A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A csendben jobban hallani

Nehéz helyzetben van az a gyerek, akinek a szülei nem ismerik fel, vagy nem jól kezelik az érzékenységét. Fontos, hogy felfedezzük és kiaknázzuk a szenzitivitás előnyeit, és ebben sokat segít, ha beszélünk róla. Egy biztos: versengésre kihegyezett világunk nem kedvez a különlegesen érzékeny gyerekeknek, és a szüleiknek sem.

Fotó: Thinkstock

A szuperérzékenység olyan örökletes idegrendszeri sajátosságból származó tulajdonság, melynek következtében az érintett gyerekek (és felnőttek) fokozott érzékenységgel reagálnak mindenre, ami a környezetükben történik. Emiatt könnyen túlingerlődnek, több egyedüllétre és pihenésre van szükségük, lelkileg és fizikailag is sérülékenyebbek. De nem feledkezhetünk meg a szenzitivitás áldásos velejáróiról sem: kreatívak, melegszívűek, empatikusak, intuitívak, és minden apró részletre odafigyelnek.

A téma szakértője, Ambró Judit mentálhigiénés szakember, a hazai szuperérzékeny közösség életre hívója szerint nagyjából minden ötödik gyerek rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. „A szuperérzékenység mindkét nemet érinti, de a fiúk és a lányok különböző utat járnak be. A nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák miatt a lányoknak jobban elnézik a szenzitivitást, a fiúknak azonban nehezebb dolguk van, hiszen érzékenységük miatt több támadásnak vannak kitéve, emiatt visszahúzódóbbá, zárkózottabbá válhatnak” – magyarázza a szakértő.

Az örökletesség mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a környezeti tényezőket. A szuperérzékenység olyan adottság, amely áldás lehet a felnövekvő gyermek számára, ha a környezete odafigyel rá, és jól kezeli azt. Egy elfogadó, támogató, az egyéni igényekre odafigyelő közegben finom lelkű, kiegyensúlyozott, termékeny felnőtt válik belőle. Ahol azonban a nagy elvárások válnak meghatározóvá, és rendszeresen elhangzik a „légy kemény” parancs, ott sérül az önbizalma, ami táptalajt kínál annak, hogy szorongóvá és visszahúzódóvá váljon.

ADHD, Asperger, indigó

A szuperérzékeny gyerekek lassabban oldódnak, a beilleszkedéshez időre van szükségük. „Ismertem egy olyan kisfiút, aki fél évig a mászóka tetejéről figyelte a társait az óvodában, így mérte fel az erőviszonyokat. Mikor lejött a mászókáról, már pontosan tudta, hol a helye a közösségben – meséli Ambró Judit. – Sajnos a szuperérézkenység egy mélyen félreértett állapot, és a túlingerelt gyerekre könnyen ráhúznak olyan mentális zavarokat is, mint az Asperger-szindróma, vagy éppen a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD). Nemcsak a pszichológiában, de a spirituális megközelítésben is gyakoriak a félreértések: bár a szuperérzékeny és a különleges képességekkel bíró indigó gyerekek között is találunk hasonlóságokat, ez a két fogalom korántsem szinonimája egymásnak.”

Az iskola rémálommá válhat

A tanintézményekben a beilleszkedési nehézségeken, az állandó versenyhelyzeten és a túlingereltségen felül azzal is meg kell küzdeniük ezeknek a gyerekeknek, hogy a pedagógusok könnyen problémásnak bélyegzik őket. Valóban más igényeket támasztanak a környezetükkel szemben, de általában tehetségesek, érettek, kreatívak. Ezek az erősségek azonban sokszor rejtve maradnak, hiszen a versengő iskolai miliő eleve nem tud olyan közeg lenni számukra, ahol kibontakoztathatják a képességeiket, és megmutathatják önmagukat.

„A klasszikus pedagógiai módszerek nem feltétlenül célravezetőek egy szuperérzékeny gyerek esetén. Egy kislányt például klasszikus zeneoktatásra járattak a szülei, ő azonban a zene öröme helyett csak az elvárásokat és a nagy nyomást érzékelte ebből a helyzetből. A szülők aztán bölcsen úgy döntöttek, hogy zenetanárt váltanak, és sikerült olyan helyre íratniuk a gyereket, ahol az örömzenélés élményét tapasztalhatta meg, és azonnal fejlődésnek indult” – idéz fel egy tipikusnak is mondható történetet Ambró Judit.

Ne próbáljuk „normálissá” nevelni!

Mivel a szuperérzékenység örökölhető, az egyik szülő jó eséllyel szintén fokozott szenzitivitást mutat. Szakértőnk szerint fontos lenne, hogy a szuperérzékeny anya vagy apa is szembe tudjon nézni a saját érzékenységével. Ha az önelfogadás rendben van, akkor a gyereket is empatikusabban tudják kezelni a szülők.

„Fontos, hogy ne próbálják meg a szuperérzékeny gyereküket »normálissá« nevelni azáltal, hogy folyamatos versenyhelyzetnek teszik ki, és akarata ellenére túlterhelik, például állandóan különórákra járatják. Fogadják el, hogy ezeknek a gyerekeknek az átlagosnál több egyedüllétre, pihenésre és időre van szükségük ahhoz, hogy a rengeteg ingert megfelelően feldolgozzák. Az odafigyelést, gondoskodást sokszorosan meghálálják majd, és gyakran anélkül is különleges képességekről tesznek tanúbizonyságot, hogy állandóan hajtanánk őket” – teszi hozzá a szakember.

A nyugati társadalom nem tud mit kezdeni a szuperérzékenységgel, nem számít igazi értéknek. Pedig nagy szükség van a szuperérzékenyekre, hiszen ők azok, akik különleges „szenzoraiknak” köszönhetően a legfinomabb változásokat is érzékelik, és képesek olyan kreatív, emberközpontú válaszok megtalálására, amelyek előbbre viszik a világot. A szuperérzékenyek általában jeleskednek a művészetekben, jó segítővé, gyógyítóvá válnak. Finom érzékelésükkel a világ olyan rétegeit képesek megmutatni, amelyek mellett a legtöbben elsétálunk.

Címkék: gyerek, család, gyereklélektan, nevelés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!