Zongoraművész kimonóban
Aki a Városligetben leül az új zenélő okospadra, Farkas Gábor Chopin és Liszt felvételeit hallhatja - a Chopin-felvételekből egyébként új CD is megjelenik áprilisban. A Liszt-díjas zongoraművész négy éven át a Tokyo College of Music professzoraként tanított Japánban, de japán feleségével és két kisfiukkal 2020 nyarán hazaköltözött, ő lett ugyanis a Zeneakadémia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékének vezetője - mondhatnánk, hogy Liszt Ferenc utódja.
Igazán rangos felkérést kaptál, de nem a legjobb időben…
Nehéz időszakban vettem át a tanszék irányítását, pont a covidlezárások kellős közepén. Még a kollégákat sem tudtam személyesen üdvözölni. Szerencsére a legtöbbjüket ismertem, mert sokan közülük tanáraim voltak. Az év rögtön úgy kezdődött, hogy online tanítottunk, és ez így is maradt végig, ami gyakorlatilag a zene gyilkosa. Persze jó, hogy lehetett órát tartani így is, de hát a zenének mégiscsak az élő varázsa a legfontosabb
Mesélted egyszer, hogy az a nagy különbség a japán és a magyar növendékeid között, hogy a japán bejön órára, és nem beszélget, hanem azonnal zongorázni kezd. Azok a japánok, akik itt tanulnak, elmagyarosodnak kicsit, és kommunikatívabbak lesznek?
A kommunikációjukkal nincs semmi probléma, remekül el lehet velük beszélgetni, de csakis tanításon kívül. Ha órára mennek, az az első pillanattól az utolsóig a zongorázásról kell, hogy szóljon, ebben nem nagyon változnak.
Amikor bejön hozzám egy japán növendékem zongoraórára, mindig megkérdezem, hogy van. Jól vagyok, válaszolja, és már játszik is. Végül is igazuk van, az az egy óra tényleg arról szól, hogy dolgozzunk. Most már engem is zavar, amikor egy európai vagy dél-amerikai növendék az óra felét eldumálja arról, hogy ő most éppen milyen rossz passzban van.
Szóval, úgy látszik, nem én magyarosítottam el a növendékeket, hanem ők japánosítottak el engem.
Úgy tudom, több olyan növendéked is van, aki Japánból a te kedvedért jött Budapestre tanulni.
Bizony, és a jövőben is érkeznek újak. Februárban és március elején voltam Japánban – vendégprofesszorként visszajárok tanítani –, és sok jó fiatal zongoristával találkoztam Tokióban és Szapporóban, ahol mesterkurzust tartottam. Szóval, csodálatos növendékeket fogok idehozni a Zeneakadémiára idén és a jövő évben is.
Fontos nekem ez a ’hídszerep’, mindig is szerettem volna közelebb hozni egymáshoz ezt a két világot. Örültem, hogy tavaly például sikerült megszerveznünk a Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivált, ennek is az volt a lényege, hogy Ázsiát és Európát összekössük úgy, hogy a komolyzene legyen a középpontban.
Arra gondoltam, hogy sok újat tudnék mutatni itthon az ázsiai kultúrából, és ez így is lett, hála a feleségemnek, aki rengeteget segített. Az egyik legsikeresebb koncert például az animékhez kapcsolódott.
Ezek a gyerekeknek szóló, japán animációs filmek, ugye?
Igen, népszerűek az egész világon, és fantasztikus zenéjük van. Megkértem az egyik volt tokiói növendékemet, aki zeneszerzés szakos, hogy ezekből a zenékből készítsen egy 30-35 perces összeállítást. Komponált egy csodálatos szvitet zongorás trióra és énekhangra, mi pedig szerveztünk egy koncertet, ahol volt filmvetítés is.
Nem is reménykedtem abban, hogy ennyien ismerik ezeket a zenéket, aztán kiderült, hogy ez volt az a koncert a Zene Házában, ahova azonnal elfogytak a jegyek. Jöttek a két-három éves gyerekek az animékből ismert kis figurákkal a kezükben, mi meg nem is gondoltuk, hogy ilyen sok rajongója van a japán animációs gyerekfilmeknek. Örülök, hogy ezzel is kicsit közelebb tudtuk hozni Japánt a magyar közönséghez.
A feleséged, Yuki is itt járt Zeneakadémiára. Ő még otthon van a gyerekekkel, vagy már visszament dolgozni?
A feleségem olyan, mint egy szuperwoman, dolgozik, mellette ellátja a családot, gondoskodik mindenkiről… nem is tudom, honnan van ennyi energiája! Egyébként zongorát tanít a veresegyházi zeneiskolában, mellette pedig zongorakísérő a Zeneakadémián.
És a munka mellett jókat főz, gondolom. Tényleg, vegyes magyar–japán konyhát visztek?
Persze! Nálunk ez úgy alakult, hogy anyukám, aki szakács, még a kezdetben megtanította Yukit magyar ételeket főzni. Félt, hogy a kisfia éhezni fog… Azóta fordult a kocka, most már a feleségem tanítja anyámat japán ételekre. Szóval, vegyes konyha van otthon, ami nagyon jó, mert négy év Tokió után még inkább megszerettem a japán ételeket.
Egyik nap szusi van, másnap paprikás krumpli?
Szó szerint! Sőt, simán előfordul, hogy egy napon belül van váltás. Egyetlen dolgot nem szeretnék: tradicionális japán reggelit kapni. Nem tudok reggel meleg dolgokat enni, halat, levest, rizst. Viszont utána bármi jöhet, és örülök is, hogy ilyen változatosan eszünk.
A fiaitok pici koruk óta tanulnak zongorázni. Hány évesek, és milyen nyelven szólalnak meg inkább?
Beni most másodikos, nyolcéves, Dávidka meg öt, ő nagycsoportos óvodás. Én magyarul beszélek hozzájuk, Yuki japánul, úgyhogy kétnyelvűek. Ráadásul úgy, hogy Beni hétfőtől péntekig magyar iskolába jár, szombaton pedig japán iskolába, ott tanul japán irodalmat, japán írásjeleket, és Dávidkánál is ez a tervünk. Szeretnénk, ha mindkettőnk kultúráját behatóan ismernék.
A sok koncert, tanítás, lemezfelvétel mellett mi az, ami leginkább pihentet?
Este, ha hullafáradtan hazamegyek, nagyon jól kikapcsol, ha megnézek egy filmet, nyáron meg szeretek bringára ülni, és kimenni a természetbe, barangolni egy kicsit a környéken. És persze játszani a gyerekekkel otthon – az a legpihentetőbb és a legjobb.
Még nincs hozzászólás