A hirtelen halál

2014. március 5. | Írta: Pató Márton

A sport szenvedély. Aki függő az, képes túlzásokba esni, egy élsportolónak pedig szinte kötelező. A kockázatok és mellékhatások legtöbbször kezelhetők, és miután az ember visszavonul a profi sporttól, kiegyensúlyozott, egészséges életet tud élni. Néhányan azonban nem érték meg, hogy visszavonulhassanak.

Nemrég volt tíz éve, hogy Fehér Miklós a focipályán, meccs közben rosszul lett, és meghalt. Huszonnégy éves volt ekkor, azt sem érhette meg, hogy igazán nagy játékos váljon belőle. Pedig jó úton haladt, hiszen a portugál élcsapatban, a Benficában egyre többet játszott, s az addig inkább csak reménységnek számító játékos kezdett beérni. 2004. január 25-én csereként állt be a bajnoki meccsen, de így is tudott egy gólpasszt adni. Aztán a játék vége felé hirtelen összeesett. Az orvosok hiába próbálták már a helyszínen, majd a kórház felé menet, a mentőautóban még háromszor újraéleszteni, a szíve feladta a küzdelmet.

Portugáliában aztán a legfőbb államügyészség vizsgálatot rendelt el az ügyben. A toxikológiai eredmények alapján mérsékelt szívnagyobbodás volt a halál oka, ami bár egy egyszerű ultrahangos eljárással kimutatható lett volna, a korábban Fehér Miklóson elvégzett vizsgálatok ilyesmit sosem állapítottak meg. Ezért aztán arra a következtetésre jutottak, hogy egy előre nem látható baleset történt, ez a magyarázat viszont a legkevésbé sem kielégítő - mindenesetre a csapat orvosait valamelyest felmentette a felelősség alól.

A portugál törvényszéki orvosszakértők boncolási eredményei alapján pedig a veleszületett betegség sem volt kizárható, így viszont újból kérdéses, hogy korábban miért nem vették észre az esetleges rendellenességeket.    

Akeem Adams esete is hasonló, hiszen a jamaikai védő is fiatalon, váratlanul hunyt el. Ő is szívinfarktust kapott, de nem edzés vagy meccs közben, hanem otthon. Az őt kezelő orvosi gárda műtéteinek köszönhetően sikerült életben tartani, műszívet kapott, de a szervezete annyira összeroppant, hogy három hónappal az infarktus után agyvérzésben meghalt. Újból megindultak a találgatások, hogy vajon helytálló volt-e Adams anamnézise, és az átigazolásakor végrehajtott orvosi vizsgálatok eredményei. Előbbi valószínűleg nem lehetett pontos, mert csak később derült ki, hogy Adams édesapja is agyvérzésben halt meg, szintén igen fiatalon.

Az FTC orvosi stábjának doktora ezután úgy nyilatkozott, hogyha ezt tudták volna, akkor az általános teszteken kívül másképp is megvizsgálták volna Adamset. Elmondása szerint az agyvérzés és a szívinfarktus két hasonló érrendszeri katasztrófa, csak a test különböző pontjain, és az erre való genetikus hajlam egy CT-szűréssel kimutatható lett volna. Csakhogy a CT sugárzásának kártékony hatása miatt nem gyakori, hogy megvizsgálják a játékosokat, pláne nem egy huszonkét évest.     

Persze nem csak a futballpályán találkoznak a sportolók gyilkos ellenféllel. Alexander Dale Oen Norvégia legjobb úszója volt. A norvég úszósport egyetlen világbajnoki aranyát ő szerezte 2011-ben, és a két norvég olimpiai úszóéremből is egy az övé, egy 2008-ban szerzett ezüst. Egyik fő riválisa Gyurta Dániel volt, a 2011-es világbajnokságon Dale Oen mögött ő lett a hatodik. 2012-ben az olimpiára készült a válogatottal az Egyesült Államokban. A csapat Arizonában edzőtáborozott, amikor április 30-án egy edzés után a csapattársainak feltűnt, hogy túl régóta van a zuhanyzóban. Eszméletlen állapotban találtak rá, és bár állítólag a szívleállás után nem sokkal a helyszínen volt Ola Ronsen, a csapat orvosa, már nem sikerült újraéleszteni. Huszonhat éves volt ekkor.

