Vigyázz az erődre, lopják!
Régóta tudjuk, hogy vannak emberek, akik a másik ember energiájából töltekeznek. Hogy ezt tudatosan csinálják-e, vagy egyszerűen csak beépült a játszmázás a viselkedésükbe, nem tudhatjuk. Az viszont biztos, hogy energiát lopni nem lehet büntetlenül.
Az életerőt, energiát optimális esetben a természetből, az univerzumból nyerjük, és nyilván az egészséges életmódunk, valamint a szeretet, az öröm és akár egy őszinte ölelés is feltölt energiával. Vannak olyan ismerőseink, emberek, akik mentalitásukkal, szokásaikkal rendszeresen az agyunkra mennek.
A mások életerejéből táplálkozókat arról ismerhetjük fel, hogy a szó szoros értelmében lefárasztanak. Elég eltölteni velük egy negyedórát, és azon kapjuk magunkat, hogy a szemhéjunk elnehezül, vállunkon, karunkon mintha ólmos súlyok lógnának, álmossá, ingerültté és kedvetlenné válunk akár napokra is.
Ilyenek például a nagy panaszkodók, akik alig várják, hogy valakit elcsíphessenek tíz percre, és rázúdíthassák az életük és a világ minden keserűségét, kilátástalanságát.
Mások meg addig kötözködnek, amíg ki nem tör a balhé, amitől mindenki ideges lesz, mire az ő vonásaik kisimulnak, lelkük mosolygós békére lel.
Ezek a hétköznapi energiarablók talán nincsenek is tudatában annak, hogy a környezetük mennyire megsínyli a viselkedésüket, hogy a családtagjaik, szeretteik energiaszintje megcsappanhat, és ha ez a helyzet állandó, például egy együttélés során, akkor meg is betegítheti őket.
Hogy miért csinálják ezt? Valószínűleg azért, mert eleve alacsony a rezgésszintjük, és nem tanulták meg, honnan juthatnának egészséges módon életerőhöz, így a másokét szívják el primitív játszmáikkal, akár öntudatlanul.
Be ne menj a mézeskalács házikóba!
De vannak olyan embertársaink is, akik az energiarablást tudatosan végzik. Mert ha nem tennék, elsorvadnának. Nekik mindig szükségük van társaságra, közönségre, de legalább egyvalakire, akit elbűvölhetnek, mint a kígyó a zsákmányát, hogy aztán élve felfalhassák.
Ők éppúgy működnek, mint egy mesebeli vámpír vagy a vasorrú bába Jancsi és Juliska történetében. Az a céljuk, hogy elcsábítsanak, bekebelezzenek, és közben észrevétlenül elszívják az életerőnket.
Erre azért van szükségük, mert nem elég „tiszták” ahhoz, hogy természetes úton nyerjenek energiát. Valószínűleg olyan sok van már a rovásukon spirituális értelemben, hogy elzárták magukat az univerzum tiszta erőforrásaitól. Így aztán kénytelenek másokat lecsapolni, hogy életben maradhassanak.
Ha a zsákmányt kizsigerelték, újjászületnek, akár meg is fiatalodnak napokra, aztán újra összezuhannak, és rosszabbul vannak, mint azelőtt, mert még annyi energiát sem kapnak odafentről.
Megbűvölt a szemeivel
A 38 éves Eszter első szerelme édesanyjáról mesél, akit húsz éve sem tudott elfelejteni. – A főiskolán szerettünk egymásba Bencével – meséli –, koleszban laktunk. Amikor eljött a nyár, Bence meghívott, hogy töltsem náluk a szünidő egy részét.
Egy zöldövezeti, gyönyörű kis villában lakott az édesanyjával. Az apukája alig egy éve halt meg, mert ismeretlen okból teljesen leállt az immunrendszere. Az édesanyja kissé fáradt, erőtlen, törékeny, mégis gyönyörű nő volt.
Sápadt arcbőre, hosszú sötét haja és árnyékos, zöldesszürke szeme sejtelmes, mesebeli alakká tette. Fekete ruhákban és csillogó, rojtos vállkendőkben járt, mintha nem is ebben a században élne.
Nagyon kedvesen fogadott minket, egyfolytában a kedvünket kereste. Éjszakákig szóval tartott, és amikor már tényleg összeestünk az álmosságtól, mindig volt egy rövidke sztorija, amit még gyorsan el akart mesélni. Amikor beszélt, szüntelenül kereste a tekintetünket, és mélyen a szemünkbe nézett.
Eleinte szórakoztatónak találtam, de aztán azon kaptam magam, hogy menekülök előle. De hiába. A legváratlanabb helyzetekben elém toppant, és kért valami szívességet, vagy mesélni kezdett. Érdektelen történeteket adott elő roppant szórakoztatóan, és közben mindig a szoba közepén állt, mint egy színpadon. És el nem engedte a tekintetemet.
Azt vettem észre, hogy míg azelőtt korán kelő voltam, ott egyre tovább alszom. Be is náthásodtam, és megfájdult a torkom. Bence is sápadt lett, és szemmel láthatóan fogyott. Az anyja viszont kivirult. A haja is, mintha fényesebbé vált volna, sápadt arca kipirult és ragyogott, még a mozgása is élénkebb lett. Hihetetlen volt, hogy jócskán elmúlt negyven, huszonnyolcnak sem nézett ki.
A fiú egyre csak sorvadt
– De egy hónap sem kellett hozzá, és Bence ágynak esett – folytatja Eszter. – Orvost hívtunk, de az csak annyit mondott, pihenjen többet. Bence tovább fogyott. Étvágya nem volt. Nekem viszont haza kellett utaznom a szüleimhez. Otthon aztán két-három nap alatt visszanyertem a régi formámat.
De Bence egyre rosszabbul lett. Pár napra kórházba is került, infúziót kapott, attól kicsit javult, de otthon megint visszaesett. Ekkor úgy döntöttem, elmegyek érte, és elviszem magunkhoz, mert valami azt súgta, sürgősen el kell rabolnom az anyja közeléből.
Amint hazaértünk, máris evett, és egy hét múlva kutya baja sem volt. Később aztán elmúlt a szerelmünk, de a mai napig is szeretettel emlékszem rá.
Nem úgy az anyjára, aki szerintem szándékosan szívta el az energiáját, ahogy az enyémet is próbálta, és ahogy a férjéét is. Ma is hiszem, hogy minden bűbájossága, szívélyessége csak azért volt, hogy a közelében tartson minket, és hogy az energiánkból táplálkozhasson.
Praktikák a rablók ellen
- A hétköznapi panaszkodókat nem kell meghallgatni, bármilyen udvariatlannak tűnik is. Sietünk, dolgunk van, elnézést, és futás…
- A hétköznapi veszekedőknek nem szabad a csapdájába esni, hisz jól tudjuk, mi a cél.
- Ha egy társalgás során indokolatlanul elfáradunk, zárjuk be az energiáinkat. Tegyük keresztbe a karunkat, lábunkat, és ne vegyük fel a szemkontaktust. Amilyen hamar lehet, távozzunk.
- Meditációval megerősíthetjük az auránkat. Egy gyönyörű, aranyló gömböt vizionáljunk a testünk köré, amely egyre fényesebb és erősebb, és áthatolhatatlan.
- Elrabolt energiánkat leghamarabb a természetben nyerhetjük vissza. Mély légzésekkel, fa ölelésével, égbe tartott karokkal álldogálva. De egy bőséges zuhanyozás vagy egy szívbéli ölelkezés is csodát tehet.
Még nincs hozzászólás