A józsefvárosi kolónia
Remélem, nem haragszik meg ezért Márai Sándor, de tősgyökeres budaiként be kellett, hogy lássam, Pesten lakni is lehet világnézet. És azt is, hogy ennek a városnak sokkal több arca és története van, mint gondoltam volna.
Még szerencse, hogy az embernek vannak nyitott szemmel járó fotós kollégái, akik bedobják azt a bizonyos kavicsot a vízbe, hogy aztán jöjjenek a hullámok. Ilyen kavics volt a Ganz Mávag Kolónia a Józsefvárosban. Ezt a különös, zárt háztömböt a Magyar Királyi Államvasutak építtette a munkásainak 1908 és 1909 között. Nahát, hogy szociálisan milyen érzékenyek voltak az akkori gyáriparosok!
Oké, mondom, csináltak egy lakótelepet, az egyik legelsőt ebben a műfajban, de akkor jött az újabb kavics! Mert milyen lakótelep az, ahol óvoda, iskola, sőt mosoda működött, ahol a megfáradt munkások a műszak után a gőzfürdőben lazítottak, vagy bicepszre gyúrtak a sportteremben, majd gurítottak egy jót a vendéglő tekepályáján? A főnököknek meg ott volt a Kolónia kaszinója, a mulatozásra. A közösségi házban lehetett színházat nézni meg mozizni, és a lányokat táncba vinni.
Mi ez itt, város a városban? Saját jéggyárral, hogy mindig legyen mivel feltölteni a lakások jégszekrényeit? És akkor még nem is emlegettük a mentőállomást vagy a röntgenberendezéssel is felszerelt orvosi rendelőt. Szóval, akit itt lakást kapott, az elmondhatta magáról, hogy a gyár számít rá, és megcsinálta a szerencséjét.
Az államosítás és az ötvenes évek, persze, belekavartak a Kolónia életébe, de a Lipták Pál tervezte házóriás hétszáz lakását ma is lakják. És ne mondják, hogy fogalmuk sincs, hogy néz ki. Tessék csak újranézni Tímár Péter Csinibabáját és a tömbselejtezős „kimittudot” Boston Cézárjával, mert a film, bizony, ott forgott a Kolónián, többek között a sokat látott Vörösmarty Művelődési Házban.
A több mint 100 éves házfalak között állni látszik az idő, de ez ne tévesszen meg senkit.
A Kolóniát ma is hús-vér emberek lakják, csak a gyerekzsivaj fogyott el, és a hajdani kártyaszobában már nem verik a blattot.
A városi „helyszínelő”, aki ahogy kilép azt utcára, látványra vadászik: Hujber Balázs
„Nekem fontos, hogy egy ház meséljen magától is, hogy érezzem rajta, hogy még nem esik szét, de már majdnem, és hogy éppen hogy csak kapaszkodik még a vakolat” – mondja Hujber Balázs látványtervező, aki több mint 20 éve megszállottan figyeli és archiválja a várost, ami, ugye, folyton változik.
„Bevallom, kapumániás vagyok: itt egy jó kilépés, ott egy szép homlokzat vagy egy lépcsőkorlátrészlet, ezekből rengeteg van a fejemben. Az archívumomban megvan legalább 800 utcám feldolgozva és megfotózva. Én még jártam a kolóniás Vörösmarty Kultúrba is, ott működött a Fekete Lyuk, ahol zúzták a metált és a punkot. Az a ház egy csoda, imádom azt a belső teret, a széles lépcsőházat, meg a régi könyvtárat.”
Amikor Bergendy Péter filmrendezővel helyszínt kerestek az ötvenes években játszódó ávós-thrilleres krimijükhöz, A vizsgához, a büdzsé hamar eldöntötte a hol kérdését.
„Ez egy kosztümös film, szóval nem lehetett vele bemenni a belvárosba, mert brutális pénz lett volna egy utcát és a környékét a forgatási napokra kiüríteni. És akkor elkezdtük keresni azt a házrendszert, ahol ezt meg tudjuk csinálni. A Kolónia pedig hihetetlen vizuális erővel bír, főleg éjszaka.
Beleszerettünk ebbe a szikár, kicsit zord képi világba, ami hozta az ötvenes évek hangulatát. Látod azt a hatalmas nagy háztömböt, és azt érzed, hogy ez a sztori bárhol megtörténhet. Mi egyébként a művelődési házból »Zeneakadémiát« csináltunk egy üldözéses jelenethez.”
Közben azon morfondírozunk a látványtervezővel, hogy milyen filmet lehetne még itt csinálni.
„Ez egy rettentő jól kitalált, jó adottságú hely volt, ahol az 1910-es évektől zajlott az élet, szóval azt úgy megnézném, hogy milyen lehetett, amikor a fénykorát élte ez a lakónegyed.”
Az építész, aki beköltözött a tananyagba: Berkeczi István
Berkeczi Istvánt a szűkős pénztárcája költöztette a Kolóniába, ahová gyakran járt látogatóba az unokatestvéréhez. És minél többet járt oda, annál inkább megtetszett neki. Manapság sok arrafelé a pálya- és életkezdő fiatal, aki 30 négyzetméteren próbálja meg berendezni az életét, minél olcsóbban. Az építész tizenhárom évig volt kolóniás, az első, garzonos albérletből bevásárolta magát egy saját garzonba, és esze ágában sem volt onnan elmenni. Azért maradt ott, mert volt egy álma.
„Van itt a Vajda Péter utcában egy Lechner Ödön-épület, és én nagyon szerettem volna egy olyan lakást, aminek az ablakából rálátok. Éveket vártam rá, de megérte, az lett a mindennapi nézelődnivalóm.”
A Kolónia munkáslakásai egy szobából és egy konyhából álltak, és járt hozzájuk még egy picike erkély is, a wc és a közösségi fürdő viszont kint volt a folyosón. A többszobás tisztviselői lakásokból csak néhány volt a hatalmas háztömbben.
Az új kolonisták egymástól tanulták el az átépítési trükköket, hogy megpróbáljanak összehozni egy összkomfortos lakást. Voltak, akik beépítették az erkélyüket, és abból csináltak konyhát. A nagyon bátrak most egy új trükkben utaznak, mert nem zuhanytálcát raknak be az épphogy csak létező fürdőszobájukba, hanem teljesen lecsempézik a padlót, középen egy lefolyóval. Berkezci István még ennél is továbbment, beépített egy fürdőkádat a hálójába.
„Volt egy hosszú, keskeny hálószobám, én meg csináltam bele egy törökfürdő sarkot és egy gardróbot. Nem mondom, hogy nem néztek rám furcsán. Egyébként nálam is konyha lett az erkélyből, még az előző lakó építette át, én meg a megmaradt dupla ablakos erkélyajtóból csináltam egy pohártartó polcrendszert. Az ülőkádas mosdóból pedig kamra lett.”
A Kolónia patinája azért még mindig a régi, még akkor is, ha néhány légkondi és műanyag ablakkeret belerondít az összképbe. Egy ott lakó holland házaspár például annyira fellelkesült a helyért, hogy beálltak portásnak. Hogy hogy lehet itt nyomon követni 24 lépcsőház forgalmát, azt nem tudni. Ami pedig az üresen álló víztornyot illeti – ami anno kizárólag a helyieknek szolgáltatta az ivóvizet –, nos, oda is szerettek volna már sokan beköltözni, a csigalépcső romantikája, úgy látszik, mindent visz.
Még nincs hozzászólás