Törőcsik Franciska: Mindig annak örülök, ami van
Szereti azokat a szerepeket, amelyekkel be lehet járni egy utat. Orosz Dénes Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalfilmje is ilyen. A zongoraművésznek készülő, húszas évei elején járó Eszter életét, tartósnak hitt párkapcsolatát egy balatoni nyaralás végérvényesen megváltoztatja. Megismerkedik egy zenész sráccal, aki megtanítja szabadon érezni. Bonyodalmak, félreértések, konfliktusok miatt ebben a Demjén-dalokra szőtt érzelmes mesében már korosodó fejjel találnak egymásra az egykori szerelmesek. A harmincas évei közepén járó színésznővel némi esélylatolgatással kezdtük a beszélgetést, hogy a jelenlegi sikerszériája után miként képzeli a folytatást.
– Mostanában nagyon fut veled a szekér, egymás után jött a televíziós táncműsor, egy nagyjátékfilm, egy történelmi tv-sorozat. Van elképzelésed arról, hogyan alakul a pályád, mi lesz veled mondjuk tíz év múlva?
– Kiszámíthatatlan, hogy mi történik velünk. Remélem, tíz év múlva is sok olyan ember vesz körül, akiket szeretek. Színészként is el tudom képzelni az életem folytatását, de nem ragaszkodom feltétlenül hozzá. Mindig annak örülök, ami van, nem szoktam olyasmin agyalni, ami még nincs.
– Más szóval képes vagy a jelenben élni?
– Nagyon sűrű volt az elmúlt pár év, meg a jelenlegi időszak is. Hiába terveztem nyugodtabbra, nem igazán sikerült. Izgalmas dolgok találnak meg, ezért nehéz nemet mondani. Azért szeretem végiggondolni, hogy úgy élem-e az életemet, ahogy szeretném. A töprengés hajlamosít arra, hogy kizökkenjek az itt és mostból. Amikor a munka és a pihenés egészségesebb arányban vannak, akkor tudok igazán a jelenben lenni.
– A második legnagyobb kasszasikert hozó romantikus zenés film, a Hogyan tudnék élni nélküled? esetében mi győzött meg arról, hogy elvállald Eszter szerepét?
– Nagyon tetszett a forgatókönyv, éreztem benne a mélységet. Klassz dolog volt kipróbálni, működik-e a zenés-táncos vígjáték műfaj komolyabb tartalommal. Ez volt a küldetésünk, a nézőszám alapján mondhatom, sikerült. Mindig szerettem táncolni, énekelni, szívesen megmutattam volna ebbéli tudásomat filmen. Egyetlen szívfájdalmam, hogy kézdublőrt kellett használnunk a zongorázáshoz az idő szűkössége miatt, szerettem volna én zongorázni a Demjén-dalokat. Ez még várat magára, remélem, egy következő szerepemnél kamatoztathatom a zongoratudásomat.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2025. évfolyama 4. számának 18. oldalán!)
Még nincs hozzászólás