Érdekes, hogy a boncolás első eredményei nem adtak magyarázatot az úszó halálára. Még azt is csak feltételezni lehetett, hogy szívinfarktus volt a halál oka. Később az őt vizsgáló Lawrence Czarnecki azt írta a jelentésében, hogy feltehetően öröklött kór okozhatott szívinfarktust Dale Oennél, akinek a nagyapja negyvenkét évesen szintén szívelégtelenségben halt meg.

Dale Oen nemcsak rivalizált Gyurta Danival, hanem barátkozott is. Együtt nyújtottak a versenyek előtt, és ha együtt álltak dobogóra, látszódott rajtuk, nemcsak a fotósoknak mosolyognak, hanem őszintén örülnek egymás sikerének. A norvég viszont nem lehetett ott Londonban, azon az olimpián, ahol Gyurta élete legnagyobb sikerét aratta, és megnyerte a 200 méteres mellúszás döntőjét. Már ott, Londonban felajánlotta jelképesen az aranyérmét egykori vetélytársának. Fél évre rá pedig Alexander testvére, Robin Dale Oen vehette át tőle azt az emlékérmet, amit a gyászoló családnak csináltatott Gyurta, a dán úszóklasszis emlékére.

Biztosan mindenki emlékszik még Kolonics György halálára is, aki edzés közben lett rosszul, és vesztette életét. Ha a vízitelepen már akkor van újraélesztő berendezés, sikerült volna megmenteni az egyik legjobb magyar kenust. Azóta nemcsak ott, de szinte az összes sportközpontban és egyéb, tömegeket fogadó intézményben is kötelező, hogy legyen ilyen eszköz.

Olyanra is akad példa, amikor egy-egy sportoló megmenekült a "hirtelen halál" elől. A Bolton Wanderers focistája, Fabrice Muamba egy angol kupameccsen lett rosszul és esett össze. A szíve megállt hetvennyolc percre. A kitartó orvosi újraélesztési kísérletek azonban visszahozták az életbe a kongói játékost. A felépülése annyira jól haladt, hogy már a visszatérésen gondolkodott, de az orvosai tanácsára inkább felhagyott a profi focival.

Az ehhez hasonló megrázó eseményekre mindenki felkapja a fejét, és elborzad, mit is tesz az élsport az emberrel.  Csakhogy egy orvosi szakvélemény szerint a fiatal sportolók esetében a szívinfarktus, illetve a versenyzés közben bekövetkező szívhalál kockázata 1:100 000-hez és 1:300 000-hez arányok között mozog, ami igen alacsonynak mondható. Magyarországon naponta hetven ember szenved szívhalált, és természetesen zömmel nem a sportolói aktivitás következtében. Ez számszerűen azt jelenti, hogy 1993 és 2006 között kilenc magyar profi sportoló hunyt el hirtelen szívhalál következtében. Természetesen az az elképesztő fizikai munka, amit a sportolók végeznek, egyes esetekben lehetnek a tragédia okozói, de főleg azoknál, akik öröklötten hajlamosak rá. A fent említett példák is mutatják, hogy egy-egy felületesebb orvosi vizsgálat nem mindig képes időben kiszűrni a lehetséges egészségügyi problémákat, és a szívben sem okvetlenül következik be strukturális vagy bármilyen látványos változás. És ki az, aki félévente CT-re képes járni?     

Valójában jóval több olyan eset fordul elő, amikor valakiből nem válik élsportoló, mert még időben kiderül róla, hogy a szervezete nem bírná a terhelést, minthogy a pályán tragikus hirtelenséggel véget érjen az élete. Lehet, hogy nem lesz minden sportolóból olimpikon, de egy életen át együtt lehet a szeretteivel. Márpedig ez a családjának sokkal értékesebb, mint egy aranyérem.