Verőce nekünk a mennyország
Figyelj - mondta határozott Fanni barátnőm -, ha elviszel Verőcére a szüleimhez, megmutatom neked a mennyországot. - Ki mondana erre nemet?
„Itt fordulj jobbra, és menj végig a kis úton, míg neki nem mész a kastélynak. A 18. században épült Migazzi olasz származású püspök számára, nyaralókastélynak. Eltöltenél itt néhány napot? Nem tudsz, mert ma már az épület a nyugdíjas és beteg szerzetesnők otthona. A szájhagyomány szerint valahol itt nyugszik Botond vezér. Nézd meg, mit írt róla Anonymus a Gesta Hungarorumban!”
Megnéztem: „...a hosszas hadi fáradalomtól megviselve csodamód elkezdett erőtlenedni; meg is halt, és a Verőce folyó közelében temették el.”
Indiánok és nászutasok
„Most pedig megmutatom neked, hogy a 20. század elején a hírességek hol áztatták a lábukat a vízbe.” A parton több méter magas falak védik az épületeket a víztől. Leülünk az egyik ház partra vezető lépcsőjére. „Hát, nem gyönyörű?… Itt nőttem fel, a parton… Jönnek az evezősök!... Hoztam neked egy útikönyvet. Tessék. Olvasd fel a 43. oldalon a bejelölt részt!”
„1846. július 15-én adták át az ország első vasútvonalát, mely Budapest és Vác között közlekedett, így egyre több utazó fedezhette fel a Dunakanyar szépségeit és értékeit. Verőcén az egyik nyaraló Ybl Miklós volt, akinek a tervei alapján épült a Duna parti támfal. A teraszos függőkertekkel kialakított házsor impozáns látványt nyújt és védi Verőcét az áradásoktól.”
„Ezt látjuk most. … Jó napot, Józsi bácsi!” Fanni felém fordul, és odasúgja. „Most el fogja mondani, hogy ő még látta Baktay Ervint.” A bácsi már nagyon öreg, bottal jár, de mindennap kisétál a partra.
„Fannikám, hogy vagy? Itthon a legjobb, ugye? Mesélted már a barátnődnek, hogy Baktay, a festő, a híres orientalista is lejárt a barátaival ide? Indián tábort is alapítottak, amit még az észak-amerikai indián törzsi tanács is elismert!
És azt elmesélted már, amikor elrabolták a fiatal párt? Még nem? Na, akkoriban divat volt, hogy a mézeshetek idején a fiatal házasok leúsztak a Dunán. Azt mondják, hogy egyszer Baktayék indiánnak öltözve elkaptak egy ilyen párt. Partra vitték, odakötözték egy fához, és körbetáncolták a rémült fiatalokat. Aztán persze elengedték őket… Én még láttam az Ervint, fess fiatalember volt.”
„Viszlát, Józsi bácsi, csak óvatosan a köveken! – kiált utána Fanni. – Na, olvashatod tovább a könyvet” – int felém a fejével.”
Szoba a vízár fölött
„Kodolányi János író Szabó Lőrinc javaslatára költözött Verőcére. Erről az időszakról a Visszapillantó tükör című önéletrajzi munkájában is beszámol: »… éppen a Duna félelmes vízárja fölött laktunk két kis szobában…
Ha a korláthoz léptünk, a mélység fölött, a folyó hullámai a hatalmas köveket nyaldosták. Néha azonban a Duna fölnyomult a medréhez vezető lépcsőkön, s csaknem a kertet fenyegette. …Szép hely, s igen kedves.«”
A házukban gyakori vendég volt Gorka Géza, aki négy évig dolgozott a helyi cserépüzemben, majd innen indulva vált elismert keramikussá. Gorka egykori háza ma múzeum, ahol nemcsak az ő, hanem a lánya, Lívia és az unoka, Focht Géza munkái is láthatók.
„Jó, akkor most megnézzük a Gorka Géza Kerámiamúzeumot – mutat fölfelé Fanni –, aztán megmutatom, hol nyaraltak Karinthyék, Devecseriék és Adyék.”
A Hunyady utcában, ahol az írók nyaraltak, emléktáblát is elhelyeztek a falra.
„Útikönyv!" – sivít bele Fanni hangja a levegőbe.
„Devecseriné Guthi Erzsébet fiával, az akkor még kamasz Gáborral az 1930-as években Verőcén töltötte a nyarakat. Búvópatak című önéletrajzi regényében így ír: »Verőce nekünk a mennyország… Úgy emlegetjük, úgy beszélünk róla, mint az ígéret földjéről, sóvárogva, honvággyal...«”
Évekkel később Devecseri Gábor költő a strandon kezdett görög költőket fordítani, és a Duna-parton ülve írta: „Ilyen csodálatos vízi tájat csak itt láthatunk.”
A falut az a műgyűjtő Rozsnyay Kálmán – írói álnevén van der Hoschke – ajánlotta a Devecseri családnak, aki állítólag ismerte Oscar Wilde-ot és Rodint, és aki 1905-ben elvette a nála negyvenöt évvel idősebb Prielle Kornélia színésznőt.
1910-ben ismét megnősült, feleségül vette Dapsy Gizellát, Nilt, és harminc évig éltek együtt. Náluk nyaralt Verőcén Ady és Léda, annak ellenére, hogy a költő meglehetősen csípős kritikát írt Nil második verseskötetéről. De Adytól bármit is kapni – örök életre szóló dicsőség.
„Imádom Karinthyt! – szakad ki Fanniból. – Őket is Rozsnyayék hívták meg Verőcére. Olvastad tőle a Nógrádverőcei legendát?… Nem? Kötelező!”
Kárpótlás Hollywoodért
„És most következzék a Pufi-kastély! – jelenti be Fanni. – Még mindig élnek Verőcén olyanok, akik hosszan tudnának mesélni Pufi bácsi étvágyáról. Legendás!”
A villa ma már magántulajdon, csak bekukucskálunk a kerítésnél. A szemközti szomszéd meg is kérdezi, kit keresünk. Mi meg őt, hogy mit tud a villáról.
„Karinthyt Huszár Pufi is szívesen látta vendégül – kezdi. – Huszár Károly Charles Puffy néven lett ismert burleszkszínész. Még Marlene Dietrichhel is játszott A kék angyalban. A színész 1928-ban vásárolta meg a villát. Azt beszélik, hogy egyszer titokban Harold Lloydot is vendégül látta itt... Ennyit tudok... Fenn van a neten, hogy ő maga mit mondott a házról.”
Ezt mondta: „…ezért a nyugalomért és megelégedettségért érdemes volt kaktuszbokrokba ülnöm, kocsiról, autóról leesnem, bokros ló hátán ügyetlen cowboyként lovagolnom, Hollywoodban, negyvenfokos hőségben – mások mulattatására.
Ez a birtok némiképp kárpótol azokért a keserves órákért, amikor vázákat törtek el a fejemen, lekváros lepényt vágtak az arcomba. …Verőce máris második hazám, semmi áron nem tudnék megválni tőle. Okosak és érdekes itt az emberek, szeretem őket.”
Elindulunk lefelé az úton. „Állj! Én már éhes vagyok, ezért most ide bemegyünk" – jelenti ki Fanni. Benyitunk egy nagyon szép házba. „Sziasztok! Anya, kész az ebéd?”
Még nincs hozzászólás