A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A csábítás művészete kezdőknek

Azt hinnénk, hogy egy fiatal nő, aki lassan maga mögött hagyja a húszas éveit, már tisztában van a csábítás ördögi praktikáival.

Fotó: Shutterstock.com

Ez viszont nem igaz, hiszen elég csak körülnéznem a barátnőim között, vagy csak a saját képességeimet górcső alá venni. Jó, lehet, hogy léteznek ilyen nők, de az biztos, hogy én egyet sem ismerek.

Ha őszinte akarok lenni, huszonhét évem alatt egyszer sem kellett meghódítanom egyetlen srácot sem, mert jöttek maguktól. Így fogalmam sincs, valójában mit is kell tenni a nőnek, hogy felkeltse a kiszemelt férfi figyelmét. Pedig biztos vagyok abban, hogy van erre egy jól bevált módszer.

Persze, azzal én is tisztában vagyok, hogy szépen kell felöltözni, fontos, hogy mindig legyen rajtunk egy leheletnyi parfüm, hogy ne legyen túl erős a sminkünk, és lehetőleg ne járjunk csámpásan, ne beszéljünk tele szájjal, meg a többi dolog, amit anya annyiszor elmondott.

De mi van azzal, hogy hányszor szabad rápillantani anélkül, hogy ne gondolja, hogy flepnis vagyok? És mi van akkor, ha ő rám kacsint, de én nem merek visszakacsintani, mert zavarba jövök? Mikor és hogyan kell vele szóba elegyedni úgy, hogy egyszerre laza, de mégis flörtölős hangnemet üssek meg?

Hogyan kell rávenni, hogy elhívjon randizni, és közben ne is sejtse, hogy ez az én ötletem volt? És egyáltalán, honnan tudhatom, hogy én is tetszem neki, ha egyértelmű jelet eddig nem adott?

Mondanom sem kell, miért jutott épp ez épp most az eszembe. Igen, a munkahelyemen megtetszett egy fiú. Valamiért az a megérzésem, hogy mi ketten csodás párt alkothatnánk egyszer, sőt, titokban már azt is elképzeltem, hogy apa meghatottságában elpityeredik majd, amikor az oltárhoz kísér.

Na, de ott tartottam, hogy mit is tehetnék azért, hogy úgy az ujjam köré tudjam csavarni, mint ahogyan azt egy vérbeli femme fatale tenné a filmekben. Mivel a barátnőim tanácsaira egy ideje már nem hallgatok, az idősebb generációhoz fordultam.

A nagymamám első és legfontosabb tanácsa az, hogy mindig fordítsak neki hátat! Fogalmam sincs, mama kitől hallotta ezt a trükköt, de esküszik rá, hogy nagyapám is így szeretett bele. Gondoltam, egy próbát megér, így amikor többen körbeálltunk és beszélgettünk a kávészünetben, én jól hátat fordítottam neki. Erre ő megkocogtatta a vállamat, hogy ha lehet, kicsit álljak már arrébb, hogy ő is részt tudjon venni a beszélgetésben. Egyébként ezt nagyon kedvesen tette, de mindenesetre a trükk nem vált be, legalábbis az én helyzetemen nem segített.

Anyukám tanácsa az volt, hogy kérjem a segítségét valamiben, ami nekem nem megy. Lehet az bármi, a lényeg, hogy úgy érezhesse, ő a hős lovag, aki megmenti a bajba esett hölgyet. Mivel mást nem tudtam kitalálni, így arra kértem meg, hogy segítsen beindítani a kávégépet, mert hiába nyomtam a gombot, nem történt semmi.

A gond csak az volt, hogy olyan triviális dolgot felejtettem el, mint vizet tölteni a tartályba, és amikor ez kiderült, ő úgy nézett rám, mint aki tudja, hogy ez csak egy női fortély volt, hogy elcsábítsam, miközben az égre esküszöm, hogy tényleg nem tudtam, hogy vizet is kéne tölteni bele.

Azóta már nem töröm magam, mert úgy vagyok vele, hogy vagy barátnője van, vagy egyszerűen csak nem érdeklem. Nem mintha izgatna a dolog, mert rájöttem, hogy talán nem tartozom azok közé a nők közé, akik szemérmetlenül képesek felszedni valakit, és közben a szemük sem rebben. Bár a kérdés azóta sem hagy nyugodni.

Címkék: csábítás, csábítás trükkjei

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!