A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A jól működő prágai négyes

Ám a neheze ezután következett Olga Kelymanová, vagyis akkor már Menzelová életében. Az Oscar-díjas Jiří Menzel imádott Olinkája ugyanis nem a férjétől (azóta, persze, kiderült: a férjének) szült gyereket. A világhírű cseh rendezővel és feleségével Szabó G. László beszélgetett.

Prága egyik történelmi negyedében, a szőke producer asszony fényes lakásában ülünk egy nagy tányér tejbegríz fölött. Ráérősen kanalazgatunk, Olinka ötéves gyermeke még oviban, beszélgetésünknek mégis fültanúja van. Anyicska, a fürge lábú öleb, aki bájos gazdijának, Olinka kislányának a nevét viseli. Természetesen nem a mama fejéből pattant ki az ötlet. Anna Karolina (vagy ahogy Jiří Menzel becézi határtalan szeretettel: Andulka) döntött így, ő a kutyus „keresztanyja”.

RIDIKÜL MAGAZIN   Kezdjük a legelején, amikor huszonkét évesen újságíró szakos főiskolásként rádióinterjúra ment Jiří Menzelhez. Ott lobbant fel a szerelem?

OLGA MENZELOVÁ  Ott lobbant fel az ellenszenv! Ismertem Jirka filmjeit, alaposan felkészültem az interjúra, felnéztem rá. Színházi bemutató előtt állt, feszültnek, idegesnek láttam, halkan, motyogva beszélt, nem is értettem igazán, a viselkedése pedig egyenesen visszataszító volt. Egyetlen válaszát tudtam csak felhasználni. Amikor a beszélgetés végén azt kérdeztem tőle, új év alkalmából mit kíván a rádióhallgatóknak, hangosan, érthetően azt felelte: „Ne sugározzunk már annyi hülye popzenét!” Az interjú végén mindenesetre megjegyeztem: a filmjeit továbbra is szeretem, de ő maga nagy csalódás számomra, annyira kiábrándító a magatartása. Őszinteségemet természetesen hallatlan pimaszságnak vette, meg is döbbent egy kicsit, majd felemelt hangon annyit mondott: „Akkor jöjjön el majd valamelyik előadásra!”

RM     És elment.

OM     S akkor fordult egy nagyot a kapcsolatunk.

RM     Kinél volt nagyobb a fordulat?

OM     Talán nála, hiszen addig a szőke nők jól ismert kategóriájába sorolt engem is.

RM     Valamivel mégiscsak megfogta.

OM     Igen. A kezemmel, kézfogáskor. Jókedvében még ma is azt híreszteli rólam, hogy számolni tudok, de olvasni nem, a Nemzetit csak térkép alapján találom meg Prágában, a műveltségem hiányos…

RM     …mégis élete nagy szerelme lett. Ő, aki hatvanéves koráig hivatásos agglegényként élt, és nem is szándékozott megnősülni soha, idős fejjel egyszer csak kimondta az igent. Az ország egyik leghíresebb Don Juanja önt választotta.

OM     Ez sem volt egyszerű. Bárhol jártunk is a világban, a szállodákban sok helyen azt hitték, alkalmi partnere vagyok. Kevesen gondolták, hogy már évek óta tartó, erős kapcsolat van köztünk. A legtöbben az előítéleteikből indultak ki. Ha Jirka bemutatott valahol, és azt mondta, a barátnője vagyok, elég furcsa tekintetek szegeződtek rám, ami egyikünknek sem volt kellemes.

Fotó: Kleb Attila


RM     Jiří Menzel nemegyszer azt nyilatkozta: „Olinka az első nő az életemben, aki nem volt kíváncsi az Oscar-díjamra.” Valóban látni sem akarta?

OM     Mit néztem volna rajta? Még csak meg sem kérdeztem Jirkától, hogy hol tartja. Én őt szeretem, nem a díjait. Ha pedig gazdag pasira fentem volna a fogamat, akkor nem őt választom. Ne felejtsük el: a régi rendszerben forgatott filmjeiért nem sok pénzt kapott. A külföldi szerzői díjakból pedig nagyot markolt az állam. Jirkának gazdag könyvtára, értékes DVD-gyűjteménye, szép, tetőtérben kialakított lakása van, ahol jól érzi magát, de ez mindene. Nincsenek milliói, mint sokan képzelik.

RM     Csak a kamrája van tele márkás vörösborokkal. Vagy már azzal sem?

OM Addig volt „borosgazda”, amíg be nem engedett a kamrájába. Bort egyáltalán nem ivott, csak eltette a palackokat. Én szerettettem meg vele, és egy idő után meg is csappant rendesen a „raktári állománya”.

RM     Mire a csehek is tudomásul vették, hogy mindketten komolyan gondolják a házasságot, egyszer csak teherbe esett. S ahogy kirobbant a hír, úgy az is nyomban kiderült: nem a férjétől vár gyereket.

