A bilincskirály - Houdini-múzeum nyílik a budai Várban!
Weisz Eriknek (Ehrich Weiss) pestiesen szólva ötöse volt abból, hogyan építse fel a saját legendáját. Az érte rajongó amerikai sajtó azt is bevette, hogy a világhírű illuzionista a Wisconsin állambeli Appletonban jött a világra. Miért is ne, hiszen ő maga mondta.
Az igazság az, hogy Budapesten született, és már négyéves volt, amikor édesanyjával és testvéreivel a Frisia nevű gőzhajó fedélzetén elérte New Yorkot, és a korlátlan lehetőségek hazájának földjére lépett. A család a Budapestről emigrált rabbi édesapa után utazott, aki akkor már két éve próbált megkapaszkodni az Újvilágban.
Erik még Appletonban beleszeretett egy trapézművész produkciójába, és rögtön beszállt az egyik barátja toborozta gyerekcirkuszba. Ami pedig a marketinget illeti, a kilencéves cirkuszművész felvette a jól hangzó „Ehrich, a levegő hercege” címet.
Hát valahonnan innen indult el a Houdini-legenda. Azaz várjunk csak: hogyan lett Weisz Erikből Harry Houdini? Erik már bűvészkedett, mikor az egyik barátjával, Jacob Hymannal összehoztak egy duót Houdini testvérekként, és Ehrich-ből Harry lett.
A Houdini név mögött egyébként egy valós személy található, mégpedig Jean Eugène Robert Houdin, akit a modern bűvészet megteremtőjeként tiszteltek, szóval ügyes a névválasztás. Az i betűt már a duó rakta a név mögé, mert úgy gondolták, hogy az így azt jelenti: „olyan, mint Houdin”.
Néhány évvel később új szereplő lépett be a bűvész életébe, egy brooklyni lány, akit gyorsan el is vett feleségül, és Bess-szel már „A két Houdini” néven folytatták a fellépéseket, például a Welsh Testvérek Cirkuszában.
Az igazi áttörést Houdininek néhány színpadra felküldött bilincs hozta meg, amelyektől rendre megszabadult, és már meg is volt a szerződése Martin Beck színházi menedzsertől egy egész szezonra. Houdini pedig szabadult bilincsből, kényszerzubbonyból, sőt, börtöncellából is, úgy, hogy a kezére és a bokájára is láncot vertek.
Mindhiába, mert alig 7 perc alatt kint volt, hiába állta útját a szuperbiztonságosnak mondott ajtózár. A Houdini-imidzs építésének következő állomása már Európa volt, benne főként London, és bár Oroszországba is eljutott, ott nem érezte jól magát. Az orosz rendőrséget kifejezetten idegesítette, hogy a szabadulóművész egy szibériai cellából is meg tudott lépni.
Amerikába visszatérve két új mutatvánnyal lopta vissza magát a közönség szívébe. Olyan trükkökkel, ahol a víz az úr, kivéve, ha Houdini a közelben van, aki a cél érdekében hypothermiás gyakorlatokkal készült a lehetetlenre. Először egy vízzel teli tejeskannába zárták be, természetesen megbilincselt kézzel, és a nézők szó szerint lélegzet-visszafojtva figyelték, mi történik, de a befejezést már sejthetik.
Aztán a bilincsek a kézen maradtak, a célpont viszont változott, mert Houdini New Orleans, Detroit, Boston lehetőleg minél magasabb hídjairól ugrált a folyóba, és persze szabadult, mint mindig. Mindeközben még arra is volt ideje, hogy lapot indítson (Conjurers’ Monthly Magazine), és írjon, aminek nem mindenki örült felhőtlenül, főleg nem az utánzói, akiket kegyetlenül lejáratott ily módon.
Egy illuzionista azonban nem ülhet a babérjain, úgyhogy kellett megint egy új, mindent elsöprő szám, ezért Houdini a folyó mélyéről való szabadulást tetézte azzal, hogy egy ládába záratta magát.
A töretlen hírnévhez megjött a társasági élet is, például Los Angelesben Charlie Chaplinnel vagy Oaklandben Jack Londonnal. A filmnek sem tudott ellenállni – vagy inkább a film őneki? – játszott, filmvállalatot alapított, a Pathé fivérek filmet forgattak róla, és mellesleg írt vagy nyolc könyvet.
Apropó, könyv! A Who’s Who 1918-as kiadásában már szócikk lett minden idők legnagyobb szabadulóművészéből, aki igazi, modern showman volt. Utolsó nagy előadásával, a Houdinival végre a Broadway-ig jutott, aztán jöttek az újabb turnék, mígnem egy montreali színház öltözőjében egy egyetemista talán kíváncsiságból, talán provokációból tesztelte a már akkor is beteg Houdini hasizmát, és ez végzetessé vált.
Az illuzionista életét a műtétek sem mentették meg, és a bilincskirály hat nap múlva meghalt.
A 20. század legnagyobb bűvészlegendája – hiába telt el kilencven év a halála óta – semmit sem veszített a sejtelmességéből, s a történet főhősét furcsamód két olyan színész is alakította filmen, akiknek a családtörténetében magyar szál található.
1953-ban Georges Marshall mozijában Tony Curtis, hatvan év elteltével pedig Uli Edel kétrészes életrajzi filmjében Adrian Brody, akinek az édesanyja a világhírű magyar fotós, Sylvia Plachy. De van, akinek Harry Houdiniről Miloš Forman filmje, a Ragtime ugrik be, másoknak pedig Gárdos Péter Uramisten című alkotása, a feledhetetlen Feleki Kamill-lal és a jégbe zárt ember trükkjéért könyörgő Eperjes Károllyal.
Az új Houdini Johnny Depp Dean Parisot mozijában, ami inkább kalandokkal teli lesz, mintsem életrajzi. A budai Várban pedig, valahol a Dísz tér környékén már készül a Houdini House Budapest, egy 21. századi magyar szabadulóművész magángyűjteményéből a 20. századi zseniális illuzionista születésnapjára.
David Merlini ugyanakkor nagyon titokzatos, és bár kaptunk némi ízelítőt a leendő kiállításból az Országos Széchényi Könyvtárban, az igazi nagy meglepetésekre még várni kell a március 24-i megnyitóig, ahol talán kiderül az is, hogy igaza volt-e G. B. Shaw-nak, miszerint a világon a legtöbbet emlegetett nevek ezek: Jézus, Sherlock Holmes és Houdini.
Még nincs hozzászólás