A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tavasz a Velencei-tónál

Végre-valahára eljött a meggondolatlan megfázások ideje: mikor az első verőfényes-madárfüttyös délelőtt nekivetkőzünk, sikongatva dugjuk a meztelen lábujjunkat a 8-9 fokos vizekbe, aztán estére kivörösödött orral, de feltöltött napelemekkel fogadjuk meg, hogy jövőre nem lófrálunk márciusban rövid ujjúban – pedig dehogynem.

Fotó: ORFK - H.Szabó Sándor

Nos, ezért a viháncolós élményért érdemes egy-egy hétvégén kicsit messzebb hatolni a városi parkoknál – Budapesttől sétával együtt félórányi vonatozással vagy autózással elérhető ugyanis a Velencei-tó, ahol ilyenkor már majdnem annyira pezseg az élet, mint a strandszezonban.

A vízen
Bármennyire is hajt minket a vérünk a tóba, kora tavasszal még érdemes valami védőréteget tudni magunk és a víz között – például egy sétahajót. A Velencei-tavon három hajó jár menetrend szerint: a legnagyobbat, a Nadapot szárnyashajónak építették, és a Dunán teljesített volna nemzetközi szolgálatot. Ám rajta kívül álló okok miatt 1964 óta a szárnyai nélkül, de büszkén szeli a Velencei-tó habjait.

Ilyenkorra már a két kisebb hajó is visszakerül a vízbe a téli parti pihenő után, osztálykirándulásokra vagy külön túrákra bármikor bevethetők, és áprilistól júniusig hétvégén közlekednek Agárd, Gárdony és a Szúnyog-sziget között.

Jegyezd fel a dátumot!
Március 22 a víz világnapja: ingyenes kenutúrák és hajókirándulások a Velencei-tavon.
Bejelentkezés szükséges! http://www.velenceitohajozas.hu/
Április 4: Húsvéti tojáskereső kenutúra. Bejelentkezés szükséges!
Április 19: TakaríTÓ kenutúra http://expediciovelenceito.hu/
Hajómenetrend: http://www.velenceitohajozas.hu
Chernel István Madárvárta: http://www.visitvelenceito.hu/portal_page.php?pageID=58
Gárdonyi rönkvár: http://www.gardonykultura.hu
H2O Akváriumház: http://akvariumhaz.hu/)
Várpark: http://www.varpark.hu
Ingókövek: http://velenceito.info/latnivalok-a-velencei-to-kornyeken/pakozdi-ingokovek
Termálfürdő: http://www.agarditermal.hu
Szúnyog-szigeti csárda: http://www.szunyogsziget.hu/halaszcsarda-etterem

Március 22-én, a Víz Világnapján például egyórás, ingyenes hajókirándulások és kenutúrák várják a tó és a természet iránt érdeklődőket.

Vezetőjük Simon György, aki túlzás nélkül az összes zsombékot név szerint ismeri, és tegeződik a legtöbb szitakötővel, így nála avatottabb útikalauzt nem találnánk, legyen szó akár másfél vagy hatórás, délelőtti vagy éjszakai, suttogós-osonós madárfigyelő vagy húsvétitojás-kereső kirándulásról.

Ez utóbbi az egyik legszórakoztatóbb módja a húsvéti csokibegyűjtésnek. A családok 7-8 fős nagykenukkal eveznek ki, amelyekből testmagasságtól és vérmérséklettől függő mértékig kihajolva (és nem kiesve!) pecázva kell begyűjteni a nádasban elrejtett műanyagtojásokat, amelyek a parton csokinyuszira cserélhetők.

Ennél csak a takaríTÓ túra jobb, mert a tavon kívül a lelkünk is tisztul a jó cselekedet hatására. Szintén nagy kenukkal indulnak a csapatok, botokkal és szemeteszsákokkal felszerelkezve pásztázzák végig a nádasok szélét, ahová a bedobált műanyag palackokat és zacskókat összehordja a szél. A szemetet összegyűjtve kihordják a partra, innen a szervezők később elszállítják, a résztvevők pedig a jótettektől és a testmozgástól boldogan térnek haza.

Egyetlen evezés alatt úgysem lehet a tó teljes diverzitását átlátni, de a vízfelszín alatti élővilág alaposan megvizsgálható az agárdi hajóállomásnál, a H2O Akváriumházban. Itt 8 akváriumban, 7085 liter vízben kikukkolható az összes helyi rejtőzködő halfaj és vízi élőlény, a szélhajtó küsztől a réticsíkig, a vízi botpoloskától a vízi skorpióig – a gyerekeknek természetesen sámlikkal, és játékos feladatokkal megspékelve.

A víz mellett
Ha szép az idő, mégsem kívánkozunk vízre, érdemes felkeresni a Chernel István Madárvártát, ami az 1950-es évek vége óta várja a madárbolondokat. Kanalas gémen, nagy kócsagon, búbos vöcsökön, kis vöcsökön kívül Európában is ritka lápi növényeket, például a hagymaburkot is megcsodálhatjuk.

A kiskorúaknak inkább a rönkvárat ajánljuk Gárdonyban, a Gárdonyi Géza Emlékház kertjében, ahol az egri vár kicsinyített másolatában, akár föld alatti járatokban kúszva-mászva játszhatják újra a sorsdöntő csatákat. (A púpokat megelőzendő biciklissisakot adnak a bejáratnál!)

A pacifistább családokat a Várpark várja Gárdony mellett, Dinnyésen, ahol 18 középkori magyar vár eredeti anyagból készült és eredeti tájolású, combközépig érő makettje között sétálhatunk, amihez szakavatott idegenvezetést is nyújt a park megálmodója és kivitelezője, Alekszi Zoltán.

Klasszikus kiránduló célpontot nyújtanak még a pákozdi ingókövek és az arborétum: az ingókövek a rendszerváltás előtt itt állomásozó szovjet csapatok gyakorlóterepére estek, ma viszont a Gránit tanösvény köti őket össze. A Pákozdon található községi '48-as emlékműtől indulva a sárga háromszöggel jelölt turistaút az összes regényes (pl. Pandúr-kő vagy Kiscipó) nevű ingókőcsoport mellett elvezet.

Rondább időben
Ha a tavasz épp a barátságtalanabbik, szeles-vízszintesesős arcát mutatja, de visszafordulni már kár lenne, rossz időre is vannak ötleteink: az agárdi termál- és gyógyfürdő a családdal érkező átfagyottakat is egész évben várja, a gyógymedencéken túl télen-nyáron üzemelő meleg vizes kültéri medencével és beltéri családi élménymedencével is.

Ha a hajón érne minket a vihar, a Szúnyog-szigeti kikötőtől egy iramodásnyira van a Szúnyog-szigeti Csárda, ahová 2-3 évtizede még buszokkal érkeztek az enni vágyó hadak, ma viszont próbálnak visszatérni a százötven évvel ezelőttről származó hagyományaikhoz: a halászlé legyen nagyon jó, a többi úgyis csak körítés. Ha ennél is rosszabb idő van, még mindig bemenekülhetünk az Agárdi Pálinkafőzdébe, de az már egy más típusú barangolás témája lehetne.

Címkék: kirándulás, vízitúra, hajókirándulás, húsvéti tojás, várpark, h2o akvárium, szúnyog-sziget, tanösvény, ingókövek, velencei-tó

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!