OM     És elindult a lavina. Ujjal mutogattak rám, jöttek a csípős megjegyzések, elítéltek, ravasz bestiának neveztek, a cseh bulvárlapok évekig belőlem, belőlünk éltek. Jirkát sajnálták, majd kinevették, ő lett a felszarvazott férj, én meg a hideg szívű bestia, aki az ujja köré csavarta az Oscar-díjas rendezőt, hogy később majd szert tegyen a vagyonára, rá szálljon minden örökség.

RM     Ezt a meglehetősen izgalmas, szinte regénybe illő babaprojektet közösen találták ki?

OM     Jirka sosem akart gyereket, főleg nem túl a hatvanon, amikor megismert. Az ő életének már megvolt a megszokott rendje, amelybe barátnőként, társként, majd feleségként sem volt könnyű beilleszkednem. Korábbi kapcsolatait mindig úgy intézte, hogy senki sem költözhetett oda hozzá. Én vagyok az első nő az életében, aki fogkefével mehetett fel a lakásába, amelynek leválasztott részében a nővére élt. A fürdőszobában volt az átjáró a két lakás között, ami azt jelentette, a „vendég” reggelig sosem maradhatott. Megjegyzem, nekem is ki kellett érdemelnem, hogy ott aludhassak. Előbb meg kellett szereznem Jirka nővérének a beleegyezését, ami nem volt egyszerű, és végképp nem örökérvényű.

RM     Visszatérve a gyerekkérdésre… ez volt végül is minden feszültség oka kettőjük között?

OM     Nem volt köztünk feszültség emiatt sem. Egyszerűen tudomásul vettem, hogy Jirka nem vállalkozik az apaságra, ő pedig számolt vele, hogy ez előbb-utóbb döntő helyzet elé állít bennünket. Aztán történt, ami történt.

RM     Jött egy másik rendező, nem olyan sokkal fiatalabb, mint Jiří Menzel, és hirtelen úgy tűnt, vége az idilli kapcsolatuknak. A bulvárlapok csúnya megcsalásról, félrelépésről cikkeztek, és ismét hatalmas támadásoknak tette ki magát. Sokáig az sem volt egyértelmű, hogy a „baleset” után baráti viszonyban maradnak.

OM     Nincs itt szó semmiféle balesetről. Találkoztam egy emberrel, akit ma is kedvelek, tisztelek, és tőle szültem gyereket. Ennyi az egész történet.

RM     De egy időre, még ha rövidre is, elhagyta érte a férjét.

OM     Elköltöztem tőle, igen. De csak azért, hogy fel tudjuk dolgozni a történteket. Mindkettőnknek időre volt szüksége, hogy higgadtan átgondolhassuk, hogyan tovább.

RM     Ebben a helyzetben, mondjuk ki bátran, önnek volt könnyebb. Ott volt a kislánya, ott volt az új partnere, miközben…

OM     …Jirka szenvedett. Tudom. Erősebb próbatételt ki sem találhattunk volna magunknak. Válni egyikünk sem akart. Továbbra is ragaszkodtunk egymáshoz. Még csak azt sem állíthatom, hogy érthetetlen módon. Nem. Mi tényleg szeretjük egymást. A helyzet ott változott egy nagyot, hogy a lányom apjával nem ment az együttélés, így gyorsan el is költöztünk tőle. Megvettem ezt a lakást, ahol nyugodtan élünk Anyicskával. Tiszta képlet. Mivel házastársak vagyunk Jirkával, a kislányom az ő vezetéknevét viseli, tehát továbbra is Anna Karolina Menzelová. Nincs két apukája, egy édesapja van, aki akkor viszi el, amikor csak akarja. Jirka személyében pedig nagyon jó barátja. Jóban vagyunk, csak éppen nem élünk együtt. Jirka egy egész szobát rendezett be Anyicskának a saját lakásán, tele játékokkal. Rajonganak egymásért, de jó, hogy külön lakunk, mert ha dolgozni akar vagy pihenni, nem zavarja senki. Az ő korában már ez is fontos szempont. Bármikor ott aludhatunk nála, de ha azt mondja: „Lányok, imádlak benneteket, de most már menjetek!”, nincs sértődés. Pakolunk és megyünk. Mindenkinek megvan a maga birodalma.

RM     Példaértékű, ahogy a két férfit kibékítette és baráttá tette.

OM     Nem akartam, hogy kerüljék egymást, hogy folyton feszítse őket az érzés, hogy mi lesz, ha belebotlanak a másikba. Ma már egyikükben sincs feszültség, tényleg olyanok vagyunk együtt, négyen, mint egy igazi baráti társaság. Jardát, a lányom apját tisztelem, de továbbra is Jiří Menzel felesége vagyok, és nem is szeretnék elszakadni tőle.

RM Pont. Ennyi volt.

OM Akkor menjünk! Lacinko, eljössz velem az óvodába? De még felhívom gyorsan Jirkát, hogy este felugorhat hozzánk.

Címkék: házasságtörés, szerelem, házasság, korkülönbség, háromszögben

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!