Titokzatos erő és elegancia
Meglátni és szerelembe esni. Nem történik meg gyakran. A szerelmes ember elnéző, megbocsátó, és hiszi, hogy amit érez, egy életen át elkíséri. Ígéreteket, vallomásokat tesz. Kezdtek már úgy mondatot, hogy akkor is szeretni foglak, ha? Nemrégiben belőlem is kibukott: akkor is szeretni foglak, ha végül mégis kastélyszállóvá alakítanak. Ilyen egy szerelmes ember.
Bevallom őszintén, kapcsolatunk az interneten kezdődött. Egy borongós, esős téli napon, amikor az ember semmi jóra sem számít. Unottan keresgéltem a témajavaslatokat a szerkesztőségi értekezletre, mikor a keveset ígérő szörfözés közben egyszer csak rábukkantam. Olyan elegáns volt, titokzatos, és erőt sugárzó. Pontosan látszott, hogy a sors számtalanszor kibabrált már vele, nehezebb dolgokon ment át, mint amit el lehet viselni, mégis méltósággal tűrte. Azonnal tudni akartam róla mindent.
Fénycsapdák és ősi légkondi
Gyorsan kiderült, Turán találom, alig ötven kilométerre Budapesttől. A Schossberger-kastélyt az Operaház kistestvérének is becézik. Akár Ybl Miklós tervei alapján is készülhetett volna, de a legújabb kutatások szerint nem ő, hanem a tanítványa, Bukovics Gyula álmodta meg. Az építkezés 1873-ban indult, s tíz évbe telt, mire a minden luxussal felszerelt épület elkészült. Ez a luxus pedig több mint 130 év távlatából is ámulatba ejtő.
Aprólékosan megtervezett fénycsapdák, amelyeknek köszönhetően természetes fényben úszott az egész kastély, központi fűtés, a nagy melegben is tökéletes hőmérsékletet biztosító kezdetleges légkondicionáló rendszer, elektromos áram, vízvezeték, étellift, és még számtalan olyan különlegesség, amire ma már következtetni sem lehet.
A kastélyt egy elképesztően gazdag zsidó család építtette, akik az akkoriban divatos, hangoskodó, kivagyi dzsentri módi helyett visszafogott, csendes életre vágytak. Az épület kezdetben nyári lakként szolgált, majd a ’30-as évekre a család nagyobb része végleg a kastélyba költözött – ekkorra származásuk miatt már kezdtek kiszorulni a fővárosi elitből. A második világháborúval pedig lezárult a Schossberger-korszak Turán.
A kastély gazdátlanul maradt. Volt náci frontparancsnokság, szovjet katonai kórház, népiskola, majd, ahogy a helyiek mesélik, a legpusztítóbb időszak akkor következett, amikor állami kézbe került. A ’90-es években egy indiai befektető vásárolta meg, aki – nem túl eredeti módon – luxusszállodává akarta alakítani. Most üres, de egész évben látogatható.
Romos szépség
Ennyi elég is, hogy útnak induljak. Ahogy közeledem, egyre inkább úgy érzem magam, mint Jónás a Szaffiban, amikor csukott szemmel vágtat fel lovával a dombra, ahonnan először lehet megpillantani a Botsinkay-birtokot. Vele ellentétben én legalább az egyik szemem igyekszem nyitva tartani, a biztonságos közlekedés érdekében.
A turai kastély jelenleg turisztikai látványosságként működik, az év minden napján látogatható. Az utóbbi években felújították az óratornyot, valamint a pálmaház tetőszerkezetét, az üzemeltető cég a felújítási munkálatokat és az állagmegóvást igyekszik elvégezni, és apránként, ahogy a forrásaik lehetővé teszik, próbálják visszaállítani a kastélyhoz méltó hangulatot.
A rajzfilm további jeleneteinek hangulata végigkíséri a következő lépéseimet. Romos, fájdalmasan romos, mégis meseszép épület.
Ha egy pillanatra megállunk, rekonstruálható az élet, az a visszafogott, főúri lét, ami az értékteremtésről és a közösség szolgálatáról is szólt.
Nyoma sincs már a különleges belsőépítészeti megoldásoknak, az intarziás padlónak, a pálmaház színes üvegeinek, a kastélynak mégis olyan kisugárzása van, hogy a fehérre meszelt falakon, és az itt-ott kikandikáló kékeszöld, kórházi csempéken keresztül is érezni: a falakon egykor gyönyörű festmények függtek, a mennyezetet lélegzetelállító freskók díszítették. Csak a korabeli képek árulkodnak arról, melyik szoba lehetett könyvtár, ebédlő, biliárdterem vagy szalon.
A falakból áradó energia
A termek egy része látogatható, de sok szobát bedeszkáztak, csak a réseken keresztül tudok bekukucskálni. Fájdalmas látvány. Mégis, szívbemarkolóan szép. Nem lehet nem szeretni, és nem lehet csak egyszer megnézni. Vissza kell térni, újra és újra.
Egy ideje már úgy járok Turára, mintha távoli rokonokat látogatnék. Ha a keleti országrészben van dolgom, beugrom, akár csak egy órára is. Néha csak elterülök a parkban, az óratorony alatt, és feltöltődöm, nemcsak energiával, de erővel is. Erővel, ami segít továbbmenni, és legyűrni, bármit is hoz az élet. Mert ez a kastély is ezt teszi, megbirkózik minden tragédiával, akármire is kényszerítik.
Még nincs hozzászólás