A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tudatos évrendezés

Tiszta lap, új irány, magasztos elképzelések. A tudatos tervezés nem egyenlő néhány, a pezsgőspohár fölött elrebegett könnyelmű fogadalommal, amire februárban már nem is emlékszünk. Az igazi változáshoz felülről kell szemlélni az életünket. Fontos, hogy olyan megvalósítható célokat tűzzünk ki, melyek a valódi vágyainkhoz visznek közelebb.

Fotó: Thinkstock

Először is, keressünk egy csendes sarkot, fogjunk egy papírt, és gondoljuk át, mit hozott számunkra a 2014-es év. Mennyiben teljesültek az elképzeléseink? Milyen irányban változott az életünk? Volt-e esetleg olyan téma, ami az egész évet meghatározta? Történt-e olyan esemény, ami hosszú hónapokig kihatással volt ránk? Hogyan haladtunk a számunkra fontos területeken? Hogy alakult a személyes fejlődésünk?

A változások áttekintése mellett jó, ha át tudjuk gondolni, milyen akadályok, kihívások álltak előttünk, melyek azok a nehézségek, amikkel sikerült szembenéznünk, és mik azok, amiknek a megoldása még várat magára. Ki és mi segített a nehéz pillanatokban? Milyen erőforrásainkra tudtunk támaszkodni? Melyek a legfontosabb, elrendezetlen feladataink?

Öröm, hála, elengedés
A nehézségek és kihívások mellett szánjunk időt a szép pillanatok, a boldog időszakok felidézésre is: ezekben sokat segíthet, ha fellapozzuk a tavalyi naptárunkat. Segíthet az önbizalmunk erősítésében, ha összeírjuk, milyen sikereket tudhatunk a magunkénak.

Egy másik listába pedig jöhet minden, ami a múlt évben örömöt, boldogságot, megnyugvást hozott, és ami a jövőben is erőforrást jelenthet a számunkra. Vegyük sorra azt is, mi mindenért lehetünk hálásak az elmúlt évben! Ha a hálát szeretnénk gyakorlattá tenni az életünkben, minden héten írjunk fel pár dolgot, amiért hálásak lehetünk!

Utolsó akkordként érdemes számot vetni azokkal a dolgokkal, amiket már nem szeretnénk az új esztendőben magunkkal cipelni. Lehetnek ezek rossz szokások, régóta dédelgetett sérelmek, vagy akár olyan korlátozó hiedelmek is, amelyek visszatartanak. Ezekről is írhatunk listát, amit aztán szertartásosan széttépünk, vagy egy-egy régóta húzódó konfliktushelyzet esetén akár fogalmazhatunk megbocsátó levelet is, ami akkor is remek elengedési gyakorlat, ha nem küldjük el a címzettnek.

Kezünkben a varázsceruza…
Ha rendbe tettük az előző évet, valószínűleg már sokkal tisztábban látjuk azokat az erővonalakat, amelyek átvezettek a 2015-ös esztendőbe, és amelyek hatásaival idén is számolnunk kell. Ezek margójára már könnyebben oda tudjuk tenni a legfontosabb terveinket, vágyainkat, kívánságainkat is.

Sajnos az élet annál sokkal összetettebb, mint hogy a kívánságaink egyszerű megrendelésként működjenek, mégis nagyon fontos szerepe van az álmodozásnak. Képzeljük el, hogy kapunk egy varázsceruzát és egy varázsradírt, amivel olyanra rajzolhatjuk, alakíthatjuk az évünket, amilyenné csak szeretnénk. Fontos, hogy az, amit elképzelünk, a mi életünk legyen, és ne rugaszkodjunk el teljesen a valóság talajától.

Sokan nem is a megvalósításnál, hanem már a tervezésnél elakadnak, mert nem tudják, valójában mit is akarnak. Az igazi belső vágyak megfogalmazásához önismeret és a társadalmi elvárásoktól való elrugaszkodás szükséges. Szánjunk időt rá, hogy átgondoljuk, melyek számunkra a legfontosabb értékek, mi tenne minket valóban elégedetté. Mitől éreznénk úgy, hogy 2015 a teljességet hozza el számunkra? Ha a fő irányvonalat nehezen tudjuk definiálni, segíthet az is, ha a kisebb célkitűzéseinket rendezzük csokorba. Készíthetünk bakancslistát is, amelynek a tételeit elkezdjük szép sorjában megvalósítani.

Apró lépésekben
Ha még részletesebben szeretnénk irányt szabni az új évnek, akkor sorra vehetjük az életünk egyes aspektusait (magánélet, karrier, egészség, személyes fejlődés, anyagiak stb.), és kidolgozhatjuk, melyik területen mit szeretnénk elérni az év végére.

Fontos, hogy ne vállaljuk túl magunkat: egyszerre nem fogjuk az életünk összes területét megreformálni, érdemes fontossági sorrendet felállítanunk. Ezután az érintett életterületeken fogalmazzunk meg apró, megvalósítható lépéseket, így nagyobb eséllyel tartjuk be az ígéreteinket, és a kisebb sikerélmények segítenek a kitartásban is. 

Érdemes az egyes életterületek egymásra való hatását is vizsgálni. Ha például elsősorban a párkapcsolatunkon szeretnénk dolgozni, és több minőségi időt tölteni a párunkkal, akkor nem biztos, hogy az idei a legjobb év ahhoz, hogy saját vállalkozásba fogjunk, ami nyilvánvalóan rengeteg pluszmunkával és időbefektetéssel járna együtt, és elvinné a fókuszt a prioritást élvező életterületről.

Tervezzünk, de ne kontrolláljunk!
A tudatos tervezés nem azt jelenti, hogy mindent kontroll alatt kell tartani, és szisztematikusan az egész évet fel kell építeni. Az élet sok kiszámíthatatlan életeseményt, kihívást tartogat, ami újratervezésre kényszeríthet minket. Ne féljünk a váratlantól! A tervezés abban segít, hogy az időnket és energiáinkat annak tudjuk szentelni, ami valóban fontos a számunkra, hogy megtaláljuk és kitágítsuk a mozgásterünket.

Ugyanilyen fontos, hogy azt, amire nincsen ráhatásunk, képesek legyünk elfogadni, és rugalmasan reagáljunk az esetleges változásokra. Ha várandósak leszünk, elválunk, valakink meghal vagy különös szerencse ér minket, az egész biztosan fenekestül felforgatja az elképzeléseinket, és újra kell gondolnunk az életünket, tartsunk bárhol a naptárban.

(A szerző életvezetési tanácsadó.)

Címkék: tervezés, évrendezés, újévi fogadalom, bakancslista

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!