előtt, amikor a feleségével úgy döntöttek, hogy hegedülni taníttatják Balázst.

„Igor Ojsztrah kiváló hegedűs volt, de kétségkívül nem olyan jó, mint az apja. Az azonos  hangszer mindig versengésre, előnytelen összehasonlításra ad alkalmat apa és fia között” – vallja. Mindamellett némi büszkeség is hallatszik a hangjából, amikor arról beszél, hogy Balázs érett korba lépve  manapság felfedezte magának a zongorát.

A legnagyobb kritikus

Fellegi Ádám nem titkolja, hogy sokáig elég konfliktusos kapcsolatban állt a fiával. „Sajnos nem tanultam meg jó apának lenni, most öregségemre kezdek ráébredni arra, hogyan lehet közelíteni a nagyon eltérő egyéniségű fiamhoz, megszelídíteni a kapcsolatunkat.”

„Érdekes módon nem én voltam a lázadó ifjú a családban, aki minden ellen felemeli a szavát. A kritika elsősorban apu részéről irányult felém. Idővel felszabadultam a nyomás alól” – meséli Balázs, akit  nem zavar, ha olykor még ma is összetévesztik az apjával, és „leádámozzák”.

A két Fellegi között teljes az összhang, ha közös  zenélésről van szó. Régebben sokat szerepeltek együtt dalesteken, amelyek kapcsán mindketten a kellemes zenei együttlétek emlékét őrzik. „Én már kezdek kifakulni a nyilvános zenei életből az életkori sajátosságok miatt, Balázs viszont egyre ismertebbé vált” – jegyzi meg a családfő.

„Örülök a sikereimnek, ha a közönség lelkesen, szeretettel fogad" – mondja Balázs, akinek legutóbb a „Leonard és a többiek” koncertjén tapsoltak lelkesen a Spinoza fesztiválon. 

Címkék: apa, fiú, zongora, hegedű, példakép, zenész, szülő-gyerek viszony, kritikus

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!