Válságot hozó szabadság
Az említett vizsgálatok azt mutatják, hogy a párkapcsolatok gyakran megsínylik a közös üdülést. Sokaknak problémát jelent az egyhangú hétköznapok és a szabadság heteinek kontrasztos megélése, vagy éppen ennek a kontrasztnak a hiánya, hiszen a szabadságunknak általában nagy elvárásokkal indulunk neki.
Ma sajnos a régi párkapcsolatban élők jó része átlagosan 10 percet is alig beszélget egymással naponta. Ismerjük a statisztikákat, mégis mellbevágó, ha végiggondoljuk, milyen kevés fér bele tíz perc történetébe.
Azt vizsgálva, hogy egy kapcsolatunk számára mennyire jelenthet erőpróbát a többnapos összezártság, érdemes szétválasztani a valódi értékekre épített, még élő kapcsolatokat azoktól, amelyeket a gazdasági érdekszövetség, vagy épp a gyerekek miatt vállalt kényszerű összekapaszkodás működtet. Amikor viszont a hétköznapjaink jók, élménydúsak, és szívesen éljük meg a legtöbb pillanatát a társunkkal, másképp indulunk neki a nyaralásnak. Érzékszerveink éheznek az új megtapasztalására, vagy a rég nem látott táj illatára, de ebben mindben benne van az a mosoly, az az ölelés, amit annyira jó bárhol megélni a másikkal. Az ilyen kapcsolatokban mindegy, hogy fél órát vagyunk együtt, vagy fél hónapot, mert mindenhogy és mindenhol jó.
Nem is a nyaralás a valódi veszélyforrás egy kapcsolatban, hanem az eltérő igény, a különböző érdeklődési kör, a más mentalitás vagy értékrend. Maximum annyi összefüggés lehet az üdülés és az utána jelentkező párkapcsolati konfliktus között, hogy ilyenkor több időnk van gondolkodni a saját elakadásainkon. Azt se felejtsük el, hogy a gondolataink és érzéseink nagyon gyorsan változnak, képesek vagyunk óráról órára máshogy érzékelni a környezetünket, és eltérő módon reagálni a külvilág rezdüléseire, ami feszültségeket generálhat. A toleranciaszintünket az is befolyásolja, hogy mennyire fontos a párkapcsolat a számunkra. Ha otthon sem figyelünk egymásra, valószínűleg nyaralás közben sem fogunk másként viselkedni. Amiktől ez hatványozottabban érződik, azok a már említett fokozott elvárásaink. A nyaralás során megélt élmények hűen tükrözik a hétköznapi történeteinket, emberi kapcsolataink minőségét, nyitottságunkat, és hozzáállásunkat a párunkhoz, a családunkhoz. Célszerű a rendrakást magunkban kezdeni, hogy aztán ez a rend sugározzon a társunkra és a gyermekeinkre is, és ők is ezt tükrözzék majd vissza felénk és a világ felé, akár nyaralunk, akár otthon éljük hétköznapokkal teli, egyáltalán nem hétköznapi életünket.
Az említett riasztó statisztikák kapcsán pedig érdemes megemlíteni, hogy a nyaralás utáni krízis a magyar házaspárok számára kevésbé ismert, hiszen egy hétnél több idő nem nagyon jut a közös pihenésre, utána pedig hamar vissza kell zökkenni a munkás hétköznapokba. (A szerző életvezetési tréner.)
Még nincs hozzászólás