A begubózás nem jó stratégia!
Sok ember rémálma, hogy elveszti a biztos megélhetési forrását. Mikor ez valóban bekövetkezik, a munka nélkül maradók többsége a gyászhoz vagy egy szakításhoz hasonló lelki traumát él át. Ilyenkor pedig különösen jól jön a segítő szándék, és a kapcsolati tőke.
Persze mindenki másként reagál a munkanélkülivé válásra, attól függően, hogy elküldték vagy ő mondott fel, van-e tartaléka, amiből egy ideig pótolhatja a kieső jövedelmét, vagy mellette olyan társ, akire számíthat. Ám, ha az ember néhány hónapon belül nem talál állást, tapasztalni fogja, hogy rátör a keserűség és a kétségbeesés, majd egyre csak erősödik az önvád és a szégyen.
Hogyan lehet ezt elkerülni, és hogy lehet emelt fővel tovább folytatni az életet és az álláskeresést?
Talán az első és legfontosabb dolog, hogy ne bújjunk el önmagunkat sajnálva és szégyellve, inkább vegyük számba azokat az ismerőseinket, akiktől segítséget remélhetünk. Nagy László verse gyönyörű („nekem a kérés / nagy szégyen, / adjon úgyis, / ha nem kérem”), de a mondanivalója nem vezet sehová. Kérni kell, mert enélkül a környezetünk nem tudja, hogy bajban vagyunk. De hogyan fogjunk hozzá, miközben egyre csökken az önértékelésünk? Hogyan mozgósítsuk a kapcsolati tőkénket? Ennek jártunk utána pszichológus és szociológus szakértőink segítségével.
Segítő viselkedés
Megyeri Zsuzsanna pszichológus szerint a legtöbb ember stresszreakcióval válaszol arra a helyzetre, mikor elveszíti az állását. A reakció attól is függ, hogy az illető milyen szociális hálóval és milyen megküzdési képességekkel rendelkezik. Ha biztonságot nyújtó, támogató család áll mögötte, ha van némi pénztartaléka és alapvetően pozitív a hozzáállása az élethez, nem éli meg szörnyű traumának az állásvesztést, inkább lehetőséget lát benne, hogy valami újba fogjon.
„Vegyünk két végletes esetet. Van, aki elkeseredik, és magába fordul, nem szól senkinek semmiről. Talán azért, mert szégyelli a helyzetét, talán azért, mert nehezen beszél a problémáiról másoknak, vagy csak, mert úgysem remél segítséget. Bár a »begubózás« nem a legjobb megküzdési stratégia, ha csak átmeneti, akkor nem feltétlenül negatív jelenség. A rövid önsajnálat után az ember összeszedi magát, és ki tud keveredni a lehangoltságból, ráadásul magatartása a környezet figyelmét is felhívja rá, hogy bajban van, ezért segítő viselkedést vált ki. Ez megnyilvánulhat konkrét segítségnyújtásban, vagy csak »pátyolgatásban«. Mindkettő jól jön, tehát végső soron ez sikeres megküzdés.
A másik típus büszkeségből, és mert nehezen tűri mások sajnálkozását, úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Az ilyen ember hajlamos lehet arra is, hogy bagatellizálja, vagy egyenesen letagadja azt, amit átél. Ha valamiféle »álpozitív« hozzáállással igyekszik leplezni a rossz érzéseit, és nem hívja fel a családja, barátai figyelmét arra, hogy bajban van, a környezetében élők azt gondolják, nem komoly a dolog, és magára hagyják.”
A megoldás valahol a két viselkedés között, félúton van: az érzelmeknek a lényeget és a helyzetet tükröző kifejezése és megélése után, a saját személyes és társas erőtartalékaink bevetése lehet segítségünkre.
Nem megoldás, információ!
A belső, lelki tartalékok mellett a kapcsolati tőke mozgósítása a másik fontos feladat. Sík Endre szociológus, egyetemi tanár szerint a munkahely elvesztése a megélhetési gondok mellett azért is nagy probléma, mert teljesen megváltozik az életritmusunk. A rendszeres munkavégzés meghatározza napi időbeosztásunkat, és keretet ad az életünknek. Ha az ember kikerül a munkahely szabályai alól, a hirtelen rászakadt idővel sokszor nem tud mit kezdeni, ott marad egy nagy, üres massza, amelyben nem találja a helyét és a szerepét.
„Életünk során az emberi kapcsolataink alapvetően a család és a munkahely köré szerveződnek. Ezért a munkahely elvesztése nemcsak komoly érzelmi traumával jár, de súlyos kapcsolatitőke-veszteséget is okoz. Ezt a veszteséget nem is nagyon lehet pótolni, hiszen ha nincsenek közös feladatok, és közös ebédek, a kapcsolat fenntartása nagyon nehézkes.”
Pedig, ha valaki munkanélkülivé válik vagy állásváltoztatást fontolgat, akkor okosan teszi, ha felméri és mozgósítja a kapcsolati tőkéjét. Sok kutatás bizonyította, hogy az álláskeresés szempontjából elsősorban az úgynevezett gyenge kapcsolatoknak van nagy jelentőségük.
Vagyis ilyenkor nem a család, és a közeli barátok a leghasznosabbak, hanem éppen azok, akikkel ritkábban érintkezünk. Mivel ők más körökben forognak, más információkkal is rendelkeznek, és ezek a tágabb körből származó hírek segíthetnek nekünk új lehetőségekre bukkanni. Így aztán érdemes régi ismerősöket felhívni, vagy írni nekik a közösségi oldalakon, hátha tud valaki egy álláslehetőségről.
Aki eddig ódzkodott a segítségkérés ezen módjától, azt szeretnénk megnyugtatni: a kapcsolati tőke nem egyenlő az érdemtelen előnyszerzéssel, a protekcióval. A kapcsolati tőke az információcserét és információátadást szolgálja. Éppen ezért nyugodtan félretehetjük a szégyenérzetünket, amiért segítségre szorulunk, hiszen nem a megoldást várjuk a másiktól, hanem csak egy olyan információt, ami neki semmibe nem kerül, ám a mi életünkbe sorsdöntő változást is hozhat.
Még nincs hozzászólás