A fénytörő szárnyaktól a repülő sárkányig
Világviszonylatban is biztosan az élen jár az egy négyzetméterre jutó kincsek számát illetően az Újpesti Lepkemúzeum, Közép-Európa első ilyen magántárlata. Gyűjtője hajdani házának egyetlen szobájában a falat távoli földrészekről való, ritka néprajzi tárgyak borítják, körben, a tárlókban pedig ezrével pompáznak a legragyogóbb színű lepkék; némelyikük kéttenyérnyi méretű, köztük mára kihalt fajokkal is. Alattuk a szekrények tele vannak a gyűjtemény éppen nem kiállított példányait őrző dobozokkal. A maradék helyen, a polcokon a földtörténeti korok relikviái a 700 millió évvel ezelőtti időket is megidézik.
„A pincebogarak tehetnek mindenről, annyit kellett összeszednem belőlük kiskoromban a házunk pincéjében, hogy nem tudom abbahagyni a bogarászást” – mindig így szabadkozott tréfásan több hónapos világjáró útjaira indulván Juhász György lepkegyűjtő, aki hatvankilenc éves korában, idén januárban halt meg. Élete fő műve, a 2003-ban megnyílt, az újpesti önkormányzat támogatásával azóta is működő és látogatható gazdag szobamúzeum tovább őrzi munkássága eredményeit.
Gyűjtőszenvedélyének hiteles története, hogy még tizenévesen megismerkedett a „lepkekirályként” emlegetett idős Bezsila Lászlóval, akinek gyerekkorában az Afrika-kutató Kittenberger Kálmán nyitotta rá a szemét az egzotikumra. Ő pedig az ifjú Juhász Györgyöt fogadta tanítványává.
Menekül a krokodil
A néhai gyűjtő fiával, Juhász Zoltánnal az újpesti piac cukrászdájánál találkozunk, amit még nagyapja nyitott 1970-ben. A civil foglalkozását illetően cukrász lepkegyűjtő itt töltötte munkás éveit, és innen származó jövedelméből fedezte Bolíviába, Ecuadorba, Galapagosra, Kenyába, Kínába, Madagaszkárra, Thaiföldre, Venezuelába és más egzotikus vidékekre indított expedícióit; megálmodott útjai közül csak a brazíliai nem valósult meg.
„Természetesen nem ötcsillagos luxushotelekben szálltak meg, és nem annak a kertjében gyűjtögették a szép példányokat a sokfogásos ebéd és vacsora között – meséli a fia, aki szintén lepkész –, hanem bevették magukat az őserdő közepébe, mert vannak lepkék, amelyek a térképen csak gombostűfejnyinek látszó területen lelhetők fel. Ezek a legértékesebbek darabjai egy gyűjteménynek.”
Az expedíció tagjai a helyi piacokon megvették a szükséges eszközöket, az aggregátort, a terepjárót, ha mód volt rá, fogadtak egy jó helyismerettel rendelkező vezetőt, és irány az őserdő. A dzsungel a hiedelmekkel ellentétben nem az oroszlánok és a kígyók miatt veszélyes, ezek – egyetlen ausztráliai kígyófaj kivételével – elmenekülnek, ha lépteket hallanak, a rettegett krokodilok pedig annyira félnek az embertől, hogy lefényképezni sem tudta őket a magyar utazó. A veszélyt a kullancsok, a legyek, a szúnyogok, a piócák jelentik, meg a malária.
„Bolíviából vártam haza apámat a repülőtéren – hallgatom Juhász Zoltánt –, mikor a nevemen szólított és kedvesen köszönt egy ember. Tanakodtam: ki lehet? Mintha már láttam volna ezt a csillogó szempárt… Nem ismertem meg a saját apámat. Az expedíció vége felé kapott egy fertőzést, és majdnem negyven kilót fogyott. Szakálla nőtt; kisebb gondja is nagyobb volt a borotválkozásnál. Azonnal kórházba vittük, ahol hetekig feküdt, mire a kritikus, vízhiányos állapotán javítani tudtak.”
A marihuánaültetvény veszélyei
A legveszélyesebb lénynek mégis az embert tartotta a gyűjtő. Előfordult, hogy marihuánaültetvényre tévedtek útjuk során. Fegyveresek százai őrizték a területet. Nevetséges érvnek találták, hogy az expedíció éppen lepkéket üldöz, úgyhogy a földre teperték, levetkőztették, megmotozták, és csak nagy nehezen engedték el a bogarászokat.
Életszemléletüket a megtapasztalt nyomor is alakította. Egész más, ha valaki itthon, a tele hűtőszekrény, a csapból folyó ivóvíz mellől hallja, hogy Afrikában tizenöt másodpercenként éhen hal egy gyerek. Mély nyomot az hagy, ha hónapokon át nap nap után szembesül ezzel valaki. Belevésődnek az emlékezetébe a látott fájdalmak és könnyek, az illatok és a szagok.
Egzotikus helyeken szerzett ismerősöknek köszönhette, hogy bejárta a világot, hiszen a szocializmus idején az említett országokba csak meghívólevél birtokában lehetett eljutni. Juhász Györgyöt évről évre meginvitálták valahová. Az ilyen emberi kapcsolatok tárgyi emlékei például azok a maszkok, amelyeket az ausztrál állatkert magyar származású igazgatója, Hamvai professzor ajándékozott a „vándor” honfitársnak, aki a lepkék mellett néprajzi anyagot is gyűjtött. Nagy kincs a kenyai sámánmaszk, amely, ha mesélni tudna, sok évtizednyi súlyos fohászkodást idézhetne fel.
Fényvisszaverő pikkelyek
Itt minden tárgynak legendája van, amelyet megoszt a látogatókkal a tárlatvezető. Megmutatja a geológusok „kindertojását”: belseje gyönyörű kristályszerkezetet rejt. Óriási méretű, Marokkóból való megkövesedett csiga bizonyítja, hogy akkor is volt élet a Földön, amikor még mindent víz borított, és naponta 300 kilométer magas cunami söpört végig a felszínen. Ott látható a legelső összetett élőlény kövülete, valamint a búvárok réme, az óriáskagyló, melynek széle csontig hatoló sérülést okoz. Egzotikus példány a repülő sárkány.
Kárpát-medencei ritkaság Európa legnagyobb lepkéje, az éjjeli pávaszem, amelyik most, májusban repült. Lehet tudni az időpontot, mivel a lepke azt követően kel ki, hogy a bábját 1250 órányi napsütés érte. Az időjáráson múlik az is, hogy mennyire lesz élénk színű az adott évi populáció. Ezalól kivétel az azúrlepke. Mostani élénkkék színe száz év múlva sem fog megkopni. Ugyanis valójában fehér. A kék színnel a ferdén elhelyezkedő szárnypikkelyek fénytörése csapja be a szemünket.
A természetvédők is nyugodt lélekkel gyönyörködhetnek a csodás kiállításban. Kikelésük után a lepkék azonnal lerakják a petéiket, ezután már semmit sem esznek, csak némi folyadékot szippantanak fel a pödörnyelvükkel. Pusztulásukat nem a gyűjtök gyorsítják fel, hanem az élőhelyük természeti katasztófák vagy fakitermelés okozta megszűnése, meg az autópályákon robogó autók. Ezek mindegyike száz kilométerenként tízezrével öli meg a rovarokat.
Még nincs hozzászólás