Ridikül Magazin logo

Tíz éve erőt ad a remény, hogy Laura legyőzi a rákot

Laura tízéves múlt idén januárban. Életéből kilenc évet a rákkal való küzdelem emésztette föl. Már az első szülinapját is onkológián töltötte, és azóta is többet volt kórházban, mint otthon. A kislányról már többször lemondtak az orvosok. Laura azonban ezzel nem törődik, ő küzd és él! Mert Laura élni akar.

Fotó: Családi kép

És ezt akarják a szülei is, akik nem adták fel soha. Pedig a betegség minden anyagi, idegi, fizikai tartalékukat felemésztette. A kislány jelenleg nyers étrenden él. Zöldség és gyümölcs turmixokat kap, búzafűlevet, meg étrend kiegészítőket. Bár, mint édesanyja elmondta, lehet, hogy a következő havi adagot már nem tudják kifizetni

Tudtam, hogy baj van

Laura szép volt és egészséges, amikor megszületett. Időben a hasára fordult, kúszni, aztán mászni kezdett, a járóka rácsába kapaszkodva felállt, sokat evett és rengeteget nevetett. Egészen kilenc hónapos koráig mindent úgy csinált, ahogyan a nagykönyvben írva van. Akkor azonban történt valami.

Nem volt különösebb látható jele, nem is vette észre senki, csak az édesanyja érezte, hogy valami nincs rendben. Laura lelassult, fejkörfogata hirtelen megnőtt, felhagyott a mászással, nem tudott megfordulni sem. Az orvos, akihez elvitték, mindent rendben talált. Azt mondta, azért nem mászik, mert erőt gyűjt a felálláshoz, és azért nőtt meg a fej körfogata, mert anyuka rosszul mérte.

– Tudtam, hogy baj van – emlékszik vissza Laura édesanyja. – Hetente kerestem az orvost, míg nagy nehezen írt egy beutalót koponyaultrahangra. És ott kiderült, hogy tumor van a kislányom agyában. Akkora, hogy még az ultrahangos orvos is megdöbbent.  A kórházból már haza sem engedtek minket. Az MRI kiderítette, hogy a daganat áttétes. Egyetlen idegsebész sem mert hozzányúlni.

Lauráról már az első vizsgálatok után lemondtak az orvosok, és minket felkészítettek a legrosszabbra. Talán a Jóisten segített, de egy idegsebész mégiscsak elvállalta a lehetetlent. Két műtéttel részben eltávolították Laura agyából a hatalmas daganatot. Aztán kemoterápiák sora következett. Laura csontvelő-transzplantációra Miskolcra került.

Édesanyjával három hónapig voltak steril bokszban, szervezetéből minden ép, élő és szaporodó sejtet kiirtottak. Már újra nyár volt, mire az egészséges csontvelőt megkapta, és újra tél, amikor végre hazakerült.

– Olyan gyenge volt – emlékszik vissza Csilla, az anyuka –, hogy a cumisüveget sem tudta tartani. De erőt adott a remény. Lassan hízni kezdett, újra tanult forogni, kúszni, mászni.

Megszoktuk a nélkülözést

A sok utazás, a tápszerek, vitaminok, immunerősítők, gyógyszerek, a gyógytornászok, a Dévény-terápia mind iszonyúan sok pénzbe került. Laura a kemoterápiától tejfehérje- és szójaallergiás diétára szorul, ami nem olcsó. Édesanyja nem tudott dolgozni, édesapját egy épületgépészeti cégnél minimálbérért alkalmazták.

Az apa fizetéséből, a gyesből meg a családi pótlékból már nem tudták a valutaalapú hitelt és a rezsit fizetni. A harmadik nyár elején el kellett adniuk másfél szobás pécsi panellakásukat. Visszaköltöztek Mohácsra, a dédimamához, egy szobába, és várták a csodát.

Nagy nehezen sikerült venniük egy házat, ami két hét múlva összedőlt. Nem volt könnyű visszaszerezni a pénzt, de végül sikerült, és a család vehetett egy másik házacskát, amelyet már bontásra ítéltek.

 – És lebontottátok? – kérdem Csillától

– Dehogy. Nem tudtunk volna újat építeni. A férjem javítgatja. Mindig, ha sikerül összespórolnunk egy kis pénzt, megcsinálunk rajta valamit.

– Tudtok spórolni?

– Nagyon keveset.

– De hogyan?

– Ritkán gyújtunk villanyt, keveset nézzük a tévét, télen a fűtéssel is lehet ’játszani’. Az étkezésen is lehet spórolni. A nélkülözést megszoktuk, csak azzal foglalkoztunk, hogy Laura meggyógyuljon. Kéthetente jártunk kontrollra. Előtte már összeszorult a gyomrom, és ha rendben volt, kaptam két hét nyugalmat. Ez a nyugalom azonban nem tartott sokáig.

Megint kórház, megint műtét

A negyedik év elején a kontroll-MR újra daganatot mutatott. Kezdődött minden elölről, a kemoterápia, a lumbálások, a sugárterápia, a borzalmas mellékhatások, a várakozás. És, bár az orvosok semmivel nem biztatták a családot, a csoda újra megtörtént. A daganatos sejtek visszaszorultak. Laura majdnem öt évig tünetmentes volt.

Újra tanult járni, beszélni, és elkezdett egy sérült gyerekeknek létrehozott alapítványi iskolába járni. De a sors nem engedte meg, hogy a gyógyulás végleges legyen. Az ötödik éves kontrollnál, az utolsó, a lezáró MRI eredménye megint pozitív lett. Megint kórház, megint műtét, megint kemoterápia, megint sugárterápia, vérvételek, vizsgálatok.

Mi a helyzet most?

Laura, ahogy édesanyja fogalmaz, csúsztatja az újra előírt kemoterápiás blokkot, mert rossz volt a vérképe. De a legutolsó MR-lelet azt mutatta, hogy a daganatok mérete csökkent. Újra tud mászni, és ha minden rendben vele, akkor kezét fogva lassan sétál egy rövid távot. A kedve jó, beszédes, játszik, mesét néz, zenét hallgat.

– A kezelések, a diéta, a táplálékkiegészítők, és Laura ruhatárának állandó cserélgetése hatalmas anyagi terhet ró ránk, főleg úgy, hogy én nem tudok dolgozni – panaszolta Csilla. – De csináljuk, mert nem tehetünk mást. Egyetlenegyért imádkozom, hogy mindennap legyen valami, ami mosolyt csal az arcára, és erőt ad a mindennapi harchoz.

Bízunk a gyógyulásban, és próbálunk úgy élni, mint egy átlagos család. Igyekszünk, hogy Laura mindig jól érezze magát, és testvérével ne szenvedjenek hiányt semmiben.

Laura segítésére a Facebookon egy csoport is létrejött: ’Segítsünk Laurának’ címen. Ha támogatni szeretnéd őket, ott megtalálod az elérhetőségüket.

 

Címkék: segítség, sors, hétköznapi hősök, agydaganat, kezelés, remény, nélkülözés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!