Ridikül Magazin logo

"Új, önállóbb élet kezdődött"

Habár komoly szakmai múltja van, és sok rajongót szerzett az évek során, széles körű ismertségre a Csak színház, és más semmi című sorozat kapcsán tett szert Szávai Viktória, akivel többek közt komfortzónáról és újrakezdésről, anyaságról és színészetről, múltbéli dolgokról és jövőbeni tervekről beszélgettünk, no és természetesen Petráról, a színházigazgató cibált lelkű feleségéről, akivel az elmúlt években Viki a nyarait töltötte.

Szávai Viktória
Fotó: Pitrolffy Zoltán

 A Nagymező utcában teázunk, ahová némi túlzással hazajár. 17 évig a Radnóti Színház tagja volt, most meg épp a Tháliából jön: a Csak színház és más semmi harmadik évadát forgatják, ma volt az utolsó jelenet felvétele, Viki azt mondja, fáj a szíve, hogy vége, nagyon a szívéhez nőtt ez a stáb.  

– Ha a mindennapokban rád néz az ember, nem egy dívát lát, hanem egy laza, természetes városi lányt, aki bringával jár, és még mindig simán egyetemistakorúnak saccolható. Olvasom, hogy bár Budapesten születtél, a gyerekkorodat az Alföldön töltötted, szóval ez a fővárosi létforma már a felnőttséggel járt csomagban.

– Igen, kicsi koromban a szüleim leköltöztek Mezőtúrra. Apám onnan származott, és nem tudta, nem is akarta megszeretni ezt a fővárosi őrületet. Én viszont sosem éreztem magam mezőtúrinak.

– Szűk volt neked a hely?

– Igen, kicsi volt, szürke, eseménytelen. Egyértelmű volt, hogy nem ott fogok majd élni. Az első adandó alkalommal el is jöttem onnan.

– Szentesre mentél először.

– Igen, kollégista lettem tizennégy évesen.

A szentesi gimnázium legendás, a mai kulturális-művészeti elit tagjai közül sokan jártak oda rajtad kívül: Nyáry Krisztián, Zséda, Fesztbaum Béla, Balázs Zoli… Tudtátok, hogy egy fontos műhely a tiétek?

– Igen, rettenetesen nagy öntudattal mászkáltunk. Nagyon tetszett nekünk, hogy egy ilyen felszabadult, korlátok nélküli szellemi kommuna részei lehettünk. A mai napig nem szakadtak el a szálak, olyan érdekes, hogy bármerre megyek, mindig belebotlom szentesiekbe, és ha nem tudjuk egymásról, hogy a másik valaha oda járt, akkor is ráérzünk egy idő után, mondhatni, kiszagoljuk egymást.

– Ez volt a tombolós korszakod?

– Igen, öntörvényű voltam, lázadó, nem is nagyon jártam haza, sokat rosszalkodtam, viszont 17 éves koromra lényegében túlestem a kamaszkoron.

– És aztán irány Budapest. A gyerekkori álmok vezettek a színművészetire?

– Nem, kiskoromban egyáltalán nem dédelgettem színésznői álmokat.

– Pedagóguscsaládból jössz, nem volt színész a rokonságban?

– A közvetlen környezetemben nem. De pár éve megtudtam, hogy az anyai nagyanyám, aki mellesleg Bara Margit osztálytársa volt, tizenhat évesen a legszebb ruhájában és egy magas sarkú cipőben elindult Kolozsvárról Pestre, gyalog átszökött a határon, mert a fejébe vette, hogy színésznő lesz.

– És mi lett vele?

– Hát, nem sikerült a terv. Szegény elég zavaros életet élt.

– Te mennyire voltál elszánt?

– Ha nem vettek volna fel elsőre, egész biztosan nem felvételiztem volna másodszorra. Ha rögtön nem sikerül, azzal kettétört volna az amúgy is gyér önbizalmam, és egész más felé indultam volna el.

– De felvettek. Aztán egyből a Radnóti Színház szerződtetett, az egyik legmenőbb pesti játszóhely. 

– Megkönnyebbültem, hogy vége a színművészetis éveknek. Nem volt jó osztályközösségünk, ezt sajnáltam, én alapvetően közösségi ember vagyok. A vizsgáink is olyanok voltak, hogy mindenki saját magára volt utalva.

Például volt olyan félév, hogy folyamatosan monológokon dolgoztunk. Háromtól ötig egymagad próbáltál, tébolyító volt. Harmadévesen aztán megtalált egy fontos szerep, onnantól kiszakadtam a színművészetis mókuskerékből. A rendező, Valló Péter vitt a Radnótiba.

– Akkor már volt önbizalmad? Hittél benne, hogy mindenképpen ez a te utad? Nyilatkoztad valahol, hogy tele voltál görcsökkel.

– A görcsök valahogy közben jöttek. Abban sosem kételkedtem, hogy nekem ezt kell csinálnom, de a húszas éveim elején rengeteg bajom volt magammal. A pályám nagyon határozottan indult, de a Radnótiban ez a lendület megtört, és egy idő után nem éreztem azt, hogy évadról évadra fejlődni tudnék, hogy biztonságban vagyok és odafigyelnek rám.

– Elvesztél a sok tehetség között?

– Igen, talán az is benne volt, hogy nagyon erős társulata volt akkor a Radnótinak – Csomós Mari, Kováts Adél, Schell Juci, Kulka János, Cserhalmi, elképesztő tehetségek együtt ezen a pici helyen. Zavarba ejtő volt frissen végzettként.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2017. évfolyama 29. számának 12. oldalán!)

Címkék: pálfi györgy, csak színház és más semmi, száva viktória, adorjáni bálint, engedj be!, geréb ágnes

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!