Valóban a haláltól félünk?
A november mindig szomorkás egy kicsit. Az elmúlás, a természet élettelensége, a sok eső és nyirkos hideg ellepi a lelkünket. A halottainkról is ebben az időszakban emlékezünk meg.
Sokan úgy gondolják, hogy nem a halál a félelmetes. Hiszen meghalni azt jelenti, megérkezni a semmibe. Minden emlék, minden bánat, minden fájdalom elszáll. Persze a jó dolgok is, de amire nem emlékezünk, azután nem búslakodunk. A túlvilágban hívők pedig azért nem félnek a haláltól, mert szépet ígér. A vikingeknek a Valhallát, az indiaiaknak a mokshát, a keresztényeknek a mennyországot, a gyerekeknek tündérkertet.
Ahány ember, ahány legenda, ahány történelem, ahány kultúra, mind-mind másképp vélekedik a halálról. Mégis egy kicsit ugyanúgy. Nem a haláltól félünk tehát. Hanem az oda vezető ismeretlen úttól. A fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, veszteségtől.
Nem vég, csak egy új kezdet
A hitetlenek úgy vélekednek, hogy a vallás egyfajta kapaszkodó. A hit a halál utáni életben segít elviselni a mulandóságunk tudatát. Ahogy Freud mondta, a vallás egyfajta össznépi neurózis. Az emberiség többsége – különböző formákban bár – mégiscsak hisz a halál utáni életben. Vagyis a halált nem befejezésnek, a végnek, hanem egy új élet kezdetének tartják.
A másvilágot sokan gyönyörű, békés mezőnek képzelik, ahol legszebb valójukban, gondtalanul sétálgatnak az elhunytak, találkozhatnak szeretteikkel, miközben angyalok énekét hallgatják és mannát eszegetnek.
Az erkölcs mint vizsgatétel
Az egyiptomiak voltak az elsők, akik megfogalmazták, hogy a földi élet nem más, mint próbatér. Az itt tanúsított erkölcsiség a feltétele a lelkünk további fennmaradásának. Az egyiptomiak életét a túlvilágra való készülődés jellemezte.
Úgy tartották, hogy a fáraók a napisten kiválasztottai, így az alvilági istenektől nem kellett félniük. Az elhunytat hajó szállította a túlvilágra, ahol hét stációs vizsgán kellett megfelelnie. Szívét egy pehellyel kiegyensúlyozott mérlegre tették, és számot kellett adnia életéről.
Ideák és árnyékuk
A görögök Platon ideatanával híresültek el a túlvilágról való filozófiájukról. Platon az ideák (tökéletes lelkek) anyagtalan világát és annak földi vetületét (árnyékát) különböztette meg. Az emberi lelkek a világlélekből szakadtak ki, így van az, hogy mivel testük elzárja előlük a tudást, nem emlékeznek semmire, mégis folyton visszavágynak oda. Földi megmérettetésük eredményeként juthatnak vissza az ideák világába.
A Földről eltávozott lélek – hogy újabb tapasztalatokat szerezzen – önként, szabadon döntheti el, milyen életutat szeretne végigjárni a Földön.
Keresztény elragadtatás
Ha a lelked tiszta, a szívedben lakik a mennyei királyság – tanítja a keresztény egyház, ha nem is pont ezekkel a szavakkal. Modernebb evangéliumelemzések szerint a pokol és a mennyország a szívünkben él, a régi dogmák szerint azonban igenis a pokol tüzén ég az örökkévalóságig, aki bűnben halálozott el.
Ennek elkerülésére találta ki a középkorban a keresztény egyház bűnbocsátó cédulákat, melyeket jó pénzért lehetett megvásárolni a papoktól. Ez bizonyította a krisztusi állítás igazát, miszerint könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint gazdagnak bejutni a mennyországba. A keresztényeknél ugyanakkor nyomatékosan megjelenik a szeretet témája, amely átsegít minden krízisen, és ami voltaképpen a lét értelme.
Már megint a Földön
A keleti vallásokban erőteljesen jelen van az újraszületés gondolata, vagyis a körforgás lehetősége. A halál pillanatában a lélek azonnal visszatér a Földre, hacsak nem megvilágosodott állapotban halálozott el, mert akkor már nincs szüksége rá, hogy újra megszülessen. Bizonyos jelek alapján le is követhető, hogy hová kerül az újraszületett lélek.
A kis Buddha című film bemutatja, milyen bizonyítékok kellenek, hogy beazonosítsák a Buddha új testét. Például a kisgyerek felismeri a halott buddha csészéjét. De nem biztos, hogy éppen embernek születünk. Hiszen a keletiek szerint azért születünk le erre a földi világra, hogy tanuljunk, tapasztalatokat szerezzünk, hogy egyre fejlettebb legyen a lelkünk. Ha a leckét jobban megtanuljuk majomként, akkor majomként fogunk újraszületni.
Itt a vége, fuss el véle!
A gyerekeknek fényes zöld rétekről, csodaszép virágokról, hihetetlenül kék égről szólnak a mesék, ahol angyalkák játszadoznak. A felhők tetején ül a Jóisten hófehér, hosszú ingben, és fényes szakállát simogatja. A szentképek istenképétől a mesebeli csak abban különbözik, hogy ez utóbbinak kedves, kék a szeme, és pipázik. A mesebeli túlvilág telis-tele van tündérekkel, angyalokkal, akik szüntelenül teljesítik a megboldogultak kegyeit, még a halott kutyákét és más kedvencekét is.
Eközben alul (a pokol mindig lent keresendő, a mennyország pedig fent), sötét van és elviselhetetlen forróság. Ha látni is valamit, az csak azért van, mert a hatalmas, koromfekete üstök alatt vészjóslón lobog a tűz. Ez a vörös fény világítja meg a teret, ahol a rengeteg üst fortyog. Az üstökben undorító fekete, kénes lé fő, melyben kígyók, békák és más iszonytató szörnyek kavarognak, no meg a sok pokolra jutott gonosz lélek. Az üstökbe az ördögök dobálják bele az érintetteket, és jól meg is döfködik őket a szarvukkal, megrugdossák patás lábukkal.
Sámánok tanításai
A sámánizmus minden kontinensen jelen volt és van, csodálatos módon nagyon hasonló történeteket, filozófiát képviselve. A sámánok rendszeres kapcsolatban vannak a túlvilágiakkal, onnan szerzik a bölcsességüket, a tanácsokat, a gyógyítást. A túlvilágképük nagyon sokszínű, de az egyik jellemző, sokszor visszatérő kép az égig érő fa, melynek teteje a mennyország, gyökere pedig a pokol világa.
A teljesen elszigetelt kultúrában élő ausztrál bennszülöttek szerint a lelkek az Álom Időben keletkeznek, (valószínűleg az időtlenség kifejezése). A földi életben az álom szárnyain kapcsolatot veszünk fel ezzel a világgal. Vallásos rituáléjuk e felé a világ felé fordul. A halál után a lélek születésének helyére, az örök álom világába kerül vissza. Ítéletről, jó-rossz szintekről nincs szó.
(Forrás:http://halal.lap.hu/, www.vegzet.hu)
Még nincs hozzászólás