Új szenzáció: a bottal vakarózás!
Bejárta a világot a szenzáció, hogy egy vízimadár, amelyről mi, emberek azt gondoljuk, hogy rém buta, nem is olyan buta, mert tud bottal vakarózni.
Amikor erről értesültem, kicsit irigy lettem, mert én is tudok bottal vakarózni, sőt, bottal lyukat fúrni, fejbe kólintani, homokba rajzolni, tüzet rakni, pulóvert kötni (ezt két bottal), kontyot feltűzni, dobolni és rizst enni is, mégsem járta be a világhálót, hogy milyen okos vagyok.
Ez is jó lesz valamire!
Aztán kiderült, hogy ez azért mégiscsak szenzáció, mert egy madáragy – tekintve a kevéske köbcentis méretét – nem szokta tudni kitalálni, hogy a cselekedetei megkönnyítésére eszközt használhat, szóval a lundák közt ez olyan, mint amikor mi, emberek, rakétás űrhajóra pattanunk, hogy feljussunk a Holdra. Erre sem lenne minden ember képes (én sem), ezért ez is legalább akkora szenzáció, mint a bottal vakarózás.
Csak leszaladt halért
És ha már a hír kapcsán előbukkant ez a lunda, meg is szemlélhettem, és megállapítottam, hogy ezek szerint nem csak plüss formában létezik, hanem a valóságban is, és majdnem olyan cuki, mint műszőrből. Kicsit olyan, mintha Picasso tervezte volna, bár vannak azért hiányosságai, repülni például úgy szokott, mintha valaki fenékbe billentette volna, amitől rövid szárnyacskáit és nagy talpait kimeresztve száguld adott irányba, majd zutty, földre puffan.
Úszni viszont művészien tud, mintha nem is úszna, hanem repülne a víz felett (már ha szépen tudna repülni), és van, hogy le is bukik, és percekre eltűnik, de ilyenkor nem az van, hogy elhalálozott, hanem hogy leszaladt halért. Úgy kerül a felszínre, hogy vagy egy tucat szardínia van a csőrében szépen sorba rendezve, mégpedig élő formában, és nem konzervdobozban.
Hűséges papalunda
Egyetlen fióka várja a lundamamát a búvóhelyen (ami általában egy földbe vájt, elrejtett lyuk), tátott szájjal, vagyis csőrrel, rémesen jajveszékelve, míg be nem falja mind a sok kis halat. A fióka szürke, cseppet sem hasonlít a szüleire, legalábbis egy darabig.
A lundapapa hűséges, és hatalmas szíve van, nem olyan, mint a szomszéd Feri például, aki folyton otthagyja a kölykeit, hogy meccset nézhessen a haverjánál. Láttam egy videót, hogy milyen elszántan ücsörög lundamama a tojásán, melyet, ha már rés nyílik rajta, és kilóg a fél kislunda, a szárnyával óv.
Beszélni is tud!
Érdekes még, hogy a narancscsőrű, nagy tappancsú, fehér-fekete lunda olyan hangokat hallat, mintha unottan ásítozna, vagy folyton morogna, szörnyülködne, berzenkedne, szóval beszélni is tud. Ha az emberek olyan intelligensek volnának, hogy értenének lundául, azt is tudnák, hogy ilyenkor a klímaváltozás miatt morog, vagy a tengerbe dobált nejlonzacskókon felháborodva, vagy azért, mert az olajszennyezéstől folyton viszket a háta, melyet ha alaposan meg akar vakarni, keresnie kell egy arasznyi botot.
Korall és cinóber
A lunda az Északi-tengeren, az Atlanti-óceán északi részein és a Jeges-tengeren honos. Közepes nagyságú, vaskos fejű, rövid nyakú madár. Legfeltűnőbb rajta különös alakú csőre. Szárnyai kicsik, keskenyek, 16 tollú farka rövid. Feje búbja, nyakörve és felső háta fekete; pofái és torka hamuszürke.
Szeme sötétbarna; csőrének hegye halvány korallpiros, barázdái világosabbak, töve kékesszürke, a szájzug narancssárga. Lábai cinóbervörösek. Fészkét a föld alatti résbe, lyukba építi.
(Forrás: www.mek.niif.hu/)
Még nincs hozzászólás